Hogy lett belőletek producer? Gondolom, mind a hárman teljesen különböző úton jutottatok el idáig.

Antal Ilona: Valójában nagyon is hasonlón. Mindannyiunkat valahogy a nyelvtudás sodort erre a területre. Nórival 14 éves korunk óta vagyunk barátnők, egy osztályba jártunk a gimiben, aztán a bölcsészkaron mindketten olasz szakra jártunk. Olasztolmácsként rengeteg különféle munkánk volt, de ahogy először a filmes területre keveredtünk, egy olasz horrorfilm forgatására egyébként, azonnal tudtam, hogy ez az én utam.

Peták Eleonóra: Tolmácsoltunk világosítók, sminkesek, producerek között, minden részlegnél. Ez jó iskola volt, részt venni ezeknek az embereknek a kommunikációjában, beillett egy szakmai gyorstalpalónak.

Ildikó, te is nyelvtudásod miatt kerültél a filmes világba?

Kemény Ildikó: Igen, bár én biológia-földrajz szakos voltam az egyetemen. A természetfilmezés érdekelt nagyon, rendezni szerettem volna. A szüleim már kiskorunk óta angol nyelvű iskolákba járattak minket, éltem is Angliában, emiatt kért fel egy barátom, hogy menjek el tolmácsolni egy New York-i filmes produkciónak. Ők ugyan tele voltak hivatásos tolmácsokkal, de mégsem úgy ment a kommunikáció, ahogy szerették volna. Két napot vállaltam, de máig nem tudtam otthagyni a filmezést.

És hogy váltatok tolmácsból producerré? Mik voltak a lépcsőfokok?

P.E.: Részt vettem egy nagy film előkészítésében, amiben Antonio Banderas lett volna a főszereplő. Maga volt az álom, mert a külföldi rendező ragaszkodott hozzá, hogy a magyar operatőr mellett legyek, aki Kende János volt. Arról szólt fél évig az életem napi 14 órában, hogy ennek a filmnek éltem, amikor hirtelen összeomlott a produkció. Úgy éreztem, hogy belehalok, ha vissza kell mennem tolmácsolni. Ráadásul érteni véltem, hogy miért ment tönkre ez a film. És ha nincs hova menni, akkor csinálni kell, így csináltam egy icipici céget.

A.I.: És akkor jöttem én, mint régi barátnő. Az a filmgyártó cég, amelyiknél először dolgoztam, megkért, hogy maradjak náluk, hat évet voltam ott, rengeteget tanultam. Egyszer jött egy külföldi produkció, akik egy itt élő amerikai lányt, Jennifer Webstert kérték fel, hogy segítsen nekik. Vele annyira egyformán gondolkoztunk mindenről, és láttuk, hogy mi az, ami nem úgy működik, ahogy szerintünk kéne, hogy csináltunk egy céget. Rögtön éreztem, hogy ebbe Nórit be kell vonni. Így, hárman csináltuk meg a reklámfilmes cégünket, a Pioneer Producionst 22 évvel ezelőtt.

Hogy jöttek a képbe a játékfilmek, hogy került Ildikó közétek?

K.I.: Nálam a tolmácsolás odavezetett, hogy áthelyeztek asszisztensi pozíciókba, producerek és rendezők mellett dolgoztam. Az igazi mélyvíz Szabó István filmje volt, a Találkozás Vénusszal, ahol a rendező mellett voltam. Ez volt az első angol nyelvű filmje, rögtön egy stúdiófilm, Warner Brothers. Olyan részletekre emlékszem, hogy a fax mellett kellett állni, mert ha egy-egy mondatot kicserélt a rendező a forgatás alatt, akkor azt el kellett fogadtatni a Warnerrel. Glenn Close-nak, Koltai Lajosnak is kellett fordítanom, mindenki tudott jól angolul, de én egy ilyen központi segítő szerepkörben mindenről hallottam, mindenbe beleláttam.

Ezalatt a film alatt érett meg bennem, hogy szeretném kitanulni a producerkedést. Az angol stáb mondta, hogy a National Film and Television School Angliában a legjobb európai iskola, próbáljam meg. Jelentkeztem, bekerültem, négy évet ott tanultam. Közben találkoztam a férjemmel, aki angol, megszülettek a gyerekeim, elindult egy teljesen angol életem. Először rövidfilmeket készítettünk, azok mindenféle fesztiválokat nyertek, és ez alapján tudtuk összehozni az első játékfilmünket. Két játékfilm után itthon bevezették az adóvisszatérítést, amire mindenki a világon felfigyelt. Persze korábban is tudtak Magyarországról, hogy itt érdekes helyszínek, lehetőségek, stábok vannak, olcsóbbak, mint máshol. De az adókedvezmény bevezetése után szabályosan bombázni kezdtek forgatókönyvekkel, amiket itt akartak megcsinálni. Ezekhez kerestem partnereket itthon, ez lett a Pioneer. Megcsináltuk az első közös filmünket, most meg már a harmincvalahányadiknál tartunk.

Ezek úgynevezett szervizmunkák, a Budapest Noir kivételével, ami a saját filmetek. Hogy tudnátok elmagyarázni, mi a szervizmunka, amit a magyar cégek csinálnak itt a külföldi filmeseknek?

K.I.: Megrendelésre dolgozunk, vagyis nem saját ötlettel indulunk el a nagyvilágba, és szedjük össze rá a pénzt, a rendezőt, meg a főszereplőket. Megteremtünk itt mindent ahhoz, hogy a külföldi rendező és stáb álma megvalósulhasson. Ne bánják meg, hogy Magyarországra jöttek, minden döntésben ott vagyunk mellettük co-produkciós partnerként.

Hutlassa Tamás producer azt mondta erről az Indexnek, hogy a magyar stábok ilyenkor rabszolgaszerepbe kényszerülnek, szépek lehetnek, de okosak nem.

K.I.: Ezzel én egyáltalán nem értek egyet. Amire manapság pont nagyon büszkék lehetünk, az a magyar stábtagok szaktudása, értékelése a külföldi filmekben. Bizonyos szakterülteken már nem is szükséges külföldi részlegvezetőt, stábtagot idehozni. Sokszor külföldi forgatásra is magyar stábot kérnek, most is éppen egy stábunk Spanyolországban forgat, egy másikkal most fejeztünk be egy marokkói forgatást.

Egy filmnél azt látjuk a stáblistán, hogy az elején ott van a rendező meg a fő producer. Mindenki más beáll a hierarchiába valamilyen szinten, akár megrendelésre, akár nem megrendelésre készül egy film. A lényeg, hogy a sínre rakott vonat a sínen maradjon. Mindenki, aki beszáll, partner kell hogy legyen abban, amit a rendezői koncepció elképzelt, mert a stúdió vagy a tévétársaság, vagy bárki, aki finanszírozza, arra adta a pénzt. Mi amúgy különböző szakaszokban kerülünk bele produkciókba, igazán azt élvezem, amikor már majdnem a legelején ott vagyunk a forgatókönyv első változatánál. Például a Jennifer Lawrence-filmben, a Vörös Verébben át is írtak Budapesten sok jelenetet.

P.E.: A filmtörvény pontosan megfogalmazza, hogy mi a különbség megrendelésre és nem megrendelésre készült műalkotás között. Hogy utána a megrendelővel való viszony hogy alakul, az már kettőn áll.

A.I.: A cégnél én szoktam leginkább felvenni az embereket. Jelen pillanatban egy darab férfi és tíz nő van, de legalább tíz évig csak lányokat vettem fel. Abszolút véletlenül, de talán a szervizmunka olyan mentalitást igényel, ami a nőkben inkább megvan. Nagyon jól kell érteni, hogy mit szeretne a másik. Nem a mi filmünk, nem a mi ötletünk, nem a mi rendezőnk, elmondják, hogy mit szeretnének, és azt mi tökéletesen megszervezzük.

P.E.: De nem szolgailag.

A.I.: Nem, de az igaz, hogy ha a rendező elmondja, hogy mit szeretne, akkor soha nem fogom azt mondani neki, hogy ez iszonyatos hülyeség. Szerintem a férfiaknak nehezebb nem megszólalni ilyenkor. Nem gondolom egyébként, hogy nagyon mások a férfiak és a nők, de egy icipicit, talán ebből a szempontból igen.

Miért van olyan kevés női producer és rendező még mindig?

K.I.: Nincsenek már annyira kevesen. Sok a női vezető, a bejövő produkciókban egyre több a női partner. Amikor befejeztem a kinti iskolát, a legelső filmemet rögtön női vezetők indították be. Az asszisztensek, koordinátorok 99 százalékban nők, a gyártásvezetők között fele-fele az arány.

A.I.: Az építészek, fővilágosítók meg férfiak. És ha belépsz egy forgatásra, még mindig azt látod, hogy 95 százalékuk férfi. Emlékszem, hogy amikor elkezdtük, és az öcsém belépett az első gyártási megbeszélésre, látta, hogy ott ülünk hárman lányok, és ott ült 15 férfi, akiknek osztottuk az észt, nagyon meglepőnek találta, és nagyon büszke volt rám.

P.E.: Mindig vannak fizikai problémák, egy forgatás 14-16 óra, és nehezebb egy nőnek családanyának lenni mellette. Ez sajátossága a szakmának. Fiatalon nagyon jól bírjuk a strapát, de utána, amikor gyerekek születnek, kaotikusabb lesz a helyzet. Ez a munka arról szól, hogy ha valami probléma van, az olyan, mintha összeomlana a világ. Akkor csapot papot ott kell hagyni, és azzal kell foglalkozni. Amikor meg idősebb valaki, akkor meg nem biztos, hogy jól áll, hogy 14 órát állsz hóban fagyban az árokparton.

Az első időszak filmjei közül melyik volt a legemlékezetesebb?

K.I.: A Sas, ez volt az első stúdiófilmünk Kevin Macdonald rendezésében. Egy római kori történet volt, így nem a budapesti építészet különböző lehetőségeit kerestük, ahogy a legtöbb filmben. Az volt a legnagyobb kihívás, hogy hol találunk olyan lehetőségeket, ahol 360 fokban körbe tud forogni a kamera, és nem lát mást, mint a mi épített díszletünket és a természetet. Itt hirtelen nagy léptéket ugrottunk az alacsonyabb költségvetésű filmekhez képest, amiket addig csináltunk.

A.I.: Az első sztárok is ekkor jöttek, Channing Tatum, Jamie Bell, Donald Sutherland és Anglia egyik top producerével dolgozhattunk. És volt egy nagy probléma is, emlékeztek?

K.I: Nagyon jó helyet találtunk a pilisi parkerdőben, a rendező is beleszeretett, egy hatalmas római erődöt kellett építenünk oda. De az a fantasztikus díszletterv, amit elképzeltek, nem valósulhatott meg egy természetvédelmi terület közepén. Végül az utolsó pillanatban kellett másik helyszínt keresni, de megoldottuk.

A nagy sztárok érkezése megnehezítette a munkátokat?

A.I.: Kapunk hozzájuk használati utasítást. Csak a legnagyobbaknál jelentett nehézséget, például, amikor Robert Pattinson járt itt, hogy a többszázas kislánytömeg követte őket a forgatáson.

K.I.: Ő volt a legnagyobb kihívás paparazziszempontból. De azóta egyre nagyobb nevek jönnek, és most már olyan körülményeket lehet teremteni Budapesten, hogy teljesen otthon érzik magukat. Legtöbben becsekkolnak a Four Seasonsbe, ott olyan anonimitás és lehetőségek vannak, amik megfelelnek nekik. A probléma ott kezdődik, amikor valaki nem szeretne odamenni, és a budapesti valóságban kell lakást találni neki. Nemrég volt itt egy színésznő, akivel ez nagyobb kihívás volt, mert borzasztóan aggódott, hogy nehogy lefotózzák őt vagy a kislányát. Ilyenkor plusz biztonsági embereket szervezünk köréjük, saját testőrei mellé magyarokat és így tovább.

Szóval a forgatáson kívüli életük szervezése is a feladataitok közé tartozik.

A.I.: Így van. Mindig van egy gyártási rész, ami szakembert igényel, és egy hostess rész, amibe bármi beletartozhat, hogyha pedikűröst keres, masszőrt keres, a kiskutyájának állatorvost keres, ha a legjobb éttermet keresi, ha furcsa éttermet keres, végtelenek az igények.

P.E: Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy megbíznak bennünk, értik, hogy mi vagyunk itthon. Kíváncsiak, hogy mi hova járunk, mit szeretünk, mert akkor ők is szívesen elmennének oda.

A.I.: És a legmeglepőbb dolgokat szeretik, soha nem lehet kiszámítani. A rendezők inkább a cool dolgokat szeretik, a sztárok viszont gyakrabban beleszaladnak a tipikus turistahelyekbe. Például Jennifer Lawrence a Mátyás Pincében borosüveggel a fején táncolt. Néha mi is meglepődünk, próbáljuk kitapogatni, hogy melyik irányba induljunk, a romkocsmák érdeklik őket vagy valami más.

Külső szemmel az Atomszőke és a Vörös veréb tűnik a legnagyobb durranásnak a szervizmunkáitok közül. Az Atomszőkéről milyen emlékeitek vannak? Ez egy igazi akciófilm volt egy világsztárral, Charlize Theronnal a főszerepben.

K.I.: Előttem van az első nap, amikor megérkezett a producer, és a rendező, David Leitch, aki egyébként kaszkadőrszakértő volt korábban. Most már a Deadpool 2-t rendezi, amit majdnem idehoztak, mert annyira szerettek itt lenni. Amikor elindultunk terepszemlére, rögtön az akció szempontjából nézte az egészet, ami nagyon izgalmas, de kicsit ijesztő volt. Tényleg azt gondolja, hogy ennyi utcát lezárunk majd? Hoztak sok kaszkadőrt, de sok itteni kaszkadőrrel is dolgoztak, és nagyon meg voltak velük elégedve.

De a legizgalmasabb pillanat az volt, amikor megjött Charlize Theron. Volt egy előforgatási napunk, amikor a margitszigeti műugrómedencében megcsináltuk annak a jelenetnek egy részét, amiben autóval a folyóba zuhannak. Kicsit gyomorideges nap volt, hogy itt van ez nagynevű színésznő, és rögtön azzal kezdünk, hogy benyomjuk a víz alá. Az első napok mindig arról szólnak, hogy a bizalom kiépüljön. Hogy tudunk nekik megfelelni, hogy biztonságban érezhessék magukat, és a legjobbat nyújthassák.

Theron komolyan vette, hogy ő egy akcióhős, állandóan próbált, nagyon fegyelmezetten dolgozott. A legjobb példa erre, amikor három napra lezárták a Lónyay utcát, hogy felvegyék a tüntetéses jelenetet több ezer statisztával. Szegény pont az első nap elkapott egy vírust. Nem akart semmiképpen leállni, de pár órára muszáj volt. Könyörögtünk neki, hogy menjen vissza a hotelszobába pihenni. Ilyenkor összeáll a válságstáb, és végiggondoljuk, hogy mit tudunk felvenni nélküle. Gyorsan beleütközünk abba, hogy mindenhez ő kell. Nagy dolog volt, hogy végül egy negyedik napra is megkaptuk a Lónyay utcát.

A Vörös veréb című filmet pedig Jennifer Lawrence-szel forgattátok. Meglepő volt olvasni, hogy ő mennyire belemászott a budapesti éjszakába.

P.E.: Igen, és élvezte is. Volt egy-két történet nyilván, ezekről ő maga is nyilatkozott.

A kocsmai konfliktusa eljutott hozzátok?

K.I.: Elég sok mindenről tudtunk és sok mindenről nem. Ő egy fiatal lány, aki szeret bulizni és kész. Ezt itt sem adta fel.

Akkor csak Robert Pattinsont nem hagyták a rajongók élni.

K.I.: Pont abban a periódusában forgattuk vele a Bel Amit, amikor az Alkonyat-filmek mentek a mozikban. Amikor a Balatonnál forgattunk, rajongó lányok hadai jártak a helyszínen, akik sokszor előre tudták, hogy hol vagyunk. Nem csak magyar lányok, mindenhonnan jöttek Európából. Sikítoztak, amikor meglátták, nem tudtunk forgatni, mert olyan hangosak voltak. A rendezőasszisztens lánynak volt egy jó ötlete, odament hozzájuk, és azt mondta, hogy ha tényleg szeretitek Robertet, akkor maradjatok csöndben, mert elrontjátok a munkáját. És azután már egymásnak mondták, hogy psszt!, ne zavarjátok.

De a csúcsok csúcsa az volt, amikor kaptunk egy emailt, hogy jön az akkori barátnője (Kristen Stewart - M.D.). Egy testőrt hoz, semmi felhajtás. Csakhogy az amerikai sajtószövetség kiadta a tagjainak, hogy aki először lefotózza őket együtt, annak hatalmas pénzt fizetnek. A film producerével jókat mosolyogtunk, hogy az lenne a legjobb, ha a produkció fotózná le őket, ez a pénz film költségvetését komolyan segíthetné. A paparazzók a fák tetején lógtak, az egyik leesett, és eltörte a lábát. Amikor végre beálltunk egy képre, a Balaton játszotta a dél-francia tengerpartot, látjuk, hogy jönnek be hajókkal a fotósok teleobjektívekkel. Még Uma Thurman, a másik főszereplő is fedezte Pattinsonékat.

A.I: Uma Thurman iszonyatosan kedves volt, főzött is nekünk.

K.I.: Az utolsó forgatási napján behívott a lakókocsijába, hogy nagyon jól érezte itt magát, és szeretne este egy nagy partit, ahol ő főz valamit a stábnak. Adott nekem egy hosszú listát, hogy miből szeretne főzni. Azon minden volt a lime-tól kezdve a tenger gyümölcseiig, amiket Almádiban nem lehetett beszerezni. Mindez délután háromkor volt, és a parti aznap este lett volna. Egy hatalmas bankettasztalt is szeretett volna igazi dekadens terítékkel, sok gyertyával. Eszembe jutott, hogy két napja egy templomban forgattunk, onnan lehetett szerezni gyertyákat. De végül tenger gyümölcsei helyett egy nagy adag tészta lett, amit valóban ő csinált.

Semmilyen kérésre nem lehet nemet mondani ezeknek az embereknek?

K.I.: Miért mondanánk nemet? Arra alakultunk, hogy minden meglegyen. Olyankor szoktunk nemet mondani, most már egyre többször, ha valaki, akár kaszkadőr, akár rendező, olyat kér, ami emberéletet veszélyeztethet.

A.I.: Drogra, kurvákra nemet mondunk. Szóval azért mondunk nemet.

Mennyire követitek, hogy sikeresek lesznek-e a segítségetekkel forgatott filmek?

A.I.: Követjük persze, mindent elolvasunk, de egy rossz kritika azért nem vág földhöz.

K.I.: Csináltunk egy kis horrorfilmet, a Vaksötétet. Milliókat hozott, ez eddig a legnagyobb box office sikerünk. Nem vagyok egy horrorfilmrajongó, de ez nagyon jó érzés. És fantasztikus, hogy a rendező, Fede Alvarez már csinálja a következő stúdiófilmjét, a Tetovált lány folytatását, ami egyébként szeretett volna idehozni, de végül pénzügyi okok miatt Berlinben forgatják.

Miért vágtatok bele a magyar filmek készítésébe? És miért pont a Budapest Noir lett az első saját filmetek?

K.I.: Sokan szerették volna, hogy mi is beszálljunk a magyar játékfilmek gyártásába. Minket is érdekelt, de vártunk egy jó lehetőségre. Ez egy felkérés volt tulajdonképpen, nagyon szimpatikus volt Gárdos Éva rendező, és az alapanyag is. Ez egy sikerkönyv, közönségfilmnek készül, nem a fesztiválokra. De örültünk, hogy Chicagóban mutatták be, hogy esetleg lehet külföldi közönsége is. Az első amerikai kritika pozitív volt, tűkön ülünk, hogy milyen lesz a magyar fogadtatás.

Mit szóltatok a Harvey Weinstein-botrányhoz?

A.I.: Nem érzem kifejezetten a filmes világhoz kapcsolódónak. A hatalommal való visszaélés olyan dolog, ami bármelyik másik területen is előfordulhat.

K.I.: De attól kapott ilyen nagy odafigyelést, mert A kategóriás színésznőket is érint.

A.I.: Szerencsére mi nem tudunk ilyesmiről, de ez nem jelenti azt, hogy nincs. Ő egy nagyon híres producer és nagyon híres nők mondták ezt róla, de ugyanez megtörténhet kisebb léptékekben is. De annak, hogy valaki erre képes, semmi köze ahhoz, hogy filmproducer. Az viszont jó, hogy ekkora figyelmet kapott, mert egy ideig legalább visszafogja a gátlástalan embereket.

Borítókép: Antal Ilona, Peták Eleonóra és Kemény Ildikó Fotó: Bődey János, Index