Index Vakbarát Hírportál

Újabb tízmillió Dobó Kata rendezésére

2018.01.11. 10:17

A miniszter félrelép írója, Ray Cooney és John Chapman Kölcsönlakás című színdarabjának megfilmesítésére 10 millió forint gyártáselőkészítési támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság - áll a filmalap közleményében. A fővárosi Játékszínben több mint egy éve játsszák a vígjátékot, amiből most az egyik szereplő, Dobó Kata rendezhet filmet. A közlemény szerint a film Gulyás Buda közreműködésével készül, az operatőr Seregi László lesz. A forgatókönyvet az Üvegtigris alkotói, Búss Gábor Olivér és Kapitány Iván írták. A sztori amúgy egy lakás körül bonyolódik, amit mindenki kölcsön akar venni egy éjszakára.

Ahogy ősszel megírtuk, a filmterv korábban kiemelkedően magas, tízmilliós forgatókönyvfejlesztési támogatást is kapott. Csak az Oscar-díjas Nemes Jeles László Sunset című filmterve (21 millió) és Antal Nimród Viszkis-filmje (12 millió) kapott ennél többet fejlesztésre. Dobó Kata még nem rendezett semmit, rövidfilmet sem, a Kölcsönlakás lesz az első filmje rendezőként. (Korábban évekig volt a nemzeti filmbiztos, Andy Vajna élettársa.)

Emellett azt is bejelentették, hogy a Poligamy és Coming out készítője, Orosz Dénes fogatókönyvíró-rendező Mimi munkacímmel készülő filmjének előkészítését is 10 millió forinttal támogatja a filmalap. A romantikus vígjáték története, akárcsak annak idején a Poligamy, a mai harmincasok és a gyermekvállalás körül forog. Az operatőr Fillenz Ádám lesz, aki Orosz Dénes korábbi mozifilmjeit is fényképezte.

Bergendy Péter, az Állítsátok meg Terézanyut! és A vizsga rendezője horrorfilmet készít elő Post Mortem munkacímen a filmalap ötmillió forintos támogatásával. A történet az első világháború után játszódik egy kis magyar faluban, ahová a temetetlen halottak visszajárnak kísérteni. A Post Mortem főhőse egy halott fotós, aki segít a falubélieknek kideríteni, hogy mi rejlik a természetfeletti jelenségek mögött. A történetet Bergendy Péter, Hellebrandt Gábor és Zánkay Piros közösen jegyzi.

Ne maradjon le semmiről!