Index Vakbarát Hírportál

Az emberiség vesztét a mobiltelefonok okozzák

2016.04.27. 12:24

Július elején érkezik meg Stephen King A mobil című regényének filmes adaptációja, amihez elkészült az első trailer is. A mobil majdnem 10 évig hánykolódott a filmeseknél, eredetileg Eli Roth akarta megcsinálni a Dimension Filmsnek, majd három évvel később már Stephen King beszélt arról, hogy elkezdte kidolgozni a saját forgatókönyvét a filmhez. Ráadásul más befejezést ígért a regényhez képest, amit a rajongóktól kapott visszajelzések alapján alakított volna át, mert A mobil lezárása sokak szerint az egyik legrosszabb, amit King valaha kiadott a kezéből.

A mobilt egyébként Tod Williams rendezi, aki legutoljára 2010-ben csinálta meg az Újabb parajelenségeket, azóta nem igazán volt komolyabb munkája. A jelenlegi formájában a filmet egyébként 2009 óta fejlesztgetik, és a két főszerepet John Cusackre és Samuel L. Jacksonra bízták, akik játszottak már együtt King-adaptációban, méghozzá a 1408-ban.

A történet kb. annyi, hogy a világ összes mobilkészüléke lejátszik egy hangot, amitől az emberek őrült gyilkológéppé válnak. Persze vannak, akik pont nem használják addig a telefonjukat, ameddig rá nem jönnek, hogy nem is szabad, ők próbálják valahogy túlélni a történéseket. A főhősök is ilyen karakterek köztük Cusack, aki a káoszban megpróbál eljutni a fiához.

A bökkenő csak az, hogy már 2013-ban leforgott a film, Cusack azóta elég sok rosszat mondott A mobilról, sőt, egy tavalyi állítása szerint kivágták a filmből és már nem is tudja pontosan mi lesz az egész projekt sorsa. Cusack mondta azt is, hogy Kinget egy idő után kizárták a munkálatokból. Az előzetes alapján A mobil tényleg nem néz ki valami jól, akár a Shyamalan-féle The Happening is lehetne, csak itt nem magukat, hanem egymást gyilkolják az emberek.

Ne maradjon le semmiről!