Index Vakbarát Hírportál

George Clooney egymillió dollárral szállt be a gyűlölet elleni harcba

2017.08.22. 15:40

Egymillió dollárt ajánlott fel George Clooney és felesége, Amal Clooney a Southern Poverty Law Center (SPLC) nevű civil szervezet számára, írja a Deadline. Az SPLC egy olyan nonprofit szervezet, ami az Egyesült Államokban tevékenykedő, szélsőséges csoportok tevékenységét figyeli. Jelenleg több mint 1600 ilyen csoportot figyelnek.

Ez az a szervezet, ami 2014-ben listát készített a Spotifyon található náci zenekarokról, amiket a Charlottesville-ben történtek után el is kezdtek eltávolítani. A mostani együttműködés szintén az ott történtekre reakció.

A felajánlásról Clooney azt mondta, hogy Amallal közösen szerették volna, ha az ő hangjuk, illetve pénzügyi támogatásuk is megjelenik az egyenlőségért folytatott harcban. Finom utalást is tettek Trump Charlottesville után adott sajtótájékoztatójára, ahol azt mondta, hogy a gyűlölet minden formáját elítéli, minden oldalon.

Erre reagálva a közleményben az olvasható, hogy a gyűlöletnek és a fanatizmusnak nincs két oldala. Később még hozzáteszik: büszkén támogatják a szervezetet, és szerintük az, ami Charlottesville-ben történt, illetve történik az Egyesült Államok közösségeiben, csak úgy szüntethető meg, ha az emberek közösen állnak ki a gyűlölet ellen.

A Southern Poverty Law Centernek rengeteg dolga akad, mióta Donald Trump az elnök. Néhány héttel ezelőtt a Politico arról közölt egy cikket, hogy milyen nehéz valójában ilyen jellegű munkát végezni, és előfordul, hogy átlépik a hatáskörüket.

Ne maradjon le semmiről!