Index Vakbarát Hírportál

A filmalap történelmi hősöket akar a mozikban látni

2018.07.26. 09:18

A Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyvpályázatot ír ki történelmi filmekre. „Minden, amire büszkének lehet lenni, minden, ahol feltűnt egy hősi tett, minden, ahol volt valami olyan konfliktus, ami egy drámát eredményezett” – sorolta az esélyes ötleteket a szervezet vezérigazgatója, Havas Ágnes az InfoRádiónak adott interjújában. Hozzátette, hogy soha nem akartak forgatókönyveket íratni, most sem szeretnének, csupán buzdítani akarják a magyar filmeseket, hogy gondolkozzanak ebben az irányban is. Úgy érzik ugyanis, hogy a magyar nézők a vígjátékok mellett leginkább a történelmi filmekre kíváncsiak.

Az is elmondta, hogy eddig is készültek történelmi filmek az Oscar-díjas Saul fiától az 1945-ön át a Hajnali láz vagy az Anyám és más futóbolondok a családból című filmekig, amikre büszkék. De úgy gondolják, hogy a nézők hőstörténeteket is szeretnének a mozikban látni. 

Havasi hozzátette, hogy a mozik tizennégy új magyar filmet mutatnak be ősszel. Tavaly több mint 1,3 millió néző váltott jegyet magyar filmekre, idén lassan 600 ezernél jár ez a szám. A vezérigazgató abban bízik, hogy év végére ismét meghaladja majd az egymilliót a magyar filmekre beülő nézők száma.

Az interjút a kormány szócsövének számító Magyar Idők azzal egészítette ki (névtelen filmes forrásukra hivatkozva) hogy "Andy Vajna filmügyi kormánybiztos nagyon szeretné elkerülni azt, hogy az állam más módon oldja meg a helyzetet, ezért kezdte csipkedni magát az ügyben, mivel könnyen előfordulhat az, hogy az állam más csatornákon rendelje meg a magyar történelmi filmeket". 

update: Andy Vajna a filmügyi kormánybiztos a Twitteren reagált. Azt írja, hogy közönség véleménye és a filmesek tehetsége érdekli, politikával nem foglalkozik, és bízik benne, hogy a pályázatra sokan jelentkeznek. 

Ne maradjon le semmiről!