Index Vakbarát Hírportál

A Hangya és a Darázs legyakja a nyugati partot

2018.05.02. 04:41

Új előzetest kapott az idei harmadik, nyár közepén érkező Marvel-film, az Ant-Man and The Wasp (A Hangya és a Darázs), ami a 2015-ös, a maga rongyos 519,3 millió dollárjával csak 16. legjobb Marvel-filmnek számító Ant-Man, azaz A Hangya folytatása lesz. Aki attól félt (volt ilyen?) hogy majd ez a film nem lesz elég vicces, vagy eszement, az nagyon téved, tessék csak nézni:

A Marvel azt is bejelentette, hogy A Hangya és a Darázs a Bosszúállók: Végtelen háború előtt játszódik, és vélhetően kiderül majd belőle, hogy a Marvel-univerzum szinte összes hőse közül miért pont ez a kettő maradt ki az öt (!!!) nap alatt 725 millió dollárnál tartó harmadik össztáncból, bár őszintén szólva engem ez érdekel az egészből a legkevésbé.

A Hangya és a Darázs látható és várható könnyedsége mindenesetre jól jön majd a Bosszúállók 3 néhol DC-filmekhez mérhető fogcsikorgató komorsága után, és ugyan az új trailerben feltűnik Szellem (Ghost), az új főellenség is, de ő is inkább csak menő, semmint ijesztő vagy félelmetes. A sztori nagyjából annyi, hogy a Szellem lenyúlt pár fasza cuccot Hank Pymtől és rosszra használja, a Hangya és a Darázs me majd jól megállítja. A másik fontos szál meg a Hank felesége, Janet van Dyne (Michelle Pfeiffer) utáni kutatás, mert a nő, az eredeti Darázs, egyszer csak eltűnt a Kvantumvilágban.

Szereplők: Paul Rudd, Evangeline Lilly, Michael Douglas, Michael Peña, Michelle Pfeiffer, Hannah John-Kamen, Walton Goggins és Laurence Fishburne. Hazai bemutató: július 5.

Ne maradjon le semmiről!