Index Vakbarát Hírportál

Val Kilmer őszintén beszél a gégerákjáról

2017.12.21. 14:46

Májusban beszélt először nyíltan gégerákjáról Val Kilmer, de valószínűleg akkor sem magától. A már gyógyult Michael Douglas kotyogta el egy interjúban, hogy Val Kilmer is ugyanazzal a betegséggel küzd, mint ő, és nem túl fényes a helyzete. Hogy Douglas miért beszél ki egy ilyen mélyen magánjellegű dolgot, az rejtély, tény azonban, hogy később bocsánatot kért. Kilmer először tagadta a betegségét, utána nyilvánosság elé állt, és azt mondta, valóban beteg volt, de meggyógyult.

Egy májusi felvételen azt mondta, most már jól van, de a kezelésektől a nyelve duzzadt, ezért nem tud jól beszélni. Azon a felvételen azonban még élénk volt és vidám. Egy mostani videóban, amit a Hollywood Reporter készített vele és gyerekeivel az otthonában, azonban inkább látszik, hogy az egykori Batman nincs túl jól, beszédét a gégemetszés miatt alig érteni, nehezen veszi a levegőt, és jóval öregebbnek néz ki koránál, hiszen még csak 57 éves.

A videóban azt állítja, meggyógyult, túl van a kemoterápián, és próbálja kevésbé komolyan venni a dolgokat. Mint mondja, szeretne még Oscar-díjat nyerni, és nagyon irigyli Meryl Streepet, akinek rengeteg díja van.