Index Vakbarát Hírportál

Marakodnak a stúdiók a következő Bond-filmért

2017.04.21. 13:36

Elég furcsa helyzetben van jelenleg a James Bond sorozat, hiszen bár többször bejelentették, hogy készül a jubileumi, 25. rész is, de egyelőre se rendezője, se főszereplője nincs a sztorinak. Daniel Craig ugyanis még mindig lebegteti, hogy visszatér-e, bár elég sokszor, elég határozottan mondta hogy előbb vágná fel az ereit, mint hogy megint eljátssza a 007-es ügynököt, de aztán nyilatkozott olyat is, hogy lenne az a pénz, amiért mégis. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy egyre több stúdió szállt versenybe a Bond-filmekért, bejelentkezett már a Warner Bros, a Universal, a 20th Century Fox, sőt legutóbb Annapurna is, miközben a Sony mindent megtesz, hogy meg tudja tartani a jogokat.

Tíz évvel ezelőtt, a 2006-os Casino Royal filmmel szerezte meg a Bond-sorozatot a Sony, és ebben tűnt fel Craig is, mint az új James Bond. Daniel Craig egyébként négy Bond filmben szerepelt, amivel összesen állítólag 38 millió fontot (több mint 15,6 milliárd forintot) keresett. Bár a Sony számára nem volt kifejezetten üzleti siker a Bond-széria, - hiszen a szerződésük szerint a költségek 50 százalékát állták, de a bevételnek csak 25%-a volt az övék, - presztízsből mégis nagyon ragaszkodnak a filmhez.

A Bond film jogainak tulajdonosa, a Metro Goldwyn-Mayer és EON Productions azonban még nem tette egyértelművé, melyik stúdió készítheti majd az új Bond-filmet, az azonban biztos, hogy bárkire esik is a választás, a szerződés csak egy filmre szól majd.