Index Vakbarát Hírportál

Obi-Wan Kenobi már jövőre visszatérhet a Csillagok háborújába

2018.06.27. 09:35

A Solo-film buktája miatt elég hamar eltemetett Star Wars-antológiafilm-biznisz egyik áldozata, legalábbis a filmes szaksajtó szerint, az Obi-Wan Kenobiról szóló előzményfilm, aminek az előkészítését a Boba Fett- és Yoda-filmekkel együtt állíttatta le a Disney. A stúdió ezen csak röhögött, és azt közölte a sajtóval, hogy minden film előkészítése a terveknek megfelelően folyik. Jó, hát azt csak nem adhatták ki, hogy a menedzsment magzatpózba kuporodva sír a sarokban (még ha igaz is lenne), ugye. Bárhogyan is legyen, úgy tűnik, 2019-ben Obi-Wan Kenobi visszatér a Csillagok háborúja univerzumba.

A karakter ugyanis, ha minden igaz, szerepelni fog J. J. Abrams most forgó, egyelőre cím nélküli Star Wars-sorfilmjében, ami ugye a kilencedik a sorban, egyben a Skywalker-saga lezárása. Állítólag Ewan McGregorral már meg is egyeztek, és hamarosan forgat, persze csak pár percet, és Kenobi szellemeként, hiszen a karaktert Darth Vader az eredeti Csillagok háborúja filmben a filmtörténelem első fénykardpárbajában gyakta le.

Ha, és most akkor eresztjük szabadjára a fantáziánkat, valóban szerepelni fog Kenobi, az jelentheti azt is, hogy az eddigi fősodort lezáró filmben Abrams és írótársai úgy akarnak elbúcsúzni a harmadik trilógiától, ahogy illik, azaz Kenobi mellett Yoda, Anakin ÉS Luke is megjelenhet szellemalakban, amitől előre bepárásodik minden rendes rajongó szeme. A persze kérdés, hogy ha így lesz, miért nem az Alec Guinness-féle idősebb Kenobit látjuk majd (jó, a színész már nem él, de ez manapság nem nagy akadály), de majd biztos megmagyarázzák. 

Hogy aztán 2019 után merre tart majd a franchise, azt nem tudni. Kathleen Kennedy, aki eddig egyengette az útját a Lucasfilm fejeként, a Solo buktája és Az utolsó Jedik keltette hiszti (EZ NEM RENDES STAR WARS-FILM!!!) miatt egyre kegyvesztettebb az anyacég Disney-nél, és már keresik is az utódját, csak éppen nem nagyon találnak olyan bolondot, aki elvállalná a melót. Az antológiafilmek drágák, és nagyon mellé lehet lőni velük, így ha pár évre leállnának velük, senkit nem lepnének meg a döntéssel. Rian Johnson egy új trilógián dolgozik, D. B. Weiss és David Benioff, a Trónok harca mellől leigazolt író-producerpáros dettó új filmek forgatókönyvét írja, és akkor még ott van az élőszereplős tévésorozat is, amit 2020-ban terveznek bemutatni.

Ezek persze csak az előkészítés alatt álló projektek, premierdátum nem nagyon van egyiknél sem, csak az tűnik biztosnak, hogy a Disney ragaszkodik a „minden évben legyen egy Star Wars-film!" mantrához, márpedig ha így van, akkor nagyon gyorsan ki kell találniuk, mi kerüljön a mozikba 2020. december 17-én, mert az már itt van a nyakunkon.