Index Vakbarát Hírportál

Ősz és bajszos hős lett Tom Hanks

2016.06.30. 08:45

Clint Eastwood már nem fog a kamerák elé állni, de a nyaktörő tempója, amivel az mögött dolgozik, még mindig töretlen. Szeptemberben érkezik az amerikai mozikba a Sully című drámája, ami Chesley Sullenbergerről szól, aki 2009-ben 155 ember életét mentette meg azzal, hogy egy leálló motorú utasszálító géppel a Hudsonon landolt.

Ahogy az előzetesben is elhangzik, a kapitány egész életét ez a pár perc határozza meg, de az talán kevésbé lehetett ismert a szélesebb közönségnek, hogy a film szerint emiatt egy komoly repülőbiztonsági vizsgálat középpontjába került, aminek során próbálták megkérdőjelezni a döntéseit.

A Sully-nak becézett kapitányt Tom Hanks játssza, de az első előzetesből az is kiderül, hogy nem feltétlenül mindig őszen, mert lesznek a filmben visszaemlékezések is, amik a férfi katonai múltjáról fognak szólni. Hanks mellett Anna Gunn (Deadwood, Breaking Bad) és Aaron Eckhart (A sötét lovag) is játszanak a filmben. Magyarországon a tervek szerint szintén szeptemberben mutatják be a mozik.

Ne maradjon le semmiről!