Index Vakbarát Hírportál

Vérfagyasztó az Az új előzetese

2017.07.28. 09:06

Csütörtökön kijött az Az (It) új trailere, benne jó sok Krajcárossal, Stephen King regényének ikonikus bohócával. Az eddigi előzetesek alapján sem tűnt a film egy könnyed kis thrillernek, azonban most már biztos, hogy a gyengébb idegzetűeknek csak napfényben, csoportosan és lehalkítva lesz érdemes megnézni.

Gyerekként azt hiszed, hogy körülötted forog a világ, és mindig biztonságban leszel. Csak akkor veszed észre a feléd lopakodó szörnyeket, amikor már túl késő.

Ezzel a felütéssel kezdődik a szeptember 7-től Magyarországon is látható új Stephen King-adaptáció, az Az című misztikus horror új előzetese. A film hét – lúzernek csúfolt – gyerek történetét fogja elmesélni a fiktív Derry városában, ahol egy Az nevű lény (többnyire bohóc) módszeresen terrorizálja őket.

Az előzetes elég lájtosan kezdődik a szöveg ellenére, igazából a 40. másodpercig nem is feltétlenül hisszük el, hogy ez most valami brutális lesz. Aztán egy sárga esőkabátos kisgyerek elenged egy papírhajót az esőben, majd utánaszalad, amikor a vízfolyás a csatornába sodorja azt. Ekkor azonban a csatornában hirtelen megjelenik egy szempár, majd kezében a papírhajóval egy fehérre meszelt arcú bohóc, ami hatalmas mosollyal és kapafogakkal azt mondja:

Tessék. Vedd el!

Ezután másfél perc intenzív lelki terror következik, és csak sejteni lehet, milyen szörnyen félelmetes lesz majd maga a film. Az utóbbi évek egyik legütősebb horrorja lehet belőle.

A filmet a Mama című Jessica Chastain-horrorból ismert Andrés Muschietti rendezi. Pennywise (Krajcáros) bohócot Bill Skarsgård alakítja.

Ne maradjon le semmiről!