Július 23-tól az Indexen lesz látható a Menjek/Maradjak című filmsorozat hollandiai magyarokról szóló része. A holland epizód nem kerül moziforgalmazásba, nem lesz tévében, pár elszórt fővárosi vetítésen kívül nem lehetett eddig sem, és ezután sem megnézni. Július 23-tól viszont bárki megnézheti a filmet az Indexen, ingyen. A filmet a Hágában élő média design-t tanuló Bogádi Csaba (Lonely Film) rendezte, aki mögött a  Menjek/Maradjak-sorozat korábbi epizódjait jegyző SpeakEasy Project producerei állnak. A félórás film kifejezetten a Randstad régióra (Hága, Amszterdam, Rotterdam, Utrecht) koncentrál, megszólalói holland és magyar fiatalok, akik Európa egyik legjobb módú országában keresik a boldogulást és identitásukat. Meg lehet-e bocsátani annak, aki elhagyja a hazáját? Boldoggá tesz, ha az ember nem foglalkozik politikával? Miben jobbak a munkások, mint az értelmiségiek? Ki a fene az a Habony Árpád? A Hollandiában élő Bogádi Csaba rendezővel beszélgettünk Skype-on. 

Te külsősként érkeztél az eddigi Menjek/Maradjak-filmek alkotói közé: a New York-i és londoni részeket Imre Loránd Balázs rendezte, és úgy tudom, a berlinit is ő fogja. Miért volt olyan fontos neked, hogy te mutathasd meg az Amszterdamban, Hágában, Rotterdamban és Utrechtben élő magyar közösséget?

Én hat éve élek Hollandiában. Filmőrült vagyok, amikor Párizsban éltem, gyakorlatilag az összes szabadidőmet egy moziban töltöttem, ahová bérletem volt. Egy ideje már kísérletezem rövidfilmekkel, de eddig nem volt meg az az áttörés, amivel otthon is meg tudtam volna jelenni. Amikor a londoni epizód kapcsán pont az Indexen olvastam egy interjút Lócival, írtam neki egy mailt, aztán kimentem hozzá beszélgetni Berlinbe. De a filmből ki akartam venni magamat, a saját történetemet, mert azt akartam, mindenki azt mondja el, ami neki fontos. Aztán persze a vágás során nyilván befolyásoltam a beszélgetések fonalát, de azt szerettem volna, hogy a film egy nagy kérdőjel legyen ahelyett, hogy mindenáron az én álláspontomat sulykolja.

Számodra mi állt össze a szereplők gondolatai alapján?

Engem nagyon érdekelt, hogy mi, akik kiköltözünk, mennyire vagyunk hatással a környezetünkre, hogyan képviseljük a kultúrát, amiből jövünk, és milyen magyarság-képet mutatunk a befogadó országnak vagy a többi magyarnak.

Ez eddig mintha kimaradt volna a migrációról szóló beszélgetésekből: mindig arról van szó, hogy aki Londonba költözik, elangolosodik, aki meg Berlinbe, elnémetesedik. Miközben ott van például Maike, az egyik szereplő, aki Hollandiában született, és annyira beleszeretett a kultúránkba, hogy most már szépen beszél magyarul, Budapesten volt az esküvője, és a munkája is az, hogy magyar prostituáltaknak segít. A magyarok hajlamosak inkább az elköltözés negatívumait látni, miközben ez a kép azért árnyaltabb.

Voltak is olyan kritikák vagy kommentek a filmről, amelyek nehezményezték, hogy kihagytad a kiköltözés árnyoldalait, a durvább történeteket.

Aki először jön Hollandiába, meglepődik, mennyi mosolygós, kiegyensúlyozott ember jár az utcákon – talán ugyanígy lepődött meg néhány néző is a filmen. Lehet, hogy ha nem itt élnék, csak a forgatásra jöttem volna ki, én is másmilyen hangulatú filmet forgattam volna.

Egyébként nem értem, miért nem tudunk mindig olyan pozitívak lenni, mint most a foci miatt, amikor azt mondjuk, bár négy-nullra kikaptunk, de mégis milyen jó volt ez az egész.

A magyarok máskor mintha inkább a negatívumokat keresnék egy pozitív történetben is. A külföldön élőkben kicsit eltolódnak a hangsúlyok a sírva vigadástól afelé, hogy szeretnénk az otthoniaknak is megmutatni a jó dolgokat. A kudarcokat is meg kell mutatni, de nem csak azt; a film szereplői sem mind rögtön sikerrel indítottak Hollandiában – ahogy otthon sem sikerül minden rögtön diploma után –, de attól még nem éreztem úgy, hogy a kezdeti nehézségekre kellene koncentrálnom. Másrészt egy gyári munkás igazából ugyanúgy dolgozik Rotterdamban, mint Amerikában vagy bárhol máshol, ugyanolyan mechanikával, ugyanolyan munkásszállókkal, én pedig inkább kevésbé jellemző történeteket kerestem.

A filmet nézve nekem leginkább az tűnt fel, hogy mintha az identitáskérdés igazából nem is lenne olyan fontos a kivándorlóknak. Mintha mégsem lenne olyan kardinális kérdés, hogy mi lesz a személyiségemmel, ha más közegben, más nyelven beszélek: nem lesz semmi, egyszerűen most más országban lakom, és kész.

Nagyon örülök, ha ez jön át, csak reménykedni tudtam benne, hogy a nézők is erre jutnak. A gyűlölet című filmben mondják el azt a történetet, hogy egy ember kiesik egy ablakból, és ahogy zuhan, minden emelet után azt mondja: „Eddig minden rendben, eddig minden rendben”, mert nem az érkezés számít, hanem amíg eljutunk odáig. Én ezt magamban átírtam arra, hogy amikor kiköltözünk, minden évben azt mondjuk magunknak, eddig minden rendben, mert nem az számít, hogy hol élsz, hanem hogy ki vagy.

Van az a rész a filmben, amikor a lángosfesztiválon egy kislány nutellás lángost eszik. Budapesten ezen szinte felhördültek a nézők, a holland közönség csak mosolygott. Szerintem mi, a viszonylag frissen kiköltözők a nutellás lángos nemzedéke vagyunk: van két szuper dolog, ami külön-külön is jó, de mi van, ha megpróbáljuk összerakni? Attól, hogy a sajtos-tejfölös lángost szoktuk meg, miért ne élvezhetnénk nutellával is? Arra kéne koncentrálnunk, hogy meglássuk a jó dolgokat mindkét – vagy három, négy – kultúrában.

Én úgy látom, Magyarországon a legtöbben még mindig lelkiismereti kérdést csinálnak az emigrációból, mintha alapvetően azért mégiscsak egyfajta bűn lenne, amire persze lehetnek érvényes indokok, és amit sokszor meg is lehet bocsátani, de azért ehhez mindenképpen kell magyarázkodni valamennyit.

Ez a hozzáállás talán változott mostanában egy kicsit. Én például nem azért költöztem ki Hágába hat éve, mert el akartam jönni otthonról, hanem mert adódott egy munkalehetőség. Én ceglédi vagyok, és kis túlzással ugyanannyi idő innen hazamenni, mint Budapestről eljutni Ceglédig, ezért nem is érzem úgy, mintha valamit igazán magam mögött hagytam volna.

A kiköltözés kérdése otthon át van politizálva. Sőt, úgy látom, a brexit esetében sem igazán az értelemre, inkább az érzelmekre akartak hatni. Pontosan azért akartam megrendezni ezt a filmet, hogy az ilyen kérdésekről beszélni lehessen – nem kell feltétlenül mindenre választ adni, de legalább induljon párbeszéd. Viszont számomra az is kérdés, vajon visszaengedik a magyarok a „bűnös” kivándorlókat, és például lehet-e egy ilyen filmnek hatása, vagy azt mondják, „te onnan ne mondd meg nekem, hogy én itt mit gondoljak”.

Politizálnak Hollandiában a magyarok?

A kint élő magyarok nagy része nem politizál: se a magyar, se a holland politika nem kerül szóba, ha találkozunk valamilyen összejövetelen. Ezt egy kicsit veszélyesnek érzem: így az ember légüres térbe kerül. A magyar politikát már nem érti igazán, hiszen vagy az online lapok, vagy a család szűrőjén keresztül jutnak el hozzá a hírek, a holland politikát pedig nem követi, mert nincs rákényszerítve, szinte azt sem tudja, ki a miniszterelnök vagy hogy jobb- vagy baloldali kormány van-e éppen.

Én például nem értem, ki ez a Habony Árpád, mert bár olvasom az újságokat, innen nézve azért ezt nehéz átlátni.

Nem tudom, hova vezet ez. Már csak a brexit is annyi kérdést vetett fel, amiből egyértelmű, hogy kellene ilyesmikről beszélnünk.

Sokan feltételezik, hogy a kiköltözés mindig legalább felerészt arról szól, hogy nem akarsz a hazádban élni. A te tapasztalataid alapján mennyi ebben az igazság?

Hollandia ilyen szempontból speciális kérdés, mert Magyarországon nem tudunk olyan sokat róla; nem annyira adekvát választás pont ideköltözni. Mindenesetre azok közül, akikkel beszéltem, minimális azoknak a száma, akik ilyen okból jöttek el otthonról. És úgy látom, aki elsősorban ezért, gazdasági okokból költözött el, nem is érzi annyira otthon magát itt, és fájdalomként éli meg, hogy el kellett jönnie.

Nem olyan nagy a különbség egy magyar, egy román vagy egy lengyel munkás hozzáállása és életmódja között: őket az motiválja, hogy jobban szeretnének keresni, hogy jobb feltételeket biztosítsanak a családjuknak, és burokban élnek, a saját köreiket keresik. Azoknak, akik szellemi munkát végeznek, fontos, hogy mit gondol róluk az ország, ahol élnek, és hogy ők milyen képet mutatnak magukról. Egy picit én is szeretném megváltoztatni a hollandokban rólunk élő képet, mert kliséket, félinformációkat tudnak rólunk.

A Menjek/Maradjak címében mindig ott van egy helyszín – de vajon szükség van erre? Nem jelent meg egy olyan nemzedék, aki nem az egyik városból a másik városba akar vándorolni, és akinek nem az a kérdés, hogy sikerül-e gyökeret vernie egy második országban is, hanem akiknek igazából nem olyan fontos az állandó helyszín, egyszerűen csak mindig ott szeretnének élni, ahol a munka vagy a magánélet miatt éppen a leginkább ideális?

De, szerintem ez pontosan így van.

Nem releváns azt kérdezni tőlem sem, hogy haza akarok-e még térni: nem érzem úgy, hogy feltétlenül haza kell költöznöm, de az sem biztos, hogy végleg Hollandiában akarok maradni, szívesen megnézném mondjuk Dél-Amerikát is.

A technikai fejlődés már olyan szintre jutott, hogy nem érzem magam semmiből sem kirekesztve. Mi is Skype-on beszélünk éppen, ami azért nem olyan, mintha leveleket és válaszleveleket kellene küldözgetnünk postán. Ez tök jó, sokkal inkább pozitívum, mint negatívum. A szüleim még lehet, hogy úgy gondolták, nem jó, ha kiköltözöm, de a testvéreim már baromira örülnek, hogy bármikor meglátogathatnak, alhatnak nálam ingyen, és itt van a tengerpart tőlem negyedórányira.

Mennyire vegyülnek egymással az 1956 után Hollandiába emigrált, idősebb kinti magyarok és az elmúlt évtizedben kiköltözöttek?

Egyelőre nem igazán van meg a közös hang: ugyanazt a nyelvet beszéljük, de más hangsúlyokkal. Az elmúlt években nagyon sok magyar költözött ki, megnőtt az igény arra is, hogy kulturális eseményeken vegyenek részt. A film kapcsán több 56-os szervezettel találkoztam, de az ő programjaik nem igazán szólítják meg a fiatalokat, nem a valós igényeken alapulnak. Persze nehéz megtalálni az egyensúlyt a lángosfesztiválon szóló mulatós zene és Bartók között, de dolgozunk rajta. Jó lenne, ha létrejönne egy olyan állandó hely, mint a Balassi Intézet Brüsszelben vagy a Collegium Hungaricum Berlinben.

Úgy tudom, Hollandiában a munkaadók elvárják a holland nyelvtudást. Tényleg mindenki megtanulja a nyelvet?

Az elmúlt tíz évben tényleg ilyen irányba változott a tendencia, tényleg egyre fontosabb a nyelvtudás. A munkások, akik otthon nem feltétlenül tanultak nyelveket, jobban beszélnek hollandul, mint angolul, már csak azért is, mert a társaságuk, a holland munkások is csak hollandul tudnak velük beszélni. Ez néha „kultúr-clashhez” vezet, amikor

egy vegyes társaságban a munkások jobban beszélnek hollandul, mint az értelmiségi kivándorlók, jobban elvannak a helyiekkel, és így az értelmiségi kívül érzi magát az ilyen körökből,

mert az is furcsán jönne ki, ha magyarul beszélgetnének egymással a hollandok előtt.

Miért csak félórás a film?

Bár a londoni epizódot (amit az Indafilmen is meg tud nézni) többször vetítették moziban is, és a holland epizódot is bemutattuk a vásznon, a tartalmaink leginkább az interneten jutnak el a nézőkhöz, ez pedig egy más formátumot és másmilyen szerkesztést követel meg. Dolgozunk rajta, hogy a holland tévé is bemutassa a filmet, hogy minél többekhez jusson el, és ott is ekkora blokkokban gondolkodnak.

Nézze meg a Menjek/Maradjak: Londont!

De mindig azon gondolkodom, hogyan lehetne kicsit megújítani a filmnézést ahhoz képest, mint hogy az ember leül, megnézi és feláll, mert mintha a digitális tartalmakat ma már másként fogyasztanánk. Ezért elérhető lesz több hosszú mélyinterjú a film mellett – felvettünk ilyeneket is, de ha mindent beletettünk volna a filmbe, az nagyon elvitte volna az irányokat. Így viszont például akit nagyon érdekel Maike, aki magyar prostituáltakkal foglalkozik, külön megnézhet egy erről szóló részt. Ez egy extra szolgáltatás azoknak, akik Kickstarteren támogatták a projektet.

Egy kutatás szerint a Hollandiában élő magyarok mindenféle mutató szerint nagyon boldogok. Szerinted miért?

A kutatásban csak minimálisan vettem részt, de a magánvéleményem szerint talán azért, mert egyrészt ez egy gazdag ország, ahol megbecsülik a munkádat, és az átlagembernek nem annyira kell a holnapjukon aggódniuk, másrészt a közhangulat is másmilyen, mint otthon. És szerintem az apolitikusság is boldogabbá tesz rövidtávon, csak éppen ezért cserébe lassan kicsit elveszítjük a kapcsolatot a világgal. De azért itt is sok minden változik, ez a holland mentalitás sem úgy működik már, ahogyan az a kirakaton keresztül látszik. Vannak problémás negyedek, a bevándorlók integrációja sem úgy működik, ahogyan kéne, repedeznek azért a dolgok. Hollandia is szereti elfelejteni a hibáit. Az individuum boldog, de a közösség nem tudom, mennyire az.