Index Vakbarát Hírportál

Liam Neeson abbahagyja az akciófilmezést

2017.09.13. 10:39

Jaume Collet-Serra és Liam Neeson már bevett párosnak számítanak, a Non-Stop és az Éjszakai hajsza után egy újabb akció-thriller filmmel rukkoltak elő, a The Commuternek már meg is érkezett az első előzetese.

Egyébként úgy tűnik, Neeson ezzel a filmmel végleg véget vet az akciófilmes karrierjének, legalábbis ezt bizonygatta a torontói filmfesztiválon, ahol kifejtette, hogy idén volt 65 éves, és nem való már neki az akciózás. Hozzátette, bár a filmstúdiók még mindig rengeteg pénz ajánlanak neki egy-egy ilyen szerepért, szerinte a kora miatt egyre kevésbé hihető az általa alakított, „átlagos, idősödő férfi akciószerepben” karakter. Neesont egyébként harminc éve láthatjuk már filmvásznon, a legnagyobb sikert mégis az akciófilmek és azon belül is az Elrabolva sorozat hozta meg számára. Ennek még bevállalta a harmadik részét is három éve, de már akkor is nagyon fanyalgott, és azt mondta, nem akar több részt.

Búcsúzóul azonban még két akciófilmet lenyomott, az egyik a Hard Power, a másik pedig a már említett The Commuter, ami a most kijött előzetes alapján az előzőekhez némileg hasonló akciófilmnek tűnik, amiben a munkába ingázó, szerető családapa saját akaratán kívül, Vera Farmiga ármányai által belekeveredik valami sötét dologba. A film egy morális kérdést feszeget, miszerint nagyon sok pénzért Neeson hajlandó-e arra, hogy leleplezzen valakit. Hamar kiderül azonban, hogy az átlagos könyvelő-apuka sötét ügyekbe keveredett, ami az ő vagy utastársai életébe is kerülhet.

A film amerikai bemutatója 2018. január 12-én lesz.

Ne maradjon le semmiről!