Index Vakbarát Hírportál

Csak felnőttek nézhetnek meg egy dzsihádistákról szóló dokumentumfilmet

2016.01.27. 20:27

Csak felnőttek nézhetnek meg egy iszlám szélsőségesekről szóló dokumentumfilmet a francia mozikban, mert az tele van brutalitással és uszító beszédekkel, írja az MTI.

Fleur Pellerin kulturális miniszter szerdán, a filmek besorolásával foglalkozó testület tanácsára tiltotta meg a Szalafisták című dokumentumfilm forgalmazását fiatalkorúak körében.

A döntés nemcsak kitiltja a 18 éven aluliakat a film vetítéséről, de kötelezővé teszi az előzetes figyelmeztetést arra, hogy az alkotás "olyan, rendkívül erőszakos és tolerálhatatlan kijelentéseket és jeleneteket tartalmaz, amelyek sérthetik a közönség érzékenységét".

A francia Francois Margolin és a mauritániai Lemine Ould Salem rendezte dokumentumfilmről napok óta zajlik a vita Franciaországban. A rendezőket a terrorizmus mentegetésével vádolják, mivel kritikai megjegyzések nélkül hagyják iszlamisták Nyugat- és demokráciaellenes, terrorcselekményeket pártoló, a zsidó és keresztény hitetlenek megölésére buzdító beszédeit.

A filmet 2012 és 2015 között forgatták, főleg Maliban, Tunéziában és Mauritániában. Szót kapnak benne többek közt az al-Kaida terrorszervezet észak-afrikai szószólói és szalafista vallási vezetők, akik dzsihádra uszítanak szerte a világban.

A minden narráció vagy kommentár nélküli dokumentumfilmben feltűnnek részletek az Iszlám Állam propagandavideóiból is.

A rendezők tagadják, hogy terroristákat mentegetnének. Szerintük ők úgy ítélik el az erőszakot, hogy szembeállítják egymással a szalafista dzsihádisták beszédeit és valós cselekedeteit.

Franciaországban legutóbb 2002-ben tiltottak be dokumentumfilmet fiatalkorúaknak, az akkori produkció a bordélyházak világát mutatta be.