Index Vakbarát Hírportál

Ben Affleck kiszállt a Batman rendezői székéből

2017.01.31. 09:34

Ben Affleck tavaly márciusban bemutatott Batman v. Superman - Az igazság hajnala című filmben játszotta el először a DC klasszikus szuperhősét és eddig úgy volt, hogy nemcsak főszereplője, de rendezője is lesz az új, The Batman néven futó új, önálló filmnek.

Hétfőn azonban bejelentette, hogy nem vállalja a rendezést, csak színészként szerepel a filmben.

Már egy ideje gyűltek a sötét felhők a projekt körül, januárban szinte nem telt el úgy hét, hogy ne tudtunk volna valami kedvezőtlen fejleményről beszámolni a filmmel kapcsolatban. Affleck interjúkban jelezte, hogy túlságosan nagy rajta a rajongói nyomás, folyamatosan azt kérdezik tőle, hogy mikor lesz kész már a film, a forgatókönyvnek viszont idő kell. Be is lebegtette, hogy ha nem kap elég időt és nem tudja megvalósítani a filmet, amit eltervezett, akkor inkább nem is vállalja.

A most kiadott nyilatkozatban azt írta Affleck, hogy a karakter nagyon közel áll a szívéhez és úgy érzi, ha két posztot is vinnie kell a filmben, akkor egyiknek sem tudja megadni azt a kiemelt figyelmet és koncentrációt, amit azok megérdemelnek. Ezért a rendezésről inkább lemondott.  Azt hozzátette, hogy továbbra is teljes mellszélességgel kiáll a projekt mellett és ő is azon lesz, hogy minél hamarabb megtalálják a megfelelő rendezőt a filmhez.

A Hollywood Reporter egy forrása szerint a filmen hetek óta folyik komolyabban a munka.

Szintén egy névtelen forrás szerint a döntésben fontos szerepet játszott, hogy Affleck legújabb rendezése, Az éjszaka törvénye megbukott a pénztáraknál. Ennek szintén ő volt a főszereplője és Affleck nem akarja ismét ugyanazokat a hibákat elkövetni, mikor rendezőként és színészként is szerepel egy filmben. Korábban csinált már ilyet, a Tolvajok városa és az Az Argo-akció filmekben is egyszerre vitte a rendezést és a főszerepet. Utóbbi megnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat is.

A DC stúdió számára kiemelt fontossággal bír a projekt, emiatt halasztották el a korábban tervezett Igazság Ligája film folytatását is. Azt már korábban bejelentették, hogy a főgonoszt Joe Manganiello alakítja

A DC filmes univerzuma idén nyáron a Wonder Woman filmmel folytatódik, majd novemberben érkezik az Igazság Ligája film, amit a Batman v. Supermant is készítő Zack Snydertől. Ebben láthatjuk legközelebb Afflecket Batman szerepében.

Ne maradjon le semmiről!