Olyan a Dardenne fivérek új filmje, Az ismeretlen lány, mint előző bemutatójuk, a csodálatos Két nap, egy éjszaka kistestvére. Abban Marion Cotillard járta körbe munkatársai lakásait, hogy rábeszélje őket, mondjanak le év végi bónuszukról azért, hogy őt ne rúgják ki, ebben pedig egy orvosnő látogat meg újabb és újabb pácienseket és idegeneket, hogy kiderítse, mi volt a rendelője előtt holtan talált lány neve, és ne kelljen a családja tudta nélkül, névtelen sírba temetni. De talán nem a kistestvér a jó szó, inkább a „kisebb lángra vett verzió” vagy a „lefojtottabb változat”.

Mert míg a Két nap, egy éjszakában az alaphelyzet folyamatosan baromi érdekes erkölcsi dilemmákat vetett fel („Le tudok-e én mondani a pénzről, amire nekem is szükségem lenne, csak hogy jó ember legyek?”), és azokra változatos válaszokat is adott, Az ismeretlen lány már sokkal egyszerűbben épül fel. A főszereplőt a saját bűntudata hajtja, mert a gyilkosa elől menekülő lány becsöngetett az orvosi rendelőjébe jóval zárás után, és ő nem nyitotta ki neki az ajtót, mondván, már rég vége a rendelésnek. Azaz megmenthette volna az életét, de nem tette. Ezt leszámítva gyakorlatilag egy klasszikus krimi a film, csak a rendőrség helyett a lelkiismerete miatt túlbuzgó nő igyekszik megoldani az ügyet.

És, mivel egy tipikus Dardenne-filmről van szó, ez is elég a majdnem két óráig kitartó izzáshoz és gyomorszorongató izgalomhoz. A főszereplő alapelve, hogy egy orvosnak tudnia kell uralnia az érzelmeit, nehogy hibát vétsen, így Adèle Haenel már-már hátborzongató, ahogyan tényleg tartja a faarcot, miközben, ahogyan egyre betegesebben átéli a helyzetet, mégis majdnem szétveti a belső feszültség. A pókerarc és az alapvetően hűvös stílus miatt pedig a film nagyban épít a nézőre: minden percben egyre inkább indokolt a kérdés, vajon meddig szép gesztus a nyomozás, és honnantól számít már megszállottságnak. Elhivatottság a nincstelenek gondozására cserélni egy ígéretes orvosi karriert? Túlzás átköltözni az orvosi rendelő fölé, hogy a rászorulók egy percig se legyenek kilátástalan helyzetben? És ér-e annyit a Saul fia alapgondolatát („minden halottat el kell temetni”) is felidéző küldetés, hogy a doktornő akár halálos veszélybe sodorja magát?

A történet mind a két szintje, mind a krimi, mind a lélektani dráma okosan és feszesen épül fel. A nyomozás olyan értelemben is izgalmas, mint egy bűnfilmben, ahogyan a doktornő a túl szapora pulzusból és a stressz más tüneteiből sejti meg a hazugságokat, és ahogyan újabb és újabb mozaikdarabokat szerez meg a nagy egészből. Lélektanilag pedig – a katarzisnál azért kevésbé, de – megrázó a nő pálfordulása, ahogyan egyre teljesebb odaadással válik egyfajta profán Krisztus-figurává. Mert a sztori végül egy teljesen vallástalan, kifordított megváltástörténet a lelkiismeret és a bűnbánat erejéről, az igazság felszabadító hatásáról, miközben – és ez nagyon jót tesz a filmnek – a Dardenne testvérek nem erőltetik túl a bibliai párhuzamot, elkerülve ezzel a szájbarágást.

És végül a maga módján össze is jön a megváltás Jean-Pierre és Luc Dardenne-nek egy szép és az addig felgyűlt feszültség kiengedése miatt elég hatásos jelenetben. Mégis, Az ismeretlen lány nemcsak műfajában, de hatásában is közelít egy olyan krimit, amelyben valójában csak az a lényeg, hogy kiderüljenek az információk, és megoldódjon a rejtély. Hasonlóképp Az ismeretlen lány mélyebb rétege is csak egy fronton támad: nem igazán akar másról beszélni, mint a bűnbánatról. És ez elég is egy jó filmélményre, de azért mégiscsak jócskán elmarad a Dardenne-ektől megszokott minőségtől: a korábbi filmjeikben jellemzően egyszerre stimulálták az érzelmeket, az elmét, mutattak be önmagukban is elgondolkodtató helyzeteket és beszéltek még általánosabb társadalmi kérdésekről is. Itt az utóbbi csak annyiban jelenik meg, hogy párszor felvillan egy-egy töredék az orvos nincstelen pácienseinek sorsából, a megölt prostituált pedig afrikai bevándorló – de ezek valójában nem „beszélnek” semmiről, csak kijelentik, hogy ezek a témák is léteznek.

Szép és egy egész kicsit felkavaró film Az ismeretlen lány. Olyan helyzet ez, amiben az ember mindig elfogultan ítél: egy ismeretlen rendezőtől már egy ilyen kis felkavarás is ígéretesnek tűnne, de a Dardenne testvérek életművében ez egy fél cipőtalpnyi visszalépést jelent az eddigi filmjeikhez képest.