Nagyon szép célt tűzött ki magának Matusik Szilárd és a Vakondok-dokusorozat negyedik része: kicsit több, mint másfél órában összefoglalni az ezredforduló előtt magyar videojáték-fejlesztés történetét. A laikusok nem is gondolnák, hogy a '80-as években a magyar játékfejlesztés nemcsak a világ élvonalában volt, hanem a Novotrade-nél dolgozó programozóknak, matematikusoknak, grafikusoknak úttörő szerepük volt a korai játékiparban.

A 2015 óta készülő Vakondok a nem éppen hozzáértő nézők számára elég nehéz témát választott magának. Sokaknak a jelenlegi játékipar is egy felfoghatatlan jelenség, nem hogy az az időszak, amikor SZTK-keretes szemüvegben egy csomó kutató-matematikus egy becsempészett Commodore-nak hála játékok készítésébe kezdett egy Novotrade nevű magyar cégnél. Pedig a történet legalább annyira izgalmas, mint amennyire tanulságos, de ezzel bővebben rengeteg foglalkozott már az IDDQD retrójátékos szakblog is, aminek egyik podcastjében maga a Matusik Szilárd rendező is mesél a dolgok hátteréről.

Épp ezért mi inkább arról írnánk, hogy maga a Vakondok 4 mennyire szórakoztatóan, élvezhetően dolgoz fel egy ennyire nehéz témát. Ami rögtön látszik, hogy a látványnál nagyon ügyeltek a '80-as évek hangulatra és pixeljátékos világra. A riportalanyok mögött pixelgolfozó üti a labdát vagy éppen pixelcica pihenget a beszélő melletti széken, miközben két téma között az átvezetésnél a narrátor egy régi kétdimenziós kalandjátékhoz hasonlóan mozog és kutat a '80-as, '90-es évek magyar játékfejlesztésében. Még töltőképernyő is van egyes felvonások között, ami az elején kifejezetten idegesített, de a végére meglepően jól keretbe foglalta az egész koncepciót. Hatalmas dolog, hogy egy ilyen rétegtémát nem csak beszélő fejekkel adnak el, hanem ügyelnek a stílushoz illő  - általában chiptune - zenére, ötletes kis trükkökre és arra, hogy ha már egyébként is akkora divat a '80-as évek képi világa, akkor rakjunk bele tartalmat is.

Egyedül két dolognál lehetett némi bizonytalanságot érezni, és ez pont a film eleje és a vége. Az elején olyan gyorsan jönnek a beavatatlan füleknek idegenül csengő szakszavak és márkák nevei az Amigától a Commodore 64-en keresztül a Novotrade-ig, és őszintén szólva olyan gyorsan pörgették le a kezdeteket, hogy nem is tudom pontosan a Novotrade indulását azon túl, hogy valamilyen úton-módon eljutott egy 000002-es gyártási számú Commodore, hirtelen megjelent egy rakás baromi okos matematikus a cégnél, és pillanatokon belül az elitben találták magukat. A végét meg egyszerűen elvágták, mintha csak arra vártak volna, hogy az egyik megszólaló valami frappáns lezáráshoz illőt mondjon és kész, vége a filmnek.

Ezektől eltekintve a Vakondok 4 állati szórakoztató, és az benne a legjobb, hogy nem feltétlenül a téma, hanem a megszólalók miatt. Ahogy röviden a film is kitér rá, az óriási különbség az akkori magyar játékfejlesztés és nyugati szoftveripar között az volt, hogy amíg nálunk többdiplomás, kutató-matematikus zsenik ültek le 3D-s labirintusjátékot kitalálni meg nindzsás kalandokat írni, addig Angliában vagy Amerikában ezek az emberek megfizethetetlenek voltak, és felszippantotta őket más jobban fizető tudományos iparágak.

Pont ezért volt jó hallgatni egy-egy ilyen játékfejlesztő visszaemlékezéseit a kommunista rendszer meg nem értett iparágáról, ahogy nem túl szájbarágóan, de abszolút könnyen átérezhetően mesélték el, hogy mennyire más viszonyok voltak nálunk, és ez mennyire nem változott a rendszerváltás után sem. Sajnos arra nem tér ki a film, hogy ilyen komoly múlttal miért tart ott a magyar játékfejlesztés, ahol, de így legalább egy fiatalabb generáció is megismerheti azokat az arcokat, akik nem csak Magyarországnak rakták le az alapokat.