Milyen feladatai voltak a Mentőexpedícióban?

A bázis berendezése, ami gyakorlatilag Matt Damon otthona lett a filmben. Itt a konyhától kezdve a hálóhelyiségig minden funkcionális teret úgy kellett megépíteni, mintha ez tényleg arra készült volna, hogy a Marson leszálló űrhajósoknak hónapokon keresztül ez a tartózkodási helye, az életük helyszíne. A futurisztikus díszlettervek alapján, tényleg mindent olyanra építettünk meg, mint egy XXI. századi űrbázist.

Szeretnek a színészek épített díszletek közt dolgozni?

Abszolút. Egyszer Szabó István mondta, hogy a berendezéssel, a díszlettel azt az atomszférát kell megteremteni, amiben a színész úgy tud játszani, mintha csak az adott korban lenne. Szerinte az autentikus, szép díszlet elsősorban a hiteles színészi játék miatt fontos: érezze jól magát benne, minden tárgy, amihez a színész hozzányúl, az adott kort idézze, ne legyen ott semmi, ami nem passzol oda.

Matt Damonnak is tetszett a magyar Mars-díszlet?

Szerette, jól érezte magát benne. Nagyon kedves volt, és egyúttal nagyon profi is. Mindig ott volt időben minden helyszínen, mindig betartotta a szabályokat.

Mennyire volt nagy kihívás önnek ez a forgatás a korábbi munkáihoz képest?

Sokszor nagyon nehéz volt, pedig én ki sem mentem Jordániába, a valódi vörös homokos sivatagba. A munka oroszlánrésze persze az etyeki stúdióban folyt, ahol szintén létrehoztunk egy kis Marsot: 100 tonna homokot szállítottunk a filmbéli lakrészhez, a HAB-hoz.

Forgattunk a Bálnában is, ami a futurisztikussága miatt nagyon jól beleillett a filmbe. Ez volt a filmben a NASA űrközpontja, ahol többszázan ülnek a monitorok mögött, és hatalmas kivetítőn nézik az űrhajósokat, és kontrollálják a küldetésüket. Ezt a vezérlőközpontot a Bálna felső részén hoztuk létre, ami óriási hatalmas munka volt minden részlegnek, az építészeknek ugyanúgy, mint a berendezőknek. Nem is tudok hirtelen elképzelni olyan budapesti épületet, ami jól tudta volna helyettesíteni ebben a filmben a NASA központot.

Hogyan dől el az, hogy a Bálna legyen a NASA űrközpontja egy itt forgó filmben?

Egy film látványtervezője általában már azelőtt előtt tájékozódik, mielőtt eldöntené, hogy Magyarországon vagy például Csehországban lesz-e az adott forgatás. Van tehát egy szándék, hogy mi lenne, ha az adott filmet Magyarországon forgatnák le. Ez szerencsére mostanában elég sűrűn előfordul, ki sem látunk a munkából, egyik munkából megyünk át a másikba: jó a magyar szakembergárda, és árban is olcsóbb, mint mondjuk Londonban vagy az Egyesült Államokban, megéri a külföldi produkcióknak hónapokig itt elszállásolni, etetni, itatni és utaztatni a stábokat. A magyar szervizcég ezután elkéri a film szinopszisát, és az alapján helyszínajánlatokat, helyszínajánlatokat tesz az archívumban történt válogatás után, attól függően, hogy lepukkant irodaépület kell-e, vagy romantikus csigalépcső. Ha komolyodik a tárgyalás, akkor elkezdődik egy asztalnál a számolgatás: ilyenkor már a teljes forgatókönyvet is megkapja a magyar szervizcég, produceri oldalról pedig húznak egy pénzügyi limitet, hogy mi az a helyszín, aminek a bérlése még belefér a keretbe, és mi az, ami már nem. Sok tételből áll össze egy film költségvetése. Sci-fik esetében a sokk trükk, háborús témáknál a haditechnika, és persze a színészgázsik: sok sztár ügynöke szóba sem áll 30-40 millió dollár alatt a producerekkel.

Kikkel osztozik az Oscar-díjon, ha nyer a Mentőexpedíció?

Arthur Max volt a tervező, gyakorlatilag a film látványvilágának atyja, az ő külföldi berendezője volt Celia Bobak, én pedig a magyar. Nagyon jól esett, hogy odaírták a nevemet a jelöltek közé, de mögöttem nagyon sok ember munkája áll. Egy hatalmas csapat csinálta ezt a filmet.

Hogyan néz ki a gyakorlatban ez a csapatmunka?

Az art director az, aki lerajzolja a teret, és odaírja mellé, mit akar: rokokót, bauhaust vagy modern stílust. Lényegében felépíti a falakat, az ablakokat, a padlót és a mennyezetet, a berendező pedig az, aki ezután elindul kutatni, hogy hogyan lehet tárgyakkal életre kelteni a terveket. Fényképeket, bútorokat, hangulatokat mutat, majd valóra váltja a dizájner elképzeléseit, természetesen a költségvetési korlát betartásával.

Nagyon összetett dolog ez, de mondok egy példát. A rendező részletesen leírja, hogy például egy bordélyházi jelenetben, mint ahol most is vagyunk, mi mindennek kell lennie. Például ha majd ráközelítenek a szeretkező főszereplőre, milyen mintájú legyen mellette az ágynemű? Itt az operatőr igényeit is figyelembe kell venni, mert míg a rendező egy álmodozó művész, addig az operatőr azt is látja, hogyan lehet játszani a fényekkel, a világítással, a tónusokkal, és ez alapján választja ki az ágynemű színét. Ha mindez megvan, a berendező megveszi az ágyneműt és megszervezi a helyszínre szállítását, ami ugye mind plusz költség. Ha kész a díszlet, a rendező végigjárja, és elmondja a véleményét. Miért nincs terítő az asztalon? Miért törött karú szobrot hoztam ép helyett? Hogy néz ki az a virág? Én pedig elmondom, hogy ez egy lepukkant, ócska kupi, ahol nincs pénz terítőre, a törött karú szobor pedig már 60 éve ugyanott van.

Mindig nyitott szemmel járja a várost? Vagy vannak állandó beszerzőhelyei?

Ha forgatás van, akkor mindig nyitott szemmel járok, de tudjuk, mit hol lehet megszerezni. Vácott például van egy antikvitás, amellyel folyamatos üzleti kapcsolatban vagyunk, mindig megyünk, és kikölcsönözzük, ami épp kell, aztán visszavisszük, így nekünk sem kell megvenni. De nemrég vettem ezeket a növényeket, és az eladó azonnal hozta volna a kisollót, hogy levágja az elsárgult leveleket. Mondtam neki, hogy hozzá se nyúljon, direkt ezért a csúnya virágért jöttem, volt is nagy röhögés.

Hogyan lesz valakiből berendező?

Most a Mid Atlanticnál dolgozom, de a másik nagy szervizcégnél, a Pioneernél kezdtem. Persze nem mostanában kerültem be a filmgyártásba. Annak idején a Mafilmnél voltam berendező gyakornok, később pedig az Opakfinél, az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesületnél végeztem el egy hároméves képzést. Itt tanultam művészettörténetet és filmlabortechnikát, de átvettük a társrészlegek, például a jelmezesek tananyagát is, így egy teljes képet kaptunk a filmezésről.

A legtöbbet mégis a gyakorlatból tanultam, a filmforgatásokon az idősebb szakemberektől. Idővel bennem is kialakult egyfajta stílusérzék, hogy csak olyan tárgyakat tegyek egymás mellé, ami kellemes a szemnek. Aztán kell logisztikai készség is, hogy fejből tudjam, melyik útvonal lesz a legrövidebb a bútorszállító teherautóknak. És kell a korismeret is: nem szabad telefont rakni egy 1870-es évek előtt játszódó filmben, mert az ugyanolyan baki, mint a legendás karóra a törökön az Egri csillagokban.

Az 1985-ös Kedves ellenségem volt az egyik első filmje, ugye?

Igen. Magyarországon kezdték el forgatni, fel is épült Fóton egy hatalmas díszlet, űrbázissal, folyosókkal. Nagyon komoly munka volt benne, viszont amikor Wolfgang Petersen átvette a rendezői posztot, elvitt mindent Németországba, és végül ott készült el a film. Akkoriban fiatal, kezdő berendező voltam, és egy idősebb berendező szakember asszisztenseként kerültem a Kedves Ellenségem stábjába. Aztán ahogy egyre többet dolgoztam, egyre több dolgot sajátítottam el, egy idő után azt vettem észre, hogy már engem hívnak berendezőnek, és önállóan kell dolgoznom.

A Kedves ellenségemben set dresser voltam, ők azok a srácok, akiknek a set decorator megmondja, mit hova tegyenek. Most már én vagyok a set decorator, akinek van három-négy saját embere, de ezt nem jelenti azt, hogy ne segítenék. Ma is rohangáltam egész nap, mint pók a falon, épp most fejeztük be a kupleráj recepcióját, rendezgettük a bútorokat és a kiakasztott disznó képeket.

A krimi vagy a sci-fi műfajt szereti jobban?

A krimik világát jobban szeretem. A sci-fi a rajzasztalon készül, megtervezik, aztán különböző trükkükkel felépítik Ez itt viszont a valóságot tükrözi, kézzelfoghatóbb, mint a sci-fi.

Egy Oscar-jelölés a berendezőknél is számít annyit, mint a színészeknél?

Ezt nem igazán tudom megítélni. Egy önéletrajzban biztosan nagyon jól mutat, hogy ha valaki Oscar-jelölést kapott. Szerencsére az én szakmai önéletrajzom eddig is jól mutatott, mert nagyon nagy filmeken dolgozhattam. Inkább már azon gondolkodnom, hogy kik lehetnek azok a srácok, akik folytathatják a munkámat.

Mennyire nehéz feladat ez? Kikből lesz manapság berendező?

Nem igazán tudok erre válaszolni. Az biztos, hogy akik bekerülnek ebbe a körbe, azok nagyon szeretik a filmket. De az is fontos, hogy ne csak a filmeket szeressék, hanem a filmkészítők életmódját is. Mi nem vagyunk normálisak. Abban az értelemben, hogy kiszámíthatatlan az életünk. Itt nincs szombat és vasárnap, milliószor adódik olyan helyzet, hogy ünnepekkor is dolgozni kell, jövünk-megyünk az országban, vagy épp külföldön forgatunk. Nagyon változatos munka ez. Egyik évben a Marco Polót csináljuk, jurtavárost építünk Fejér megyében, most itt állunk a '20-as években, a következő munka pedig az első amerikai kolóniáról szóló Jamestown lesz. Amikor mások éjszaka alszanak, én még mindig az emailjeimet olvasom, és az interneten nézegetem, hogy honnan tudnám megszerezni azt, ami még kell a díszlethez. Ez egy elvetemült, őrült világ, csupa agyrémmel, de közben nem lehet meglenni nélküle. Ha két produkció között eltelik 3-4 hét, és azalatt nem csöng a telefonom, hogy menni kell dolgozni, akkor már vakarózok, rémeket látok. Miért nem hívnak? Mit rontottam el, hogy nem kellek a következő filmbe?

Ugyanakkor nem egy családos embernek való munka ez. Sokszor hetekig elvonulunk egy vidéki helyszínre, ahol lenn alszik az egész stáb. És ugye ennek vannak egyéb vonzatai is, hiszen együtt vagyunk, senki sem üldögél egyedül a szállodai szobájában, nagy stábbulik vannak. Az biztos, hogy ez egy nagyon színes, pezsgő életforma, amit úgy látom, bírnak a fiatalok is. Az biztos, hogy nagyon nehéz bekerülni ebbe a körbe, de néha persze szerencsés véletlenek is vannak.

Például?

Nemrég az egyik forgatáshoz azonnal kellett valaki, aki jól tud angolul, be tud segíteni mindenféle adminisztrációban, jól tud kommunikálni a külföldi berendezővel is. Azonnal kellett egy ilyen ember, aki végül a nagyobbik lányom lett, két nappal a forgatás előtt. Vendéglátós állása volt, de sokat meséltem neki korábban a munkámiról, tetszett neki ez a világ, szerette volna kipróbálni, de végül sosem tette. Mondtam neki, hogy itt a kiváló alkalom. Az elején közös irodában dolgoztunk, és végül ittragadt. Azóta pedig már saját filmes munkái vannak.

A '90-es években a Friderikusz Show berendezője volt. Hogyan emlékszik vissza ezekre az időkre?

Na, hát arról egy külön cikket lehetne írni. Friderikuszról, mint szakemberről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, szerintem a mai magyar televíziózás legnagyobb alakja. Lehet hogy akkoriban az emberek bohócnak gondolták, de a műsorában mindig jók voltak az interjúalanyok és izgalmasak a beszélgetések. A Friderikusz Show-ban én voltam a szétnyíló stúdióajtó előtti utolsó ember, aki lényegében utolsóként kiengedte Friderikuszt a színpadra. Volt, hogy én keféltem ki a cipőjét, mert folt volt rajta, máskor adtam neki egy kis pezsgőt szíverősítőnek. Ha rendben volt a ruhája és a cipője, mindig azt mondta:

Jól van Zolika, nyomjuk!"

Évekig dolgoztam vele és a legnagyobb sztárokkal. Láttam Catherine Deneuve-t, Alain Delont, Van Damme-ot, Bud Spencert, vittem szivart Antonio Banderasnak. Friderikusz óriási sztárparádét vonultatott fel ebben a show-ban. Nagyon értett már akkoriban is a szakmájához, igényes volt, profi, és mindig csak annyit várt el a kollégáitól, amennyit saját magával szemben is elvárt.

Volt olyan, hogy valamelyik színész el akart vinni valamit a díszletből, mert annyira megtetszett neki egy kellék?

Mensáros László az Égető Eszter forgatásán Hódmezővásárhelyen ebédidőben belém karolt, és elkezdett alkudozni, hogy adjam már neki az egyik díszes petróleumlámpát. Lámpagyűjtő volt, és elkezdett győzködni: mondjam azt, hogy eltört, leverte az egyik színész, ő meg közben elviszi, mert ő már a hálószobájában kinézte a helyét. Én viszont marha drágán béreltem a forgatáshoz használt lámpát egy zsámbéki múzeumból. Mondtam is, hogy Laci bátyám, ez egy egyedi darab, nem eladó, ha eltörnénk, 50 ezer forintot kellene fizetni. Ez akkoriban nagyon nagy pénz volt. Ilyen néha most is van sajnos: megtetszik egy statisztának egy ezüst hamutartó, simán elteszi. Szeretik az emberek az emléktárgyakat.