Index Vakbarát Hírportál

Újabb csodálatos kisfilmet mutatnak be a nagyvásznon

2018.05.24. 00:24

Nemrég jelentették be, hogy mozis forgalmazásba kerül az a rövidfilm, amelyre tízből tíz pontot adtunk az idei kisfilmfesztivál, a Friss Hús filmjeit értékelve: az Aki bújt, aki nem. De szerencsére nem egyszeri kezdeményezésről volt szó: a két évvel ezelőtti Friss Hús egyik legjobb filmje, Kis Hajni Szép alak című alkotása is moziba kerül június 7-étől, az Oscar-díjas Egy fantasztikus nő kísérőfilmjeként.

Minden reménytelen szerelemben, még a legkilátástalanabbnak tűnőben is van egy pillanat, amikor úgy látszik, hogy mégis beteljesülhet. Pontosabban a reménytelenül szerelemes fél, akármilyen jól is látja a helyzetét, be tudja csapni magát egy pillanatra. Egyed Brigitta takarítónőjének is jut egy ilyen pillanat, hála egy elveszett mobiltelefonnak. Ezért a pillanatért és egy remek színésznő játékáért mindenképpen érdemes megnézni a Szép alakot”

írta kritikusunk, aki 10-ből 9 pontot adott a Friss Hús rövidfilmfesztiválon is bemutatott filmre. A Szép alak egy zárkózott takarítónőről szól, aki beleszeret egy menő diáklányba, és bár a szerelem nyilvánvalóan nem teljesülhet be, a két ember sorsa egy pillanatra végül mégis összefonódik.

Kis Hajni másodéves egyetemi vizsgafilmjét nemcsak mi tartottunk kiemelkedően jónak: diák Oscar-díjra is jelölte ugyanaz az Amerikai Filmakadémia, amely az Oscar-díjak odaítéléséről is dönt. Ezzel a film olyasmit ért el, ami 22 éve nem sikerült más magyar filmnek.

A filmet az Egy fantasztikus nő című chilei dráma előtt fogják vetíteni a mozik. Sebastian Lelio filmje egy nehéz helyzetbe kerülő, transznemű énekesnőről szól, és szintén van magyar vonatkozása: ez a film volt ugyanis az, amelyik idén elnyerte az Oscar-díjat abban a kategóriában, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje is jelölve volt.

Kis Hajninak azóta bemutatták már újabb kisfilmjét is, amelyre kritikusunk már a maximális pontszámot adta az idei Friss Hús idején. "A Last Call (ami Kis Hajni diplomafilmje volt a Színművészetin) pont olyan egyszerű történetet mesél el, mint a Szép alak, és pont olyan erős hatást gyakorol a nézőkre" - írta.

Ne maradjon le semmiről!