Index Vakbarát Hírportál

Filmmel ennél több probléma már tényleg nem lehet

2018.05.09. 13:12

Húsz éve nem tudott elkészülni Terry Gilliam új filmje, Az ember, aki megölte Don Quijotét (The Man Who Killed Don Quixote), de most végre kitűzték a premier dátumát a Cannes-i Filmfesztivál idejére. Az egy dolog, hogy ez már korábban veszélybe került egy peres ügy miatt, de most, az utolsó pillanatban még a forgalmazó is kihátrált a film mögül.

Az utolsó pillanatban kiszállt Az ember, aki megölte Don Quijotét forgalmazásából a filmet korábban egyébként már jelentős összegekkel finanszírozó Amazon Studios - írja az Indiewire. De hogy mi a döntés oka, azt a lap sem tudja, a stúdió pedig nem akarta kommentálni a hírt.

És ha ez még nem lenne elég a húsz éve tartó huzavona, a többszöri újrakezdések, betegségek és halálok után, az is kiderült, hogy a 77 éves rendező, Terry Gilliam jelenleg éppen egy hétvégén túlélt stroke után lábadozik.

A film pénteki, cannes-i bemutatója egyelőre továbbra is kérdéses, miután Paulo Branco pert indított, mondván, ő rendelkezik a film jogaival. Az Indiewire azt írja, a férfi állítása szerint 16 millió euróval szállt be a film költségeibe, Gilliam ügyvédje ugyanakkor azt állítja, a "nem szavahihető" férfi csak hitegette őket, és valójában nem adott pénzt a projektbe.

FRISSÍTÉS: Időközben megérkezett a francia bíróság ítélete, elutasították Branco keresetét, így elvileg elhárult az utolsó akadály is a film bemutatója elől, de persze ennél a filmnél az ember már nem jelent ki előre semmit. 

Ne maradjon le semmiről!