Index Vakbarát Hírportál

Antonio Banderasszal és Penelope Cruzzal jön az új Almodóvar-film

2018.04.18. 05:01

Dolor y gloria (azaz kb. Fájdalom és dicsőség) címmel készíti következő filmjét Pedro Almodóvar, aki a tavalyi Julieta után ezúttal két férfi főszereplőt választott magának. Méghozzá nem is akárkiket: a nagyjátékfilmes karrierje kezdetét nagyban meghatározó Antonio Banderast, valamint a Velvet Divatházból ismert Asier Etxeandíát.

A filmben szerepelni fog még Penelope Cruz és Julieta Serrano is, akiket a spanyol filmes bevallottan imád. A két színésznő egy keddi közlemény szerint a film mellékszerepeiben lesz látható. A forgatás a tervek szerint július első felében fog kezdődni, a film bemutatója pedig várhatóan 2019-ben lesz majd.

Banderas az 1982-es A szenvedélyek labirintusától a 2011-es A bőr, amelyben élekig több Almodóvar-filmben is játszott, Penélope Cruz szerepelt a Volver és Mindent anyámról című filmekben, Julieta Serranót pedig a Pepi, Luci, Bom, az Áldott mélységek, a Kötözz meg és ölelj, valamint az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmekben láthattuk.

A film első és második szerelmekről, egy rendező és egy színész viszonyáról, valamint az idő múlásáról és a halandóságról, meg ilyesmikről szól, ha jól értem, és joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mennyit merített hozzá a 68 éves filmes a saját életéből, illetve azt, hogy vajon ez lesz-e Almodóvar búcsúja a filmezéstől, vagy sem. Majd kiderül. (via)

Ne maradjon le semmiről!