Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt a George Clooney-val ütköző autó sofőrje

2018.07.12. 13:10

Megszólalt az autó sofőrje, aki még kedden ütközött George Clooney motorjával Szardínia szigetén. A 67 éves Antonello Viglino elmondta, hogy azért állt autójával rossz sávban, szemben a forgalommal, mert elvakította a napsütés. Elmondása szerint éppen készen állt arra, hogy a helyes irányba, vagyis balra forduljon, amikor két motoros jött vele szembe. Az első, aki szerinte a színész testőre volt, még el tudta kerülni az ütközést, de a második, Clooney motorja, már nem. (Az esetet egy biztonsági kamera felvette, ebben a cikkben látható a videó.)

George Clooney éppen Szardínián forgatja legújabb sorozatát, a22-es csapdája című regény adaptációját. A balesetben a csípője, a medencecsontja és a térde sérült meg, de egyik sem súlyosan.Antonello Viglinónak nem esett baja. A színészt már hazaengedték a kórházból, jelenleg otthon gyógyul. Szóvivője elmondta, hogy teljesen fel fog épülni. 

Hogy a Hulu-ra készülő sorozat munkálatait mindez hogyan befolyásolja, azt egyelőre nem tudni. 

Ne maradjon le semmiről!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport