Index Vakbarát Hírportál

Ennyi pénzt nő még nem kapott rendezésért

2017.08.18. 09:38

800 millió dollárral nehéz vitatkozni, márpedig ennyit keresett világszerte a Wonder Woman című DC-képregényfilm, aminek a nyitó hétvégéje is megér egy misét, hiszen 103,2 millió dollárt hozott, amivel ugyan csak a nyár 3. legjobb premierjét szállította (A galaxis őrzői 2 ül a trónok 146 millióval), de az észak-amerikai mozikban a maga 408 milliós bevételével a nyári blockbusterszezont is megnyerte, és az év egyik legsikersebb filmje lett. Nem csoda, hogy lesz folytatás, ahogy az sem, hogy a gyártó Warner Patty Jenkins rendezőt akarja a székben látni.

Jenkinsnek nem ez volt az első találkozása a képregényfilmekkel, 2011-ben Natalie Portman kifejezett kérésére (egyes lapvélemények szerint: nyomására) a Thor 2 rendezésére kérte fel a Marvel, de pár hónappal később távozott, mert kreatív nézetkülönbségei támadtak a stúdióval, azaz a Marvel nem olyan filmet akart forgatni, amilyet ő elképzelt. Portman akkoriban nagyon berágott a stúdióra, és volt egy olyan időszak amikor ki is akart szállni a filmből Jenkins távozása/kirúgása miatt, de végül maradt, és leforgatta a Marvel univerzum egyik legfeleslegesebb és legunalmasabb filmjét.

Jenkinsre legközelebb a DC-Warner csapott le a Wonder Woman projekt elindításakor, és nagyjából szabad kezet is kapott tőlük, amit így utólag már nagyon nem bánnak, de a forgatás alatt elég sokat vitatkoztak vele a film irányát és témáit illetően. Aztán amikor kijött a film, és elkezdte döntögetni a rekordokat, a Warner sietve befoglalta a 2019 december 13-i dátumot a folytatásnak - anélkül, hogy Jenkinsszel megegyeztek volna.

A rendező ugyanis jóval többet akart keresni a folytatással, mint az első filmmel, de ezt ne úgy tessék érteni, hogy teljesíthetetlen igényei vannak, egyszerűen csak azt kérte a gyártótól, hogy lesznek szívesen pont annyit fizetni neki is, mint amennyit egy ilyen sikerfilmet a háta mögött tudó faszinak fizetnének a rendezését. A Warner erre nem nagyon tud mit mondani, hiszen a cég történetének harmadik legnagyobb kasszasikeréről van szó, és ha Christopher Nolannak egyre többet fizettek a Batman-trilógiáért, ennyi valóban jár Jenkinsnek is.

Az első filmért Jenkins iparági források szerint 1,5 millió dollárt kaphatott. Az első képregényfilmes rendezés általában 1,5-3 millió dollárt ér, kivéve, ha nagyobb névről van szó, Jenkins legnagyobb sikere a Wonder Woman előtt viszont a 2003-as A szörny volt, amiért Charlize Theron Oscar-díjat kapott. Zack Snyder 10 millió dollárt keresett második DC-filmjéért, az Acélemberért, és a szaklapok nagyjából ilyen gázsit jósolnak Jenkinsnek is, aki tegnap este írta alá a szerződést a Wonder Woman 2-re, és lett a filmtörténet legjobban fizetett rendezőnője.

Ne maradjon le semmiről!