Index Vakbarát Hírportál

Filmet kap a legfélelmetesebb rémisztgető

2016.05.07. 12:21

Önálló mozifilmet kaphat Slender Man, akit minden idők legborzongatóbb internetes mémjeként szoktak emlegetni, írja az Indiewire. A nyurga, arcnélküli, fekete öltönyös karakterről szóló film forgatókönyvét az a David Birke írta, aki a 13 Sins című horror sztoriján is dolgozott. A színészekről és a rendező személyéről egyelőre még nincsenek információk, csak azt tudni, hogy a film jövőre kerülhet mozikba.

Slender Man karaktere egyébként egy szörnykreáló pályázatra készült 2009-ben, és nagyon hamar népszerűvé – és persze rettegetté – vált az interneten, azóta városi legendaként szoktak rá hivatkozni. "Slenderman a kivárás mestere, áldozatait leginkább az őrület, mint a lény által okozott erőszak pusztítja el. A szörny feléleszti bennünk a legbelsőbb félelmeinket, kiváltja belőlünk a paranoid viselkedést" – írta róla például a Legendavadász.

Bár Slender Man fiktív karakter, a figura nevéhez már vér is tapadt: 2014 szeptemberében egy 14 éves tinédzser az anyjára és kilencéves húgára gyújtotta a házukat az éjszaka közepén. Egyedül a füstjelző riasztásának köszönhető, hogy végül mindketten megmenekültek. A tinilányról hamar kiderült, hogy óriási Slenderman-rajongó, aminek a nyomozók szerint nagy szerepe volt a gyilkossági kísérlethez.

Sőt, ugyanebben az évben két 14 éves wisconsini lány az erdőbe csalta 12 éves barátjukat, ahol egész pontosan 19 alkalommal szúrták meg. Az áldozat végül túlélte az eseményeket, a két kislány pedig azzal védekezett, hogy Slender Man vette rá őket arra, hogy öljék meg társukat. Az esetről Beware the Slenderman címmel HBO-dokumentumfilm is készült, amit az idei SXSW fesztiválon mutattak be először.

Ne maradjon le semmiről!