Index Vakbarát Hírportál

Feltámasztanák a Gladiátort

2017.03.14. 15:36

A 2000-ben készült, 12 Oscar-nevezéséből ötöt díjra váltó Gladiátort simán tekinthetjük Russell Crowe karrierjének beindítójának, így ha Ridley Scott azt mondja neki, hogy megint fel kellene venni a szandált, nemigen fog nemet mondani. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy azt fogja mondani. 

Gladiator Trailer

Scott az SXSW filmfesztiválon, egy Alien-bemutató után nyilatkozta az Entertainment Weeklynek, hogy a mai napig érdekli a Gladiátor folytatása:

Én már tudom, hogy hoznám vissza. Beszéltünk is erről a stúdióval, de ők csak a fejüket csóválták, "hiszen halott, Ridley." Nekem már kész a megoldásom arra, hogyan támasztanám fel. Hogy nekik is tetszene-e, azt nem tudom, egyelőre nem tartunk még abban a szakaszban. A filmet ugye 17 évvel ezelőtt forgattam, és azóta Russell is változott, ráadásul most is dolgozik valamin, de szerintem rá tudnám beszélni.

Crowe jelenleg éppen nem forgat egyébként, szóval rajta nemigen múlna a dolog, de a hírt leközlő Slashfilm szerint Scott olyan szinten be van táblázva az elkövetkezendő évekre, hogy képtelenségnek tűnik egy Gladiátor-folytatásba belekezdenie. Jövőre jönne az idei Alien Covenant folytatásának forgatása, és ha az idei film kasszasiker lesz, akkor még többet szeretne forgatni (azt nyilatkozta, hogy vagy öt film már a fejében készen van). Ha bukó lesz az idei Alien-film, akkor menten lesz ideje, de erre ne spendírozzunk, mert a J. Paul Getty III elrablásáról szóló film előkészítésébe belefogott és az mindenképpen hamarabb lesz, mint a Gladiátor 2.

A folytatás ötlete jó régen felmerült már, annak idején John Logan író dolgozott a forgatókönyvén, ami egyszerre lett volna a Gladiátor előzménye és folytatása is. 2002-ben Crowe Maximus túlvilági kalandjairól szeretett volna forgatni, és megkérte Nick Cave énekest, hogy írjon egy forgatókönyvet erről. A címe Krisztus gyilkosa lett, és Crowe kiakad, amikor elolvasta:

Az istenek leküldik Maximust a purgatóriumból a Földre, mert haldokolnak az egyre népszerűbb Krisztus miatt, és Maximus dolga az, hogy végezzen vele. De Jézus egyik fő követője a fia, és Maximust az istenek ráveszik, hogy őt is nyírja ki... Aztán valahogy halhatatlan lesz, és a végén van egy húszperces csatajelenet, ami leköveti az összes háborút, amit a történelemben vívtak, egészen a vietnamiig. Nagyon vad volt.

Később a DreamWorks szerette volna, ha a folytatás Maximus és Lucilla (Connie Nielsen) fia szemén keresztük mutatja be Rómát, sőt, a birodalom bukását, de ez Scott szerint túl bonyolult lett volna az első film alapvetően egyszerű, letisztult történetéhez képest. 

Ne maradjon le semmiről!