Index Vakbarát Hírportál

Hol lehet megnézni a Testről és lélekről-t?

2018.01.25. 10:40

Bár Enyedi Ildikó Oscar-jelölt filmje, a Testről és lélekről iránt eddig is érdeklődtek a moziba járók, hiszen már több mint 100 ezren látták, a jelölés bejelentése után tovább nőtt az érdeklődés. A mozik még mindig játsszák a filmet (tavaly tavasszal mutatták be), de a telt házas vetítések miatt sokan egyszerűen nem jutnak jegyhez. Jelenleg egyébként négy, jellemzően művészfilmeket játszó moziban megy Budapesten, a Kinóban, a Művészben, az Urániában és a Puskinban.

Az HBO csütörtökön jelentette be, hogy bár a film amerikai forgalmazója a Netflix, Magyarországon nem náluk, hanem az HBO GO-n debütál március 1-én. Ráadásul az egy hónapos ingyenes próbaidőszak miatt gyakorlatilag bárki számára ingyen elérhető lesz. Aki nem tud eddig várni, és jobban szeret otthon filmet nézni, mint moziban, az megveheti DVD-n is, ugyanis nemrég jelent meg.

Tehát, aki még az Oscar-gála előtt szeretné látni a filmet, az:

  • megnézheti moziban, bár nem könnyű jegyet szerezni,
  • márciustól az HBO GO-n,
  • vagy megveheti DVD-n. 

A film sikertörténetéről, díjairól, útjáról az Oscar-jelölésig ebben a cikkben írtunk hosszabban.

update: December óta a film fizetős verzióban elérhető a Telekom Videotékájában és a TV GO-ban is.

update 2: Az Art+ Cinemában üzemelő Budapest Boulevard Cinema is műsorra tűzi néhány alkalommal, mindannyiszor angol felirattal.

Ne maradjon le semmiről!