Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a Terminator, éljen a Terminator!

2017.03.22. 16:35

Nagy az élet a halálosztó háza táján: egy örömteli nagy bejelentést már tettek, egy másikra meg épp nagyon készülnek, és még az is lehet, hogy annak is örülni fogunk.

Ritkán esik meg hollywoodi szuperprodukcióval, ami a Terminator legutóbbi részével, a Genisysszel történt: hiába volt a film vége cliffhanger, és hiába hozott világszerte majdnem félmilliárd dollárt, most

hivatalosan is bejelentették, nem készül el a folytatása.

De valójában ez annyira mégsem meglepő, mert az egészen jó bevételről szinte csak Kína tehet (csak innen 110 millió dollárnyi bevétel érkezett), de Amerikában hatalmasat bukott a film, még a készítése költségeit sem hozta vissza, a százmilliós határt sem lépte át a bevétel, és kritikailag sem volt siker. Az egyik főszereplő, Emilia Clarke is kiszállt a sorozatból, és bár Schwarzenegger benne lett volna a folytatásban, a gyártó Paramount ki is vette bemutatónaptárából a már 2017. májusra tervezett folytatást.

Most pedig a New York Daily Times egy bennfentes forrása is megerősítette: bár a stúdió főnökei új vért akartak pumpálni a franchise-ba, de sem a nézők, sem a kritikusok nem szerették a Genisyst, ők is „kiszerettek” a projektből, olyannyira, hogy teljesen elvetették bármiféle folytatás előkészítésének tervét.

És ez úgy is tűnhetne, mintha pontot tenne egy tulajdonképpen huszonhat éve félholt sorozat végére, hiszen igazán komoly kritikai és közönségsikere utoljára az 1991-es második résznek, a Terminator 2 – Az ítélet napjának volt. De úgy tűnik, nem így van: alig valamivel a Genisys-folytatás lefújása után máris megjelent a hír, hogy a készítők valami nagyon komoly, egyelőre ismeretlen dologra készülnek; jó eséllyel egy újabb reboot-kísérletre.

David Ellison, a franchise legfőbb producere a Collidernek adott interjújában eresztett el pár homályos mondatot arról, hogy még 2017-ben tenni fognak egy nagy bejelentést. „Azt is mondhatnám, hogy eldöntöttük, mi legyen a Terminator franchise jövője, és

higgyék el nekem, egy nagyon fényes jövőről beszélek.

Amerre most haladunk, az valami olyasmi lesz, amit a rajongók a második rész óta várnak. Olyasmiről van szó, ami miatt hihetetlenül izgatottak vagyunk, és amit a legjobb irányvonalnak gondolunk” – mondta.

Ne maradjon le semmiről!