Index Vakbarát Hírportál

A Vajna-korszak legsikeresebb filmje lett a Kincsem

2017.04.18. 17:10

A Filmforgalmazók egyesülete által összegyűjtött adatok szerint közel 300 ezer jegyet adtak el péntek és vasárnap között a mozikban. Ebben nagy szerepe volt a Halálos iramban-széria legújabb, nyolcadik epizódjának is, ami egymaga 130 ezer nézőt gyűjtött a hétvégén, messze maga mögé utasítva a vetélytársakat.

A Kincsem pont egy hónapja, március közepén mutatkozott be a mozikban, de még mindig nagyon kíváncsiak rá az emberek. Ez volt a hétvége harmadik legnézettebb filmje, és nagyjából ugyanannyian nézték, mint a múlthéten, egészen pontosan 27 193 jegyet adtak el rá a három nap alatt. Ezzel a jó teljesítménnyel sikerült maga mögé utasította az eddigi teljes 2017-es mezőnyt. Eddig a Sötét ötven árnyalata vezetett 262 766 eladott jeggyel, ezt ugrotta meg most a Kincsem, ez lesz talán az első nagyobb lépés ahhoz, hogy a nézők visszataláljanak a magyar filmekhez.

De nem ez volt az egyetlen toplista, ahol az élre került. Herendi Gábor filmje a Vajna-korszak eddig legjobb filmjét, a Saul fiát is megelőzte, amit 268 ezren láttak a mozikban. Megérte tehát a milliárdos költségvetés, az emberek szeretik a filmet és ha így folytatja, akkor még egy hónapig simán műsoron maradhat, ami manapság kifejezetten ritkaságnak számít.

Szintén örömteli a hazai filmes világ szempontjából, hogy M. Kiss Csaba filmje, a Brazilok jobban teljesített a húsvéti hétvégén, mint a bemutatója idején. Magyar filmek esetén gyakran van arról szó, hogy a szájhagyomány számít a legtöbbet, hogy azok akik már látták, azok jó hírét vigyék. Úgy tűnik ez a Braziloknál sikerült és már 33 695 nézője van.

A Halálos Iramban 8. része egy hajszállal ugyan, de megdöntötte Az ébredő Erő rekordját és a világ mozijaiból 532 millió dollárt szedett össze. Ebben nagy szerepe volt Kínának, ahonnan egyedül 192 millió dollárt jött össze. A magyarok is hozzátették ehhez a magukét, a 130 ezres nyitóhétvége az átlagosnál sokkal jobbnak számít, de meg sem közelíti hetedik Csillagok háborúja film 282 ezer nézőjét.

A hét másik bemutatója A bébi úr volt, ami tisztességesen állta a sarat és 50 ezer nézővel megszerezte a második helyet. Láttunk már animációs filmeket a magyar mozikban elhasalni, de a Dreamworks legújabb meséje itthon és világszerte is elég nagy közönséget talált magának, hiába hiányoznak belőle az eredeti gondolatok, ahogyan az kritikánkban is olvasható.

Az Egyesült Államokban ugyan nem döntött rekordokat, de így is könnyedén nyerte a hétvégét a legújabb Halálos iramban film. A kritikánkban csak már nem is annyira szórakoztató ostobaságként jellemzett film elől menekült az összes többi stúdió és nem is mertek másik filmet bemutatni a hétvégén. Végül a film némileg a várakozások alatt teljesített, mert a stúdió 110 milliós nyitóhétvégére számított, amiből végül 98 millió lett, de a világ többi részéről befolyt eredmények fényében aligha bánkódnak ezen.

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!