Index Vakbarát Hírportál

Oscar-díjas rendező forgat dokumentumfilmet Whitney Houstonról

2016.04.29. 07:01

Kevin Macdonald rendezi az első olyan Whitney Houstonról szóló dokumentumfilmet, amelyhez az énekesnő hagyatékának gondozói is hozzájárultak, írja a Variety. A 48 éves skót rendező korábban már Bob Marley-ről is készített dokut, 2000-ben pedig az Egy nap szeptemberben című munkájáért Oscart is kapott. Ez a müncheni olimpia túszdrámáját dolgozta fel, amely során a Fekete szeptember palesztin terrorszervezet 11 izraeli sportolót ölt meg.

A Whitney-film producere az a Simon Chinn, aki a Rodriguez nyomában (Searching for Sugar Man) és az Ember a magasban (Man on Wire) című munkáival szintén büszke Oscar-tulajdonos lett. A rendező előzetesen elárulta, hogy a dokumentumfilm számos korábban sosem látott felvételt tartalmaz, megszólaltatta az énekesnő legközelebbi hozzátartozóit, de nem félt hozzányúlni a 48 éves korában elhunyt Houston sötétebb oldalához, alkohol- és drogproblémájához sem.

Macdonald ennek ellenére abban bízik, egy olyan filmet készített, amitől a nézők a moziból kisétálva még nagyobb szeretettel gondolnak majd az énekesnőre, illetve hogy munkája még a legnagyobb Whitney-rajongók számára is számos izgalmat rejt majd.

Whitney Houstont egyébként négy éve, 2012. február 11-én találták holtan a fürdőkádjában. Lánya, Bobbi Kristina Brown tavaly nyáron halt meg, 22 éves korában, életének utolsó hat hónapját kómában töltötte. Brownt még januárban, anyja halálához kísértetiesen hasonló körülmények között, a lakása fürdőkádjában találták meg eszméletlenül, hasra fordulva. A balesetet valószínűleg kábítószer-túladagolás okozta, akárcsak Whitney Houston halálát.

Ne maradjon le semmiről!