Index Vakbarát Hírportál

Kirúgja az ember alól a széket A Viszkis első előzetese

2017.08.21. 07:15

Először az Indexen látható az egymilliárd forintból készült A Viszkis című film előzetese: a Kontroll rendezője, Antal Nimród mutatja meg, hogy nézett ki egy bankrablás Trabantok és Bogárhátúak között.

Több mint egy éve várunk erre a pillanatra: végre megjelent az első előzetes a Vajna-rendszer egyik legnagyobb elvárásokat támasztó, hatalmas költségvetésű filmjéhez, az Ambrus Attila, "A Viszkis Rabló" életét bemutató A Viszkishez. Sőt, igazából már majdnem másfél évtizede várjuk ezt a percet: a legelső hírek már 2003-ban arról szóltak, hogy hamarosan elkezdődik az életrajzi film forgatása, akkor még teljesen másik stábbal.

Ez a projekt sehogy sem akart megvalósulni, úgyhogy idővel Andy Vajna elkezdett esküdözni, hogy majd ő "hazahozza" Amerikából a Kontroll után odakint is egyre nagyobb sikereket elérő Antal Nimródot, hogy rendezze meg a filmet. És Antal haza is jött, bár azt kikérte magának, hogy bárki is hozta volna, és 2016 nyarán el is kezdte forgatni A Viszkist.

Az első, kedvcsináló előzetesben leginkább a film hangulatából kapunk ízelítőt, ami ennyiből elég jónak is tűnik: a magyaros, lepukkant ká-európai bankrablás társul az amerikai akciófilmek világával, miközben még némi magyaros okoskodás is bejön arról, hogy bár a magyar nyelv a "keres" szót használja a pénzszerzésre, talán mégis jobb lenne inkább az "elvenni" szót, na meg a fegyvert használni.

A trailer az indexes megjelenéssel egy időben egy telefonos applikációból is elérhetővé vált, egy sajátos, a film világát idéző "játékkal" egybekötve. A megtekintéshez le kell tölteni a LARA applikációt az App Store-ból vagy a Google Playből, majd elhelyezni egy 2000 forintos bankjegyet kisimítva, írással felfelé az asztalra, amit pedig a LARA appal kell beolvasni ahhoz, hogy elérhetővé váljon a videó.

A film főszereplői Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán, Klem Viktor és Gazsó György lesznek, a zenét pedig a Yonderboi írta hozzá. A 126 perces akciófilmet Antal Nimród írta és rendezte is, és 2017. november 23-án mutatják be a mozik.

A filmről mi is sokat írtunk már: az első sajtótájékoztató után a forgatásra is elmentünk, az első jelenetfotókból pedig galériát közöltünk.

Ne maradjon le semmiről!