Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a Star Wars miatt

2016.02.11. 15:50

Vádat emeltek az Az ébredő Erő gyártója, a Foodles Production ellen Harrison Ford lábtörése miatt. Ford a forgatáson törte el a lábát, még 2014 júniusában a Pinewood Studióban. A vádat az Egészségügyi és Biztonsági Hatóság indította el a cég ellen, ami a Disney egyik alvállalata, mert szerintük a biztonsági és munkavédelmi előírásoknak a filmforgatások alatt is érvényesülni kell.

Az akkor 72 éves színészt egyébként a baleset után mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani, és meg kellett műteni a lábát. A hatóság által lefolytatott vizsgálat szerint elegendő bizonyíték van arra, hogy a cég hibás volt abban, hogy Ford ilyen súlyos sérülést szenvedett. Mivel a baleset Angliában történt, Buckinghamshire-ben, a cég képviselőinek a High Wycombe-i bíróságon kell majd megjelenniük májusban. A céget azonban valószínűleg nem fogja megviselni az ügy, hiszen Az ébredő Erő kétmilliárd dollár bevételt hozott össze világszerte.

Az Star Wars 8. része is az angliai Pinewood Studióban forog egyébként, a bemutatója 2017 decemberében lesz.