Index Vakbarát Hírportál

Tíz év után megint nem lesz semmi a Schwarzenegger-féle Vörös Szonja remake-jéből

2019.02.12. 12:23

Eredetileg már 2009-ben mozikba került volna Arnold Schwarzenegger és Brigitte Nielsen, mondjuk úgy, legendás filmje, a Vörös Szonja új verziója, de azóta folyamatosan húzódik a projekt. Most pedig újra jégre tették az egészet a rendezőnek kinevezett Bryan Singer elleni, pedofíliáról és szexuális zaklatásról szóló vádak miatt.

A Millenium Films "elhalasztotta" a Vörös Szonja forgatását, ezért is nincs jelen a projekt a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál épp zajló filmes vásárán - jelentette ki a cég a Variety cikke szerint. A filmet Bryan Singer rendező idén kezdte volna forgatni Bulgáriában.

Bryan Singert többször is megvádolták már különféle szexuális bűncselekményekkel. 2014-ben egy férfi azzal vádolta meg, hogy szexuális szolgáltatásokért cserébe a karrierje egyengetését ígérte neki, de a vádat végül visszavonta. 2018-ban vádolta meg azzal egy Cesar Sanchez-Guzman nevű férfi, hogy 2003-ban, akikor még csak 17 éves volt, egy jachton rendezett partin megerőszakolta.

A Bohém Rapszódia című Queen-film forgatásán aztán újabb vádak kerültek elő, ezúttal arról, hogy négy, 13 és 17 év közötti fiút is zaklatott, közösült velük vagy orális szexre kényszerítette őket, de egyikük azt is állította róla, hogy "igazi ragadozó típus volt, kérdés nélkül benyúlt az emberek nadrágjába, emellett pedig alkohollal és drogokkal puhította meg az embereket, akikkel aztán lefeküdt." Singer minden vádat tagad. A stúdió egyébként ki is rúgta a Bohém rapszódia forgatásáról, nem egészen két héttel annak befejezése előtt, mert állandóan késett, és "alapvetően nem viselkedett profihoz illően".

A Vörös Szonját (nem) gyártó cég szóvivője ugyanakkor elmondta, a Bohém Rapszódia sikere magáért beszél, Singer nagyon tehetséges, ő pedig tudja, mi a különbség fake news és valóság között, de ennek ellenére elégedett a döntéssel.

A Vörös Szonját már 2009-ben elkezdték volna forgatni, de ez végül sosem történt meg, mert az akkori főszereplőnő, Rose McGowan már a felkészülés során súlyos balesetet szenvedett. A rendező akkor Robert Rodriguez lett volna, de aztán a Conan, a barbár remake-jének hatalmas bukása (a Jason Momoát a főszerepbe helyező, minimum 90 millió dollárba kerülő film Amerikában csak 21 millió dollárt hozott, de világszinten sem érte el a bevétele az 50 milliót) után mindketten kihátráltak a projekt mögül.

Ne maradjon le semmiről!