Nehéz lenne nagy általánosságokat mondani a 2015-ös év filmjeiről, de annyi biztos, hogy idén is voltak bőven parádés jelenetek a mozikban. Az mindegy, hogy akció, vígjáték, horror, világháborús dráma, vagy 3D művészfilmről van szó, az idei évben is kaptunk egy csomó olyan részt, amit még évekkel később is emlegetni fogunk, ha 2015 filmterméséről lesz szó. Itt vannak a kedvenceink.

Megjegyzés: csak olyan filmek szerepelnek ebben a listában, amik moziforgalmazásba kerültek 2015. januárja és decembere között.

James Bond Mexikóvárosban (007 Spectre – A fantom visszatér)

Van egy olyan érzésem, hogy sokan azért csalódtak akkorát az idei James Bond-filmben, mert képtelenség lehetett volna két és fél órán keresztül fenntartani a nyitójelenet zsenialitását. A Mexikóváros utcáin, a halottak napja-ünnepségen kezdődő jelenet látszólag megszakítás nélkül halad a forgatagtól egy szállodai szobába, a szobából az erkélyre, onnan a háztetőre, a háztetőről pedig egy másik házhoz, ahonnan elkezdődik a szokásos kémfilmes sztori. Persze, akárcsak a Birdman, ez a jelenet is tele volt rejtett vágásokkal, amikor a kamera csak pár másodperccel tovább legeltette a szemét valami jelentéktelen tárgyon, hogy onnantól lehessen folytatni egy újabb mozgást, de pár percre a Spectre eleje megadta a bizsergető érzést, hogy ez nemcsak egy jó Bond lesz, hanem egy jó film is.

A bécsi operaház (Mission: Impossible – Titkos nemzet)

Az idei, ötödik Mission: Impossible-részben van két sokkal nagyobb szabású, látványosabb akciójelenet, az előzetes reklámkampányban rendesen megfuttatott repülőgép-felszállós, és az elhíresült víz alatti centrifugázás, de egyik sem annyira elegáns és izgalmas, mint az a pár perc a Wiener Staatsoperben a Turandot előadása alatt. Ethan Hunt (Tom Cruise) megpróbál megküzdeni egy marcona – és sokkal magasabb – verőlegénnyel a színpadi világítás állványain, miközben nem egy, hanem két merényletet is próbál egyszerre megakadályozni, ráadásul még Puccini operája is zavartalanul zajlik alattuk. A jelenet azért is annyira jó, mert sokkal nyersebb, mint a vicces kémkütyükkel operáló M:I-sorozatban megszokott, de azzal, hogy kiszámíthatatlan az állványok mozgása, mégis van egy klasszikus börleszkes hangulata. Arról nem is beszélve, hogy az egész végeredményben egy hatalmas tisztelgés Alfred Hitchcock előtt – a merénylet pontos pillanatát jelölő kotta szerepelt Az ember, aki túl sokat tudott mindkét változatában.

Az első zsugorodás (Ant-Man)

A Marvel-filmek általában valami galaktikus fenyegetésről, vagy legalábbis a világ egyensúlyát megbolygató gonoszról szóltak. Egészen eddig. Az Ant-Man felfrissülés volt az Ultron kora felpüffedt CGI-orgiájához képest, sok teret engedett a vicceknek és a színészeknek, és amikor akciójelenetre került a sor, az egészen különlegesnek hatott. Főleg az első alkalom, amikor Scott Lang (Paul Rudd) csak kíváncsiságból magára veszi a Hangya-gúnyát, és megnyomja a két gombot a fürdőkádban állva – a világ hirtelen hatalmas és fenyegető lesz, egy megnyíló csap, egy magastalpú cipő, és bármilyen más hétköznapi tárgy pedig a legnagyobb veszélyforrás. Az Ant-Mannek nagyon problémás volt a készítése, Edgar Wright (Shaun Of The Dead, The World's End) rendezőt kihajították a forgatás elején, de a szellemisége a zsugorodós részekben tovább élt.

XII. Károly belovagol (Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről)

Roy Andersson legújabb filmje, az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről baromi fárasztó élmény, de a közepén van egy jelenet, ami azzal kezdődik, hogy két, huszadik századi viccárus betér egy külvárosi kocsmába, majd azzal lesz vége, hogy XII. Károly svéd király a harctérre próbálja csábítani a pultosfiút, miközben az egész regimentje masírozik az utcán. Egy beállításban. Az egész ritmusa és kompozíciója fantasztikus, messze a legjobb dolog az Egy galambban, ráadásul a fura humora ismerős lehet azoknak, akiknek már sikerült egy kocsmai beszélgetést elrontani Horthy Miklóssal vagy éppen Semjén Zsolttal.

„Ezt a karomat letépték, de a másikkal visszaraktam!” (A kém)

Jason Statham nem tűnik egy különösen humoros figurának, amikor a film körülötte szupervicces (lásd: Crank 1-2.), ő akkor is azt a citromba harapott, nagyon dühös angol figurát hozza, aki hiába van egy tisztességes mackóban, legszívesebben mackóalsóban üvöltözne a tévé előtt. Azért volt akkora felüdülés látni, hogy Paul Feig vígjátékában, A kémben ő is beszáll a komédiába, mint egy teljesen alkalmatlan, de annál nagyobb szájú titkosügynök, aki különböző fizikailag és orvostudományilag is képtelen hőstettekkel oltja le mindig Melissa McCarthy figuráját, a legjobbakat pedig akkor süti el, amikor meglepi a szállodai szobájában. Annyi vicces emberrel van körülvéve, mégis Statham messze a legviccesebb a filmben.

„Nem egészen az én tempóm!” (Whiplash)

Azt már a film elejétől tudjuk, hogy Fletcher (J.K. Simmons) egy vadállat zenetanár, hiszen többek között ezért is ültünk be a Whiplashre. A mértékét akkor kezdjük csak megismerni, amikor először az egész zenekar előtt megaláz egy fúvóst, amiért nem tudja, hogy hamis-e a hangszere, vagy sem. Utána kezd csak abba bele, hogy meggyurmázza a főszereplőnk, Andrew (Miles Teller) lelkivilágát. Először azzal, hogy megkéri, játssza el a címadó számot. Az ideges Andrew folyamatosan elrontja. Fletcher még türelmesnek tűnik. Aztán egyszer csak majdnem hozzávág egy cintányért a diákjához. Ami innentől kezdődik, az a legdurvább testi és lelki terror, ami súlyosabb az év legtöbb horrorfilmjénél – és a Whiplash tragédiája az, hogy a film végére Andrew önként veti magát alá ennek.

Rihanna a hotelszobában (Csajkor)

Céline Sciamma filmjében egy bizonytalan, külvárosi francia lányt teljesen beszippant egy hasonlóakból álló négyfős banda, de az igazi beavatásáig addig kell várni, amíg a lányok együtt kivesznek egy hotelszobát és ott elkezdenek bulizni. Sciamma pedig elindítja nekik a Diamondsot Rihannától, ami a teljes hosszában lemegy. „Olyan az a szám, mint egy himnusz, a szövege arról szól, hogy milyen szépek is vagyunk” - mondta nekünk a rendező egy interjúban, és könnyű egyetérteni vele, a kilátástalan panellakásokból néha csak egy nagy közös énekléssel lehet szabadulni.

Hol van a gonosz? (Valami követ)

David Robert Mitchell horrorfilmjében többek között az a zseniális, hogy nehéz eldönteni, valójában kitől kell félni, de ha mégis megvan, akkor még nagyobb kérdés az, hogyan kell tőle megszabadulni. A nyitójelenetben persze erről még semmit sem tudunk: csak azt látjuk, ahogy egy magassarkú cipős lány egy amerikai külváros utcájára fut, elkezd furán nézni, majd egy hatalmas kerülővel visszafut a házához, beszáll az autóba és beletapos a gázba. Persze ha olvastunk előzetesen a Valami követről, akkor pontosan tudjuk, hogy mi történik, de ez egyáltalán nem csillapítja a jelenet feszültségét. Sőt, ami utána következik - a film legbrutálisabb látványa –, azzal két órára garantálja, hogy feszengeni fogunk a székben.

3D ejakuláció (Szerelem)

Gaspar Noé filmjének annyira legendás lett ez a pillanata, hogy mi is több cikket ezzel a címmel próbáltunk eladni. A Szerelem tulajdonképpen egy párkapcsolati dráma, éles szexjelenetekkel megspékelve, 3D-kamerákkal felvéve, és ismerve Noé bajkeverő múltját, egészen biztosak lehettük abban, hogy nem hagyja ki ez a ziccert. És tényleg: a film egyik pillanatában farkasszemet nézhetünk Karl Glusman péniszével, ami egy kis CGI segítségével bőséges akcióba is lendül. Furcsa, vicces, és zavarbaejtő jelenet, viszont valakinek előbb-utóbb meg kellett csinálnia a filmtörténetben. Mert végül is nem rosszabb, mint amikor a Piranha 3D-ban arconhányják, vagy a Kötéltáncban elszédítik a nézőt a technológiával.

Ezután máshogy fogunk nézni az autómosókra (Tangerine)

Karácsonykor mutatja be nálunk a Magyarhangya az idei amerikai függetlenfilmezés egyik legnagyobb durranását, a Tangerine-t, ami szuper ötlet, hiszen karácsonykor játszódik, viszont nagyon vicces is, mert nem éppen a keresztény értékek szerinti legszebb oldalát mutatja a város ebben a filmben: a sztori két transznemű prostituáltról szól, egyikőjük nemrég szabadult a börtönből, és megtudta, hogy stricije-per-pasija megcsalta egy lánnyal, úgyhogy elindul bosszút állni. És semmi sem állhat az útjába. Szerencsére a Tangerine rendezőjének van annyi esze, hogy néha megszakítja Cin-Dee kalandját kicsit nyugisabb jelenetekkel is, ilyen az, amikor a sztori harmadik szereplője, az örmény taxis, Razmik igénybe veszi egy lány szolgáltatásait – hotelszoba és sikátor helyett azonban egy autómosóba fizetnek be. Aminek a teljes programja valahogy annyi ideig tart, hogy mindenkinek jó legyen.

Felhőkarcolók közötti ugratás (Halálos iramban 7)

Elképzelésem sincs, hogy mi fog történni a Halálos iramban nyolcadik részében, hogy rátromfoljon a hetedik részre, bár őszintén szólva én a hatodik rész után sem tudtam, hogy hova tovább, erre tessék: a megoldás az, hogy egy Lykan HyperSport nevű szuperjárgánnyal felhőkarcolók között kell repkedni, a kocsit közben próbálják meg gránátvetőkkel hatástalanítani, de két ugratás között csillanjon meg rajta a napfény. James Wan rendezőnek sikerült. Az ugratás kapásból az ikonikus pillanata lett a filmnek (Paul Walker búcsúja mellett), úgyhogy a folytatásban legalább a sztratoszféráig kell elrepülniük valami csodaautóval.

A templomos jelenet (Kingsman: A titkos szolgálat)

Az év egyik legnagyobb meglepetése volt a Kingsman, ami már a kémfilmek haldokló világába volt képes új életet vinni. A történettől nem dobtunk hátast, cserébe az akciójelenetek minden várakozást felülmúltak. Különösen a templomos jelenet, amiről még napokig beszéltek a mozinézők, hiszen még csak hasonlót is ritkán látni. A franc se gondolta volna, hogy az utóbbi évek legerősebb akciójelenete Colin Firthhöz köthető, de a templomos jelenet egyszerűen csúcs. A veterán ügynököt bezárják egy templomba, ahol egy rejtélyes szerkezettől mindenki öldöklő vadállattá változik, beleértve Colin Firth karakterét is. Ennek a vége egy elképesztő, majdnem ötperces gyilkolászás, ami szinte végig egy snitt alatt követi, ahogy Colin Firth minden kezébe kerülő tárggyal agyonver valakit. Mint egy klasszikus Jackie Chan jelenet 18 éven felülieknek. A jelenet egyébként egy hétig készült és 130 szereplő látható benne. Latin-Amerikában és Indonéziában ki kellett vágni ezt a jelenetet a túlzott erőszak miatt, pedig magasan a legjobb részlet az egész filmben.

Minden (Mad Max: A harag útja)

Próbáljon meg egy pillanatot kiemelni a Mad Max: A harag útjából. Képtelenség. Furiosa, a lángszórós/gitáros, a homokvihar, az esti elhalt mocsár, a női kolónia, a crossmotoros banditák, a szájspréző harcifiúk, Immortan Joe, Immortan Joe pöttöm samesza, a Benzinváros és a Töltényfarm, Rictus Erectus, a nyitójelenet, a befejezés – gyakorlatilag mindent arra hegyezett ki George Miller rendező, hogy örökre beleégjen a memóriánkba. Bele is égett. (Na jó, ha választani kell, akkor bármi, ahol a gitáros szerepel.)

Times Square egyetlen snittben (Birdman)

A Birdman láthatlan vágásokkal egybefűzött őrületéből kifejezetten nehéz volt egyetlen jelenetet kiválasztani, olyan szépen licitálnak egymásra a film képei, hogy teljesen megérdemelten járt a végső elszámoláskor az az Oscar a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb operatőrnek is (még ha Michael Keaton miatt lelkiismeret-furdalása is lehet az Akadémiának). De melyik volt a legjobb jelent? Amikor a szoláriumból kipattant bugyogós Edvard Norton és az örjöngő Micheal Keaton egymásnak esnek? Vagy amikor a már teljesen elkészült Michael Keaton egyszercsak repülni kezd New York felhőkarcolói között? Vagy azt, amikor Riggan Thomsonnak egy szál alsónadrágban kellett kifutnia az emberekkel és tűzoltózenekarokkal zsúfolt Times Square-re, mert kizárta magát a nyilvános főróbáról. Nem tudtunk ellenállni, és végül ennél a klasszikusnál maradtunk.  

Az iskolában is tanítani fogják (Saul fia)

Az az első tíz perc, az olyan, hogy egyszer láttad, és többet nem felejted el. Szörnyű és kegyetlen, amit ebben a jelenetben látunk, vagyis pontosabban nem látunk, csak hallunk, érzékelünk, érzünk. Mi Saul Auslander arcát látjuk végig egyetlen beállításban, ahogyan rezzenéstelen arccal kíséri be a vonattal érkező transzportot az öltözőkbe, majd a gázkamrákba, és tartja kívülről az ajtót, hogy ne tudják belülről felfeszíteni, amíg el nem nyom mindent a bentről dörömbölők artikulálatlan hörgése. Ez egy annyira erős kezdés, hogy a film az első tíz perc alatt úgy letaglózza a nézőjét, hogy csak órákkal később térhetünk magunkhoz abból, amit a filmben láttunk. Ezt a jelenetet megmutatni nem tudjuk teljes hosszában, de egy másik jelenetből egy rövidebb részletet igen, ebben Saul az éjszaka érkező transzportban keresi a rabbit, akinek segítségével eltemetheti a kisfiú holttestét. A tömeg, akikhez beszél, azok ahhoz a máglyához tartanak, ahol a Sonderkommando tagjai vetkőztették őket meztelenre, majd a lövészek végeztek velük, és égették el a holttestüket.