Index Vakbarát Hírportál

Már megint csúszik Terry Gilliam elátkozott filmje

2016.10.03. 11:05

Terry Gilliamnek már régóta dédelgetett álma, hogy Don Quijotéról készítsen filmet, Az ember, aki megölte Don Quijotét címmel. Már többször úgy tűnt, hogy hamar összejöhet a film, de most ismét csúszik. Pedig a forgatás most hétfőn kezdődött volna, de anyagi okokból most mégis el kell halasztani.

Az író-rendező úgy nyilatkozott, filmjéhez egy portugál producert bízott meg, aki azt mondta, összeszedi majd neki a pénzt, de most szólt, hogy mégsem sikerült, így a forgatást le kellett fújni. Gilliam azonban nagyon bízik benne, hogy pár héten belül valóban elkezdődhet a forgatás. A film költségvetése egyébként 18 millió dollár, és Gilliam a jövő évi Cannes-i fesztiválon már szerette volna bemutatni, - ez azonban úgy tűnik nem fog összejönni.

Az ember, aki megölte Don Quijotét már különböző okok miatt maradt el az évtizedek során, Gilliam filmjébe beleszólt az időjárás, a főszereplő sérülése, és a nehéz forgatási körülmények is. Ezekről a problémákról dokumentumfilm is készült 2002-ben La Mancha eltéved lovagja címmel.

Ne maradjon le semmiről!