Index Vakbarát Hírportál

Elveszettnek hitt Kubrick-forgatókönyv került elő

2018.07.16. 09:40

Hatvan év után került elő Stanley Kubrick egy elveszett forgatókönyve, a Burning Secret, írja a Guardian. A forgatókönyvet Nathan Abrams, Kubrick-szakértő találta meg, mikor következő könyvéhez gyűjtött anyagot. A Burning Secret egy Stefan Zweig-kisregénynek az adaptációja, ami arról szól, hogy egy férfi azért barátkozik össze egy 10 éves fiúval, hogy meghódítsa annak édesanyját. Magyarul is megjelent Égő titok címmel. Az eredeti szöveg Ausztriában játszódik, de Kubrick amerikaiakra változtatta a szereplőket, a helyszínt pedig az Egyesült Államokra. 

A most megtalált forgatókönyv forgatókönyv Kubrick egy korábbi munkatársa fiának tulajdona.

A film állítólag azért nem készült el, mert a stúdió túl kockázatosnak találta az ötletet. A forgatókönyv a dátum szerint 1956-ban készült, amikor  Kubrick még nem számított igazán ismert rendezőnek. 

Egy másik feltételezés szerint azért nem filmesítették meg soha a forgatókönyvet, mert  megtudták, hogy Kubrick már A dicsőség ösvényein dolgozik, amivel szerződést szegett.

A Zweig-novellából, egy másik forgatókönyv alapján Kubrick egykori asszisztense, Andrew Birkin készített filmet 1988-ban Burning Secret címmel.

Ne maradjon le semmiről!