Index Vakbarát Hírportál

A minyonok megint világuralomra törnek

2017.07.03. 16:40

Nem túl nagy meglepetés, hogy mind a magyar, mind az amerikai mozik kizárólag arról szóltak most hétvégén, hogy hány ezer embert érdekel a Gru 3 úgyis, hogy a rohadt idegesítő kis minyonokból most kicsit visszavettek a készítők. Abban sincs meglepő, hogy az eddigi legrosszabb nyitását produkáló Transformers még a top3-ban van, az viszont már sokkal nagyobb szám, hogy Amerika után Magyarországon is baromi sok embert érdekel Edgar Wright új filmje, a Nyomd, bébi, nyomd.

Abban nincs titok, hogy a Gru-filmeket legalább annyira imádják a gyerekek, mint a felnőttek, de azért még így is elég erős, hogy a közepesen vállalható harmadik filmre

többen mentek el Magyarországon, mint a toplista másik kilenc helyén található mozira összesen.

Így igaz, a Gru 3-ra a nyitóhétvégén közel 140 ezer ember volt kíváncsi, valószínűleg kisgyerekek seregei terrorizálták a szülőket, hogy az előző hétvégén feltétlenül meg kell nézni a szerethető főgonoszt harmadjára is. Az viszont durva, hogy a Transformers láthatólag nálunk sem megy túl jól, kevesebb, mint ezer ember volt rá kíváncsi egy héttel a bemutató után, mint a Nyomd, bábi, nyomd-ra. Pedig Edgar Wright nem feltétlenül egy moziba csalogató név nálunk, ahogy az új filmjét sem promózták annyira halálra, mint az ezredik Transformerst. Éppen ezért a közel 27 ezrest nyitás kifejezetten dicséretes.

Itthon a többi film hozta az átlagban egyharmados nézőcsökkenést (A múmia, Karib-tenger kalózai, Wonder Woman, stb.), egyedül a Verdák 3 szakadt le annyira, hogy múlt héten már a Csajok hajnalig is jobban érdekelte az embereket. A top10-ben így sincs igazán nagy érdekesség, kivéve a 10. helyre odaférő francia vígjátékot, az Oltári Bakit.

Az amerikai nézettség egy fokkal még erősebb, itt is a Gru 3 az abszolút első, de a Transformers már csak a harmadik helyre fért oda Edgar Wright filmje mögé. Ami brutális, hogy Amerikában a Transformers egy millió dollárral sem termelt többet, mint a hetekkel korábban bemutatott Wonder Woman. A Transformers mellett a Verdák 3 is elég csúnyán megy lefelé, de még így is több pénzt hozott eddig a konyhára az autókról szóló mese, mint az autókká változó robotokról szóló mese.

Még amit külön érdemes kiemelni, hogy

a Gru 3 a nyitóhétvégén több pénzt kaszált, mint a hatalmas tervekkel elindított A múmia

ami most már minden bizonnyal a 2017-es év egyik legnagyobb bukása, és bizony a Universal vakarhatja a fejét, hogy ilyen számok mellett, hogyan akar majd többfilmes, összefüggő franchise-t csinálni az egészből.

Ne maradjon le semmiről!