Több száz filmet mutatnak be Magyarországon évente, de igazi mohó emberekként, ez sem elég nekünk. Az európai és amerikai filmgyártásban mindig készülnek olyanok, amiket a filmes sajtó ajnároz, mi pedig csorgathatjuk a nyálunkat, és csak egészen kevés esélyünk lehet arra, hogy megnézzük őket valahol nagyvásznon.

Ugyan el vagyunk látva filmfesztiválokkal – Titanic, Anilogue, Cinefest, vagy BIDF, csak pár kiragadott példaként –, illetve az HBO Go, a Google Play, valamint az idén elindult Netflix és Amazon Prime már egyre több lehetőséget biztosít arra, hogy ezeket a filmeket lássuk. De nem nagyvásznon. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy és amikor szeretnénk. 

Az alább felsorolt filmek azok, amiket vagy sikerült fesztiválokon látni Magyarországon, vagy egyáltalán nem, de mindenképpen szerettük volna látni őket, és főleg: ajánlani az ismerőseinknek.

Anomalisa

Végtelenül szomorú Charlie Kaufman (többek között az Adaptáció, és az Egy makulátlan elme örök ragyogásának írója) bábfilmje. Igen, bábfilm, de nem Vitéz László meg Süsü, hanem egy olyan, ami egy középkorú ember érzelmi válságát mutatja be. Michael Stone motivációs trénerként dolgozik, és a szakmai sikere semmit nem jelent ahhoz képest, hogy a családja ellenére vészesen egyedül érzi magát. Sőt, annyira, hogy a körülötte mindenkinek ugyanaz az arca, és a hangja is. Stone aztán egy este véletlenül összetalálkozik egy hasonló elhagyott lélekkel, és onnantól felsejlik a lehetőség, hogy egy más életet is élhetne.

Először úgy tűnhet, hogy Kaufman (és társrendezője, Duke Johnson) valami érthetetlen okból akart bábfilmet készíteni. Aztán valahol az Anomalisa felétől egyértelmű lesz, hogy ezt a történetet sehogy máshogy nem lehetne elmondani: a mindennapi élet nevetséges apróságai, a steril szállodai szobától kezdve a szexen keresztül, még furcsábbak lesznek, ha kis filcfigurák játsszák el őket.

Hogyan lehet legálisan megnézni: HBO Go kínálatában, illetve vetítették az Anilogue-fesztiválon.

Captain Fantastic 

Ha valaki nézi a Szilícium-völgy című, pokolian vicces sorozatot, akkor biztosan emlékszik a tulajdonképpeni főgonosz, Gavin Belson öntelt arcára. Most akkor el kell mondanom, hogy ugyanez az arc írt és rendezett egy filmet Viggo Mortensen főszereplésével a saját gyerekkoráról, ami ráadásul Cannes-ban idén rendezői díjat nyert. Ez a Captain Fantastic, amiben Mortensen egy olyan apukát játszik, aki a furcsa, tulajdonképpen egy elszigetelt kommunában élő gyerekeivel egy nap vissza kell térnie a civilizációba.

A Captain Fantastic nem egy tökéletes film, de pont olyan, ami meg tudja találni a közönségét Magyarországon, főleg olyanok között, akik elmentek az A család kicsi kincsére vagy a Junóra jó sok évvel ezelőtt.

Hogyan lehetett legálisan megnézni: Az idei Cinefesten volt.

Elle 

Most képzeljük el, hogy a Robotzsaru és Az emlékmás rendezője készített egy filmet egy idősebb nőről, aki meglehetősen közönyösen fogadja, hogy egy nap betörnek a házába, és megerőszakolják. Utána lefürdik, rendel magának kínai kaját, de a rendőrségnek nem szól. Akkor sem igazán értjük, hogy Elle-nek (Isabelle Huppert) mi mehet éppen a fejében, és attól sem leszünk okosabbak, hogy megtudjuk: az apja Franciaország egyik leghírhedtebb gyilkosa volt, akinek vagy segített akkor a tizenéves lánya a bűntényekben, vagy sem.

Az Elle lényege pedig ez a kötéltánc, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk megérteni, hogy mit és miért csinál a főszereplő, még akkor sem, amikor egyre jobban bonyolódnak a szálak körülötte. A játékfejlesztő cégénél valaki fenyegeti, a szomszédjába költözött vallásos pár egyre gyanúsabb, ráadásul közeledik az évfordulója apja mészárlásának is. Huppert viszont nem hagyja magát a könnyű értelmezéseknek, és ettől lesz olyan bizsergetően izgalmas az Elle.

Hogyan lehetett legálisan megnézni: Az idei Cinefesten volt.

Everybody Wants Some!!! 

Richard Linklater három órás, Oscarral kibélelt Sráckora ment magyar mozikban, de a sokkal nézhetőbb és könnyebben hirdethető Everybody Wants Some!!! sajnos kimaradt. Jó, mondjuk Amerikában is nagyot bukott, de ez ne legyen szempont. Az EWS inkább Linklater korábbi, Dazed And Confused című, kicsit céltalan, hetvenes években játszódó tinifilmjére emlékeztet, csak míg abban egy csomó különböző gimis klikket lehetett megismerni, az új filmje csak és kizárólag csak egy társaságra koncentrál: a sportolókra. Azokra a baseball-játékosokra, akik sportösztöndíjjal bekerültek az egyetemre, és van egy hetük, hogy beilleszkedjenek a közegbe, mielőtt a tanítás elkezdődik.

És az egész tényleg egy hosszú lődörgés a tesztoszteronszagban, Linklater jellemzően ráérős, dumálós stílusában. De mennyire vonzó ez az egész! Az EWS 1980-ban játszódik, pont akkor, amikor összeért az új hullám, a diszkó, és a punk, és valahogy úgy tűnt, hogy a világ éppen tarthat bárhova. És ezeknek a szereplőknek is pont ezt jelentette az egész, ott voltak valaminek a küszöbén, amiről ők sem tudják pontosan, micsoda, de azt igen, hogy át kell lépni. Hát naná, hogy közben megpróbálnak hatalmasakat bulizni!

Hogyan lehet legálisan megnézni: Egyelőre sehogy.

Green Room 

2016 egyik legtragikusabb halála egészen biztosan Anton Yelchin nevéhez fog fűződni, a 27 éves orosz származású színészt a saját, gyári hibás autója ütötte el a behajtójában. A magyar közönség láthatta őt idén az új Star Trek-filmsorozat harmadik részében, de ebben nem az ő színészi alakítása volt a legerősebb. Bezzeg a Green Room című, pattanásig feszült thrillerben, ami arról szól, hogy egy punkzenekar egy neonáci klubban lép fel kényszerből, majd amikor pakolnának ki a hátsó szobából, egy gyilkosság szemtanúi lesznek. A zenekar bezárkózik, a neonáci vezér (Patrick Stewart) pedig megfújja a riadót, hogy a punkoknak el kell pusztulniuk. A Green Room pedig egy sokkoló, erőszakos, és lebilincselő thriller lesz 

Hogyan lehet legálisan megnézni: Egyelőre sehogy.

Hell Or High Water 

2016 legtöbb pénzt hozó független filmje volt ez a neowestern, és lehet érteni is, hogy miért: egyrészt remek színészek vannak benne (Jeff Bridges, Ben Foster, és egy szokatlanul glamúrmentes főszerepben Chris Pine), vagány, erőszakos, és úgy beszél a széthulló amerikai vidékről, hogy azt Magyarországon is lehet érteni. Ráadásul fantasztikusan néz ki. A sztorija viszonylag egyszerű: két tesó elkezd az isten háta mögött bankokat rabolni, egy morcos texasi kopó pedig forró nyomon jár utánuk. De nem is ez a lényeg benne, hanem tényleg az a kilátástalan rothadás, ami az Egyesült Államok elhanyagolt szellemvárosait átjárja, ahol mindenki pisztolyt hord és nem fél használni. A Hell Or High Water játszódhatna 120 évvel ezelőtt is, annyi lenne a különbség, hogy mindenki lovakon járna kiszuperált verdák helyett. A hangulata nem változna sokat.

Hogyan lehet legálisan megnézni: Egyelőre sehogy.

Hunt For The Wilderpeople 

Cuki új-zélandi road movie a Hétköznapi vámpírok rendezőjétől. Aki tudja, hogy milyen volt az a vámpírfilm, az valószínűleg tárt karokkal várta a rendező Taika Waititi következő filmjét, és habár annak a gyilkos humorát leváltották az érzelmek a Hunt For The Wilderpeople-ban, most sem lehetett csalódni benne. Pedig itt valami teljesen másról volt szó, egy dundi árva srácról, aki a városból kikerül a Új-Zéland vidékére, ahol aztán a kényszer egy nagy kalandra viszi őt nevelőapjával (Sam Neill), a tudtuk nélkül pedig éppen egy országos hajtóvadászat indul ellenük.

Jó, ez egy elég száraz leírás volt egy ilyen szórakoztató filmhez, de a Hunt For The Wilderpeople nagyszerűsége a pici részletekben rejlik: egy szokatlan szülinapi dalban, vagy egy-egy elejtett vicces mondatban vagy gesztusban. Waikiki néha túlságosan is akciófilm-paródiáva formálja a filmjét, de amikor nem ugrik fejest a dilibe, akkor tökéletes.

Hogyan lehetett legálisan megnézni: Az idei Cinefesten volt.

Julieta 

Ha nem csal az internet, akkor a legutóbbi Pedro Almodóvar-film, ami nem került magyar mozikba, az az 1986-os Matador volt. Szóval harminc év alatt minden egyes film, amit a spanyol rendező készített, forgalmazásba került, majd előáll idén a Julietával, egy viszonylag egyszerű drámával a Szeretők, utazók röhejes kabaréja, és az A bőr, amelyben élek pszichothrillere után, a válasz pedig néma csend. Tény, hogy a Julieta nem az a filmje, amivel díjak garmadáját zsebelte – Cannes-ból üres kézzel tért haza, a külföldi Oscar-jelöltek lerövidített listájára sem fért fel a múltjában kutakodó nő története. De még a legrosszabb Almodóvart is vásznon kell látni, és most úgy tűnik, hogy nekünk ez nem adatik majd meg.

Hogyan lehet legálisan megnézni: Egyelőre sehogy.

Swiss Army Man 

Igen, a film, amiben Harry Potter egy vizihulla, ami hatalmasakat fingik. És ha valaki képes ezen felülemelkedni, az év egyik legmeghökkentőbb, legkülönlegesebb filmjét látja, amiben igen, valaki jetski-ként lovagol meg egy bélgázokat eresztő, merev hullát, de közben meg megtudunk valamit arról, hogy milyen élni, szeretni, annyira, hogy egy kicsit bele is bolondulunk az egészbe. A Swiss Army Man (szó szerint: Svájcibicska-ember) vicc vicc hátán, amíg a végén rájövünk, hogy valami olyasmin nevettünk, amin nem biztos, hogy kellett volna.

Ráadásul azért is sajnáljuk, hogy fesztiválokon kívül nem került moziba, mert jókat kacaghattunk volna azokon, akik beülnek egy fingós-vizihullás filmre, majd a tizedik perc után a sok gusztustalanságtól távoznak. Pedig akkor még el sem jutottak az iránytűként működő erekcióig.

Hogyan lehet legálisan megnézni: Az idei Cinefesten volt

The Lobster 

Igen, tudjuk, hogy a The Lobster 2015-ös film, és mi is a tavalyi cannes-i fesztiválon láttuk először, de Yorgos Lanthimos szokatlan párkapcsolati fekete komédiája fokozatosan söpört végig a világon, Európa nagyobb részére csak idén tavasszal érkezett meg moziforgalmazásban. Amit azért is sajnálunk, mert Lanthimos (Dogtooth, Alpok) filmje zseniális, mind alapötletében, mind megvalósításában: egy ismeretlen időben és tájon egy szállodába magányos emberek érkeznek, azzal a céllal, hogy meg kell találniuk adott idő alatt a párjukat, különben az általuk kiválasztott állatokká változtatják át őket. A főszereplő (a pocakos, szemüveges, Colin Farrell élete egyik legjobb alakításával) is ezen ügyködik éppen, de hogy sikerül-e neki párt találni, és főleg, hogyan, azt inkább nem mondjuk el. Az biztos, hogy a The Lobster az egyik legkülönlegesebb hangulatú film volt mostanában, egy csattanós válasz azoknak az embereknek, akik az egyedülálló ismerőseiktől minden áldott alkalommal megkérdezik, hogy mikor talál már magának valakit.

Hogyan lehet legálisan megnézni: Tavalyi Cinefesten vetítették, illetve elérhető az HBO Go kínálatában.

The Witch 

Az nem kérdés, hogy a The Witchben van egy boszorkány, hiszen Robert Eggers rendező a film elején megmutatja, hogy igen, van egy büdös banya az erdőben, aki mindent meg fog tenni, hogy a semmi közepén élő, éppen csak túlélő családot teljesen tönkretegye. És ezt is nézzük végig a filmben, ahogy a család tagjai egyesével törnek meg, így vagy úgy az ördög akaratának, és ez már önmagában hátborzongató.

Ahogy az is, hogy Eggers a filmjéhez a legapróbb részletekig a történelmi hitelességre törekedett, amitől a The Witch nyelvezete nyelvtörténeti szemináriumokra, a kinézete Ingmar Bergman történelmi drámáira, a színészi munka pedig szinte dokumentumfilmekre emlékeztet. Nem is biztos, hogy horrorfilmnek lehet tartani Eggers filmjét, talán a népmese lenne a legjobb kifejezés rá, de abból a fajtából, ahol nincsenek királykisasszonyok és legkisebb fiúk, hanem csak a tanulság másoknak, és a kárhozat a szereplőknek.

Hogyan lehet legálisan megnézni: Vetítették az idei Titanicon.