Index Vakbarát Hírportál

Tíz elsőfilmes már továbbjutott az Inkubátor Programban

2018.10.02. 08:37

Az Inkubátor Programra idén is a diplomás, de első egészestés filmet még be nem mutatott rendezők, illetve azok az alkotók jelentkezhettek, akik rövidfilmjükkel már szerepeltek nemzetközi filmfesztiválokon. A programot idén is (negyedjére) a Filmalap hirdette meg, az előzsűrinek 57 rendező pályázatai közül kellett kiválogatnia azt a tízet, melyeknek fejlesztését 2-2 millió forinttal támogatja majd a Filmalap. A gyártási támogatásban részesülő 5 nyertest ezúttal is a szakmai zsűri és a szakmai közönség fogja kiválasztani jövő márciusban.

A legtöbb pályázat a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem diplomásaitól érkezett, de több pályakezdő rendező külföldi fesztiválrészvétel alapján jelentkezett. Az Inkubátor Program népszerű, Kolozsváron, Londonban és New Yorkban végzett fiatal magyar filmesek is voltak a jelentkezők között. A Bodzsár Márk forgatókönyvíró-rendezőből, Gyárfás Eszter producerből, Nagypál Orsi forgatókönyvíró-rendezőből és Zabezsinszkij Éva forgatókönyvíróból álló előzsűri az alábbi tíz filmtervet választotta ki forgatókönyv-fejlesztési támogatásra: 

  • Csáki László: Kék pelikán 
  • Hegedűs Georgina: Szemedbe nézek 
  • Dudás Balázs: Begyulladva 
  • Dér Asia: Nem haltam meg 
  • Fatér Ambrus: A gyerek 
  • Podhradská Lea: Drága Marikám! 
  • Mayer Bernadette: Szemem fénye 
  • Szilágyi Fanni: Veszélyes lehet a fagyi 
  • Csoma Sándor: Forráspont 
  • Fazekas Máté Bence: Kilakoltatás 

A forgatókönyvek elkészítésére 5 hónap áll az alkotók rendelkezésére, majd ezeket március végén szakmai közönség előtt prezentálják. A nyertes filmtervek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 62 millió, a dokumentumfilmeknél 22 millió, az animációs filmeknél pedig 82 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program. A fiatal alkotóknak a Filmalap a filmkészítés során az anyagi támogatás mellett szakmai támogatást is nyújtanak. 

Az Inkubátor Programot 2015-ben hirdette meg először a Filmalap. Azóta több nagy sikerű és elismert film készült el a program támogatásával. Többek között Szilágyi Zsófi Egy nap című filmje, mely FIPRESCI-díjat nyert Cannes-ban, és Szamosi Zsófi, a film főszerepéért a Legjobb színésznő díját nyerte el Szarajevóban és Kassán. Csuja László Karlovy Varyban díjazott első alkotását, a Virágvölgyet jelenleg is vetítik a hazai mozik, és jövő héten Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje is indul a mozikban. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?