Index Vakbarát Hírportál

Jövő év elejétől forog A nagy Lebowski 2

2015.10.22. 00:07

2016 januárjában kezdik el készíteni A nagy Lebowski folytatását, jelentették be az első rész rendezői, a Coen-testvérek, akik az NBC-nek ismerték el, hogy mindketten részt vesznek majd az új rész rendezésében.

Ethan Coen elmondta, nagyon izgatottak, amiért folytathatják a történetet, és bár eleinte nem terveztek második részt, amikor megkapták a forgatókönyvet és a szereposztást, gondolkodás nélkül mondtak igent a feladatra.

A forgatókönyv kidolgozásában részt vevő Gage Luce a CNN-nek beszélt a történetről, ami közel húsz évvel az 1998-as, előző rész után játszódik: Maude Lebowski értesíti Tökit, hogy elrabolták közös gyermeküket, aki ezért a kissrác nyomába ered. Töki azonban nem marad egyedül a bajban, társakat is kap a küldetéshez: az egyikük az első részben is feltűnő Walter Sobchak, a másikuk pedig Töki elveszettnek hitt testvére, akit – figyelem, nagy levegő! – Bill Murray fog alakítani. Luce azt is elárulta, hogy az első részhez hasonlóan, ebben is rengeteg sör és bowling lesz majd.

A folytatás miatt egyébként Murray is nagyon izgatott:

Mindig nagyon szerettem az első részt, úgyhogy amikor a Coen-fivérek felajánlották nekem Töki rég elveszett testvérének szerepét, nem tudtam nemet mondani. Vagyok olyan szerencsés, hogy már a teljes forgatókönyvet is olvashattam, így kétség nélkül mondhatom, hogy a régi és új rajongók is igazi csemegére számíthatnak.

A második rész híre egyébként megosztja a filmkritikusokat: egy részük borzasztóan várja a filmet, míg vannak, akik szerint egy rosszul sikerült folytatással csak beszennyeznék a Lebowski nevet.

Ha minden jól megy, A nagy Lebowski második része 2017 tavaszán kerülhet majd a mozikba. Egyébként The Big Lebowski 2 cím alatt már jegyez egy filmet az IMDb, amiben a Bunny Lebowskit is alakító Tara Reid játszik mindent. A kevesebb mint két és fél perces anyag mindössze 2,1 pontot kapott az oldalon, és a videó alatti első hozzászólás is úgy szól: "ez nem volt valami vicces".

UPDATE: Sokakhoz hasonlóan ennek a kamuhírnek nagyon csúnyán felültünk mi is. Az NBC.com.co ugyanis egy kamuhírportál, igaz, még nagyon friss – csak néhány hónapja indult –, így nem ismertük mi sem, mostanáig. A hír tehát nem igaz, egyelőre nem lesz folytatása Töki kalandjainak. Bár talán jobb is így. A fölösleges izgalmakért szíves elnézésüket kérjük.