Index Vakbarát Hírportál

Egyvalaki soha többet nem fog Woody Allennel dolgozni

2018.01.11. 05:13

Greta Gerwig Lady Bird című filmjéről mindenki áradozott már azelőtt, hogy megnyerte volna a legjobb vígjáték díját a Golden Globe-kiosztón. Nemrég az első magyar feliratos előzetes is megérkezett a filmhez. Bár Gerwignek ez az első önálló rendezése, színésznőként már régóta ismert, és sohasem tagadta, hogy Woody Allen filmjein nőtt fel. Aztán dolgozott is vele, 2012-ben a Rómának szeretettel című filmben.

A Golden Globe után még nagyobb figyelem irányul a rendező-színésznőre, aki a New York Timesnak azt nyilatkozta, ha akkor tudta volna Allenről, amit most tud, egészen biztosan nem vállalt volna szerepet a filmben. Gerwig azt mondta, 2012 óta nem dolgozott Allennel, és a jövőben soha nem is fog. Elmondása szerint Allen fogadott lányának, Dylan Farrow-nak a vallomása ráébresztette, mekkora fájdalmat okozott akaratán kívül egy másik nőnek. Ugyanezt mondta egyébként a Rómának szeretettel című film főszereplője, Ellen Page is, aki szintén kijelentette, hogy soha többé nem dolgozik együtt a rendezővel.

"Allen filmjein nőttem fel, és nagyon nagy hatással volt rám művészileg, ezt természetesen nem tudom megváltoztatni, de a jövőbeli döntéseimre hatással tudok lenni" - mondta Gerwig.

Dylan Farrow először 20 évvel ezelőtt, hétévesen mondta el, hogy molesztálta a nevelőapja, aztán 2014-ben nyílt levelet írt több újságnak az ügyről, mégsem lett belőle semmi. Dylan Farrow többször kifogásolja, hogy miközben Harvey Weinstein áldozataira mindenki odafigyel, vele és az őt ért traumákkal senki nem foglalkozik. Farrow Gerwig ellen személy szerint is kikelt, miszerint a színésznő annak ellenére dolgozott Alennel, hogy tisztában volt az ellene felhozott zaklatási vádakkal.

Ne maradjon le semmiről!