Index Vakbarát Hírportál

Megismerhetjük az embert a világ legszebb rajzfilmjei mögött

2017.05.03. 14:52

A Chihiro szellemországban, a Totoro vagy A vándorló palota Oscar-díjas rajzoló-rendezője, Mijazaki Hajao nemrég bejelentette, hogy visszavonul, de egy róla szóló dokumentumfilmből kiderül, képtelen elszakadni a filmezéstől.

"Csak egy kifáradt öregember vagyok. Nevetséges lenne abban bízni, hogy visszanyerem a fiatalságomat. De mit kezdjek a hátralévő időmmel?" - kérdezi a világ leghíresebb anime-stúdiója, a Ghibli alapító-vezetője, Mijazaki Hajao a róla szóló, Never-Ending Man című dokumentumfilm előzetesében.

Az Oscar-díjas stúdióvezető 72 éves korában, a Szél támad című filmje után jelentette be, hogy visszavonul, Arakawa Kaku ekkor kezdett dokumentumfilmet forgatni a fenti kérdésről: mihez kezd a mester a hátralévő idejével?

Mijazaki aztán találkozik néhány tehetséges számítógépes animátorral, és azonnal újra beleszeret az animációs filmezésbe: a dokumentumfilm innentől azt követi, hogyan vesz részt egy ilyen technikával készített rövidfilm munkálataiban. Meg azt, hogy mégsem képes visszavonulni: ahogy mi is megírtuk, bejelentette, hogy készít még egy utolsó filmet egyik saját, korábbi rövidfilmje alapján. És közben a Ghibli is tovább működik, meghívott rendezőkkel: legutóbb például a Vörös teknős készült itt, a stúdió történetének első olyan filmje, amit külföldi rendezett. Mi meg azt írtuk róla: egyszerűen tökéletes.

Trailer -Never-Ending Man- Hayao Miyazaki

"Amikor elkezdtem forgatni Mijazakiról, folyamatosan azt hajtogatta, ő csak egy nyugdíjas öregember. De amint elkezdett a CGI-technikával dolgozni, láttam, ahogy újra fellángol a szemében a tűz. A filmezés rabszolgájának tartja magát, és minden munkatársától meg is követeli, hogy 100 százalékot nyújtson" - mondta a Little White Liesnak a rendező.

A Never-Ending Mant június közepén mutatja be egy japán tévécsatorna, de egy hosszú, 50 perces, angol feliratos részlet már régebb óta elérhető a Youtube-on is.

Ne maradjon le semmiről!