Futottak még

Idén is voltak olyan filmek, amiket nem láttak túl sokan közülünk, de akik megnézték őket, azokra nagy hatást tettek. Ilyen A  kíméletlen, amiben Sixx szerint az a jó, hogy “bármennyire is elintézed előre egy legyintéssel, hogy egy Midnight Expressbe oltott Bangkok Hilton, csak nem jó csajjal, hanem egy bokszolóval, úgy mellbe vág, hogy magad sem hiszed”. A thai börtönbe kerülő angol bokszoló sztorija egyébként szerinte “kábé annyira szórakoztató, mintha egy szöges talpú vietnami papuccsal vernék a mellünk közét napestig”, mégsem ereszt egy pillanatra sem. “Elképesztő, szinte dokuszerű karakterek, kevés párbeszéd, erős börtönatmoszféra” - Miki ezért szerette A kíméletlent.

A Murakami Haruki novellájából készült Gyújtogatók a jövő évi Oscar egyik nagy esélyese. Klág szerint megérdemelten. “Akár Steven Yeun zseniális alakítására, akár a film hátborzongató központi rejtélyére, akár egy csomó furcsa részletre (a megcsillanó napfény, a nemlétező macska, Donald Trump torz feje a tévében) gondolunk, ezeket egyszerűen nem tudom megmagyarázni, ahogy egyébként a film cselekményét sem. Tanácstalan vagyok, de teljesen lenyűgözve, és ilyet rég éreztem filmnél”. Juditra a Margot Robbie főszereplésével készült Én, Tonya volt hasonló hatással. “Egy nagyon érdekes életút kemény, szarkasztikus filmváltozata, elképesztő alakításokkal: Margot Robbie WTF! A Wall Street farkasából nem jött azért le, hogy ez a csaj mire képes”.

A miskolci Jameson CineFest idei győztese, Koroknai Gergőt nyűgözte le. “Tökéletes sztori, lebilincselő színészi játék Jakob Cedergrentől, jól felépített csavar, és mindezt úgy, hogy az egész film nagyjából 15 négyzetméteren játszódik, pár mondatlejtés mellett pedig csak Cedergren mimikájától kapunk meg mindent, ami belénk önti a reményt, a dühöt, a menthetetlen elkeseredettséget és bánatot. Szinte semmibe nem tudok belekötni, aki még be tudja pótolni, siessen”.

A bűnöshöz hasonlóan a Kaliforniai rémálom is kevesek felfedezése maradt, pedig Klág szerint nem szabad kihagyni. “Vicces belegondolni abba, hogy Amerikában a forgalmazó már sokadszor eltolta a premierdátumát ennek a filmnek (2019 első felében talán bemutatják ott), de idén szeptemberben párszáz magyar megnézte magának ezt az őrülten vicces és értelmetlen modern film noirt a Valami követ rendezőjétől. Én megnézetném minden olyan Marvel-rajongóval, aki folyamatosan rejtett utalásokat keres minden szuperhősös képmorzsában”.

Stöki egy másik idei filmet, A hihetetlen család 2-t állította szembe a Marvel mozikkal. “Brad Bird 12 év után hihetetlenül(!) jó folytatást készített a legakciósabb Pixar-mozihoz, korszellemhez igazított mondanivalókkal, hangosanröhögős és halkangondolkodós jelenetekkel. Nemcsak animációs filmnek szuper, de a marveles/dc-s önismétlő csillámizéket messze lepipálva az év legjobb szuperhősfilmje is ez lett”.

Teljesen másféle élmény, de szintén sokkal többet nyújt, mint amit elsőre gondolnánk, a Nyughatatlan özvegyek. “Látszólag egy klasszikus heist film, ami közben okosan foglalkozik a női egyenjogúsággal, a politikai korrupcióval, a rasszizmussal. Mindehhez sokat hozzáadnak a parádés színészek, illetve Steve McQueen lendületes rendezése, aki az első képkockával megfogja a nézőt és csak két órával később engedi el. Az igazi kedvencem a filmből Daniel Kaluuya, aki az utóbbi évek egyik legfélelmetesebb és legemlékezetesebb gonosztevőjét játszotta” - Fegának például nagyon bejött.

Bár a Kaliforniai álom sikerét nem tudta megismételni, Koroknai Gergő szerint nem szabad kihagyni Az első embert, Ryan Gosling és Damien Chazelle újabb közös filmjét. “ASMR-pornónak is elmenne a film pár része, de ezek mind kellenek, hogy megértsük, tényleg mekkora életveszély volt az 1950-60-as években az űrutazás – nem mintha ma nem lenne az. Ryan Gosling és Claire Foy játéka pedig már csak hab a tortán a kép- és hangvilág mellé”.

És akkor a legjobbak:

10. Floridai álom

Sean Baker először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kamerák helyett csak iPhone-okkal vette fel az előző filmjét, a Tangerine-t. Ami így is zseniális lett, a Floridai álommal pedig bebizonyította, hogy nem csak egyszer volt képes emlékezeteset alkotni. “Talán soha nem beszélt film annyira pátosz, érzelmesség és a téma ismert filmes eszköztárának bármely darabja nélkül a szeretetről, mint a Floridai álom, és közben még a dramaturgiája is tökéletesen egyedi, a főszereplők pedig mind zseniálisak” - ezért Bálint szerint a gyerekét egyedül nevelő, nem kis részben még maga is gyerek anya sztorija igazi mestermű.

9. Csillag születik

Amikor kiderült, hogy Bradley Cooper első rendezése a Csillag születik negyedik filmes feldolgozása lesz, senki egy lyukas garast nem adott volna azért, hogy ebből érdekes film lesz. Most az Oscar egyik nagy esélyese a Lady Gagával készült musical. “Soha nem hittem volna, hogy én 48 évesen azon bőgjek a moziban, hogy egy tehetséges, de a befutástól rém messze álló énekesnőből hogy lesz sztár, a faszija meg, aki felfedezi és egyengeti a pályáját, hogy csúszik egyre mélyebbre. És mégis így lett, a Csillag születik, bár iszonyú manipulatív és rémesen kiszámítható, a Shallow című nótával ezt is elérte nálam” - Sixx még sírt is rajta.

“Bradley Cooper sokkal jobb énekes, mint gondoltam, Lady Gaga pedig sokkal jobb színész. Az igazi meglepetés viszont az, hogy Cooper mennyire jó rendező – megérte vagy egy évtizedig (ha nem tovább) követni kiskutyaként Clint Eastwoodot” - összegezte Koroknai Gergő Cooper eddigi pályáját.

8. Lady Bird

Greta Gerwig cuki történetében semmi olyat nem láttunk, amit ne láttunk volna már sok más coming of age filmben. És mégis, ahogy a filmet öt Oscarra jelölő akadémiát, úgy minket is megvett. “Ahhoz, hogy egy film kiemelkedő legyen, nem kell újra feltalálnia a spanyolviaszt. Greta Gerwig sem csinált semmi extrát, csak volt egy egyedi nézőpontja arról, hogy milyen volt felnőni még azelőtt, hogy az internet és a mobileszközök teljesen átalakították volna a mindennapjainkat. Saoirse Ronan mintha képtelen lenne hibázni, ebben a filmben is hiteles és szerethető, Laurie Metcalffal pedig úgy működtek együtt, mintha tényleg rokonok lennének. A párbeszédek egyszerre életszerűek és viccesek, és bár még soha nem jártam Sacramentóban, a filmben hallható megállapítások Magyarországról is túlságosan ismerősek” - ezért lett Fega egyik idei kedvence is.

7. Fantomszál

A Fantomszál a világ egyik legjobb és legelismertebb színészének, Daniel Day-Lewisnak az utolsó filmje. Legalábbis a dolgok jelen állása szerint, Day-Lewis ugyanis a film készítése után visszavonult. Ha ez igaz, akkor méltóképpen búcsúzott a különc divattervező és az elszánt pincérnő bizarr szerelmi történetével. “Ez a film pont olyan, mint egy műgonddal kivitelezett ruha egy rögeszmés személyiségen. Ezernyi lenyűgöző apróság teszi kivételessé, mintha egy másik világból érkezett volna, ahogy a főszereplője is. Day-Lewis utolsó filmjeként emlegetik, de Vicky Krieps volt az igazi meglepetés benne” - Anitának ezért tetszett. Miki szerint viszont Day-Lewis “eléggé hibátlan ebben is”.

6. Egy nap

Szilágyi Zsófia egy háromgyerekes anya hétköznapi küzdelmeit bemutató filmje megérdemelten nyerte el a FIPRESCI-díjat Cannes-ban. Mi is nagyon szerettük a teljesen hétköznapi dolgokat végig izgalmasan bemutató drámát. “Nem tudom, készült-e már ennyire hiteles, érzékeny és mégis visszafogott film a láthatatlan munkáról és a családok átlagos hétköznapjairól, pedig milliók vagy milliárdok számára fontos téma. Szamosi Zsófia hihetetlen alakítása és a hibátlan forgatókönyv mellett még az operatőri munka és a hangkulissza is borzasztó sokat hozzátesz az élményhez” (Bálint). “Mélységesen empatizáltam a főhőssel, az író-rendező pedig a hősöm, hogy ilyen izgalmas drámát kerekített abból a hétköznapi taposómalomból, amit érzelmi házimunkának hívnak. Bravó!” - Anita lelkesedése is határtalan.

5. Mission: Impossible - Utóhatás

Bármilyen furcsa, hogy egy sorozat hatodik része lesz a legjobb, a Mission: Impossible esetében ez történt. “Hiába uralták a Marvel-filmek a mozikat az elmúlt évtizedben, a legnagyobb szuperhős valójában mindvégig itt volt közöttünk. Úgy hívják, hogy Tom Cruise. A professzionalizmusát és tehetségét természetesnek vesszük, pedig senki sem vágyik jobban az elismerésre, mint ő. Ezért, ha kell, 56 évesen is befejezi törött bokával a jelenetet, megtanul helikoptert vezetni, vagy több mint 100-szor ugrik ki egy repülőből egyetlen jelenet kedvéért. Szerencséjére olyan filmet építettek megszállottsága köré, ami felér a teljesítményéhez. Ráadásul nemcsak kaszkadőrként, hanem színészként is ott van az év legjobbjai között” - Fega elemzését Cruise pszichológusa is megirigyelhetné, már ha a szcientológusok járnának pszichológushoz.

“Nem vagyok Tom Cruise-szavazó, de le a kalappal előtte, hogy megcsinálta a XXI. század James Bondját a M:I-sorozattal, aminek csúcspontja az Utóhatás. Így kell kinéznie egy akciófilmnek 2018-ban, ráadásul a filmtől Henry Cavill-szavazó lettem” - Stöki is szerette az év legzseniálisabb reklámkampányával megtámogatott akciófilmet.

4. Ruben Brandt, a gyűjtő

“Az első Macskafogó óta nem éreztem olyat, hogy egy magyar animációs filmért konkrétan rajongani tudok, és azonnal meg akarom nézni újra. A Ruben Brandt pont ilyen, és még ennél is több, mert egyszerre újít animációs technikákban, történetmesélésben és kacsint ki gyakorlatilag nonstop a 20. századi képzőművészetre. És mindezt egy önmagában is erős sztori köré építette, tele szerethető, izgalmas szereplőkkel, és egy kifejezetten erős csavarral a végén. Abszolút helye van az animációs filmek klasszikusai között” - Sajó lelkesedését az amerikai filmes lapok is osztják, akik az Oscar-jelölt animációk közé várják a magyar filmet. Ennek ellenére akadt olyan indexes, aki még nem tudta rávenni magát, hogy megnézze a Ruben Brandtot: “egyszerűen taszítanak ezek a lófejű karakterek”.

3. Örökség

Kritikánkban röhejesen tehetségesnek neveztük az elsőfilmes Ari Astert, aki az év horrorját és egyben az év egyik legjobb filmjét szállította. “Amikor vége lett az Örökségnek, hallhatóan kifújtam a levegőt, amiről az akkori állapotom szerint azt sejtettem, hogy nagyjából két órája tartom benn. Ari Aster első filmje egy végletekig feszült horrorfilm, ami nem hajlandó megfelelni a műfaj szabályainak, sem kivitelezésben (az a dolog a sarokban!), sem történetmesélésben (az a baleset az autóval!)” - Klág például kis híján megfulladt tőle.

“Az előzetes egyáltalán nem készített fel arra, hogy valójában milyen lesz a film, és bár gondolom sokan pont emiatt kiábrándultak belőle, jót tett neki, hogy nem az akcióra, meg a gagyi horroros klisékre ment rá. Az első pillanattól az utolsóig fenntartotta a feszültséget, és bár a sztori a végére elég nonszensz lett, a legnagyobb csavar miatt simán meg lehet bocsátani neki az egészet” (Flachner Balázs). “A finálé akkora csoda, hogy nagyon sokszor újra kellett néznem, hogy be tudjak telni vele” - a végkifejlet Mauglit is lenyűgözte.

2. Szólíts a neveden

“Ezt a filmet nem a pórnépnek készítették” - írtuk a Szólíts a neveden-ről, amikor jóval a magyar premierje előtt Berlinben láttuk. Luca Guadagnino filmje egy ultraértelmiségi közegben játszódó szerelmi történet egy fiatal srác és egy érettebb férfi között. És mégis: olyan sok embernek bejött közülünk, hogy az év második legjobb filmjének választottuk. “Üresjárataival együtt is tökéletesen adja át azt a mindent átjáró forró izzást, amit a testi szerelem megtapasztalása okoz, az utolsó fél óra pedig egyenesen mesteri” - dicsérte Anita. “Szép, egyszerű és kedves pedofil szerelmi történet” - utalt Miki a főszereplők közötti korkülönbségre. Egy biztos: aki látta, sosem feledi Elio (Timothée Chalamet) apjának (Michael Stuhlbarg) monológját a szerelemről és Elio arcát a film záró képsorai alatt. Sufjan Stevens zenéjével ez maga volt a 150 százalékos szívfacsarás.

1. Három óriásplakát Ebbing határában

Bár az Oscaron A víz érintése lemosta (a színészi díjakat leszámítva), nálunk a Három óriásplakát Ebbing határában lett az év filmje. Annak ellenére, hogy januárban mutatták be itthon, év végére sem múlt el a hatása. “Minden tökéletes volt benne, a színészek, a forgatókönyv, az operatőri munka, minden. Már akkor tudtam, kicsi a valószínűsége, hogy idén látok ennél jobb filmet, de az is lehet, hogy éveket kell várnom a következő ilyen moziélményre.” (Judit)

“A három óriásplakát Ebbing határában az a fajta film, amilyenből sajnos egyre kevesebb készül. Nincs benne pizsamás szuperhős, nincs irodalmi alapja, nem képregény szülte, hanem a véletlen: a rendező, Martin McDonagh Texasban megpillantott három óriásplakátot, melyeken egy felderítetlen ügyről (egy nőt gyilkoltak meg egy Vidor nevű városban) volt szó. Ez 1998-ban történt, a rendező azóta érlelte a sztorit, ami a filmben teljesen fikciós alapokon áll, a gyilkosság és a plakátok maradtak csak meg a valóságból. És rendezett belőle egy érzékeny, drámai, minden jelenetében újat mondó filmet, amiben a színészek kedvükre játszhattak, és ami azt mutatja meg, hogy a kisvárosi Amerika a mai napig egy teljesen külön állatfaj”. (Sixx)

“Úgy állati szórakoztató, sőt néhol konkrétan vicces, hogy egy pillanatig sem felejtjük el, miről is szól a történet. Frances McDormand fantasztikusan alakítja az egész élettől megundorodó kisembert, aki minden mindegy alapon nekimegy a hatóságoknak, ezzel nemcsak a saját, hanem a környékbeliek életét is megváltoztatva”. (Sajó)

“Elcsépelt kifejezés az érzelmi hullámvasút, de hát ez tényleg az, minden túlzásával együtt - viszont én nagyon szeretek hullámvasútra ülni. Három csodálatos színész kapott egy remek forgatókönyvet, az Erőszakik rendezője meg kevés pénzből összehozta velük az utóbbi évek legjobb drámáját”. (Stöki)

“Minden egyes szereplője egy két lábon járó dráma, a cselekmény pedig úgy ereszti őket össze, hogy bele kell halni, annyira szép”. (Maugli)