“Kérlek, nyald meg George arcát a nevemben!” — írta az egyik ismerősöm a Facebookon, miután megtudta, hogy a Holnapolisz sajtótájékoztatójára vagyok hivatalos. Nőismerőseim körében életkortól függetlenül szinte általános a Clooney-rajongás (igaz, többségük 35+ éves), így a facebookos komment a közvéleményt összegezte. De vajon élőben is ennyire jól jön át a színész, vagy csupán a jól működő hollywoodi népszerűsítőgépezet egyik termékét tisztelhetjük benne?

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal indultam a mayfairi Claridge's hotelbe, ahol államelnökök és filmsztárok adják egymásnak a kilincset. De George valódi karakterénél még sokkal jobban foglalkoztatott az a kérdés, vajon miért engedték Damon Lindelofot a Holnapolisz közelébe?

Mivel olvasóink többsége még feltehetőleg nem látta a filmet, igyekszem nem szpojlerezni: legyen annyi elég, hogy a remek színészek és a fantasztikus díszletek keltette élményt nálam jelentősen lerontotta a sztori kaotikus volta. A forgatókönyv több rosszul illeszkedő részből áll, és bár a film kicsit hosszabb a standard 2 óránál, a végkifejlet számomra mégis összecsapottnak tűnt. Ebben nem értünk egyet Klág kollégával, és a kritikát ő írja a filmről, én maradok a sajtótájékoztatónál. 

Lindelofnak egyébként nem ez az első filmje, ahol bekavar a sztorival: sokan bírálták a Lost - Eltűntek sorozat furcsa lezárása miatt, és a Prometheus zavaros történetvezetését is az ő számlájára írják. Ezzel együtt ő az egyik legfelkapottabb forgatókönyvíró mostanában Amerikában, ami csak azt bizonyítja, hogy a neonszínekhez és az eurovíziós slágerekhez hasonlóan nem mindig jó az, ami divatos.

Lehet, hogy ezt a Claridge's újságírókkal és tévékamerákkal zsúfolásig telt báltermében bőrdzsekiben és farmernadrágban megjelenő Clooney sem tudta: mint mondta, már régóta szeretett volna együtt dolgozni Birddel és Lindeloffal. “Egyszer csak átküldték a forgatókönyvet, melyben mint mondták, nekem írták az egyik szerepet. Egy 55 éves, mérges, megkeseredett, fiatalkorában jóképűnek mondott fickóról beszélünk, aki már túl van a fénykorán.” — mesélte Clooney, aki azt is elmondta: fontosnak érzi, hogy egy kissé idealista filmben szerepel, mely valós globális problémákat is boncolgat.

“Gyerekkoromban mindig körülvettek a hírek, és ezek általában rossz hírek voltak. A hatvanas években, az ember azt hihette, hogy a világ a széthullás felé tart. A merényletek, a polgárjogi mozgalom, a faji zavargások, a nők egyenjogúságáért harcolók - úgy tűnt, minden atomjaira bomlik. De ezzel egyidőben ott volt az Apolló-misszió, az, hogy leszálltunk a Holdra, és emiatt úgy érezhettük, mégis rendben lesz minden. Amikor az apámmal néztük a híreket, mindig igyekezett perspektívába helyezni számunkra az eseményeket, és ezt nagyon fontosnak tartom. A hírműsorok elárasztanak minket rossz hírekkel, mégis követnünk kell az eseményeket. De fontos, hogy legyen valami pozitív is. Tudom, hogy azok a dolgok, melyekért kampányolok, Darfúrban például, talán soha nem jutnak teljes sikerre, de minden bizonnyal csak a halálom után zárulnak le. Én már rég halott leszek, mire megoldódnak ezek a problémák. De nagyon fontos részt venni a játékban.”

Természetesen ő kapta a legtöbb kérdést a sajtótájákoztatón, noha Lindelof, a rendező Brad Bird és a fiatal színésznők is ott ültek Clooney két oldalán. Bár az akciójelenetek nagy részében kaszkadőrök helyettesítették a színészeket, Britt Robertson és Raffey Cassidy is sokat edzett a forgatásra készülve és harcmesterek segítségével tanulta meg a koreográfiákat. Clooney ezzel szemben, mint fogalmazott, “csak rövid perceket” gyakorolt, mivel “csupán egy másik öreg tévés doktorral kellett megküzdenem” — viccelődött Clooney az eseményről hiányzó Hugh Laurie (alias Dr. House) szerepein, meg persze saját magán is: “Annak idején, a harmincas éveim derekán hatalmas robbanások előterében győztem le a gonoszokat a filmvásznon, most viszont elérkeztem karrierem azon fokára, amikor engem vernek laposra. Elég két pofon, én csak lefekszem és sírok.”

Bár korunk fontos kérdéseit is feszegeti, a Holnapoliszt nem kampányfilmnek szánták. Bird és Clooney is kifejtette: céljuk két óra felhőtlen szórakoztatás volt. Ha pedig a néző a moziból kilépve eltársalog gyermekével korunk globális problémáin, az külön bónusz.

A Holnapolisz a vállalati szellemnek megfelelően, és talán a korszellemmel szembeszállva, lelkesen optimista. Clooney úgy fogalmazott, amikor ő volt gyerek, még elfogadott elképzelésnek számított az, hogy egy átlagember képes megváltoztatni a világot. “Láttuk ezt megtörténni. Láttuk Rosa Parksot a buszon, láttuk, hogy megváltoznak a dolgok, és hittünk abban, hogy erre mi is képesek vagyunk. Azóta talán erről megfeledkeztünk egy kicsit. És ezért jó ilyen filmeket készíteni, melyek leszögezik: a jövő nem elkerülhetetlen.”

Az olyan negatív utópiák hatalmas sikere után, mint az Éhezők viadala, vagy a Mad Max, kell bizonyos bátorság egy ilyen idealista film elkészítéséhez. Lindelof nem értett egyet azzal a felvetéssel, hogy a film kritizálná a negatív utópiákat. Mint mondta, imádja az efféle filmeket, ám “nem láttunk még eddig példát az alternatívára”. Lindelof szerint Walt Disney éppen olyan zűrzavaros világban élt, mint a miénk, ám mégis hitt abban, hogy az emberi faj képes lesz felülemelkedni ezen, hitt egy jobb jövőben.

Az 55 éves Clooneyről azt is megtudtuk, hogy nincs igazán otthon a szelfizők szép új világában. “Gyerekként a jövő számomra a repülő autók világát jelentette. De a jövő lényege, hogy mindig meglepetésekkel vár rád, valami jobbal, mint amire számítasz. Repülő autók helyett mobiltelefonjaink vannak. Remélem, ahogy idősebbek leszünk és megszokjuk az új technológiai vívmányokat, képesek leszünk elszakadni tőlük. Néhány éve részt vettem egy elnöki jótékonysági vacsorán, és azok az emberek, akik találkozhattak Obamával, kézfogás közben fényképezték meg filmezték az egészet. Tulajdonképpen nem is találkoztak vele, hanem lefilmezték.”

Clooneyt, tabloidvarázsának köszönhetően, a filmhez szervesen nem kapcsolódó témákról is kérdezték, így megtudtuk többek között, hogy nejével, a brit emberi jogi ügyvéd Amallal nemrég házat vásároltak London közelében, valamint hogy tervezték Bonóval Írország meglátogatását, de ez végül nem jött össze, mivel közben a U2 ír frontembere kerékpárbalesetet szenvedett New Yorkban. De a jövő még ezzel is meglepheti egyszer.