Index Vakbarát Hírportál

Csábítja a sötét oldal Grut

2017.03.15. 07:21

Nyáron újabb epizóddal folytatódik az Illumination Entertainment nagy sikerű animációs szériája a Gru. Decemberben már érkezett egy előzetes, amiből kiderült, hogy a főszereplőnek ezúttal egy 80-as években ragadt táncos gonosztevővel kell felvennie a harcot. Az a videó azonban nem árult el mindent a történetről, a most érkezett előzetes viszont igen.

A nagy leleplezés nem más, minthogy Grunak előkerül egy ikertestvére, akinek a létezéséről eddig mit sem tudott. Ő Dru, aki rögtön felforgatja a főhősünk életét és igyekszik visszacsábítani őt a bűnözéshez. Pedig Gru a filmek alatt szépen megjavult, és elkezdett a jó ügy érdekében dolgozni, sőt a folytatásban már a fejét is bekötötték, szerelme Lucy pedig a harmadik részben is visszatér.

Az azóta már saját filmet is kapó minyonok viszonylag keveset szerepelnek az előzetesben, ami érezhetően a Gru-Dru-Lucy hármasra van kihegyezve. Az mondjuk kiderül, hogy a kissé bugyuta segítők alig várják, hogy visszatérjen az életükbe az izgalom és újra rosszban sántikálhassanak.

A filmet az amerikai mozik június 30-án mutatják be, hazánkba pedig egy nappal korábban, már 29-én megérkezik.

Ne maradjon le semmiről!