Index Vakbarát Hírportál

Oscar- és Arany Pálma-díjas rendezőt hoz Magyarországra a Cinefest

2019.08.14. 13:51

Az Oscar-, Golden Globe- és Arany Pálma-díjas dán rendező, Bille August lesz a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díszvendége és életműdíjasa.

A filmfesztivál nyitófilmje a dán rendező Liam Neeson, Geoffrey Rush és Uma Thurman főszereplésével, Victor Hugo klasszikusa nyomán készült A nyomorultak című alkotása lesz, amit annak idején nem mutattak be a magyar mozikban. August a nyitónapon veheti át az életműdíjat is.

A dán filmes 19. században játszódó, dániai svéd emigránsok történetét feldolgozó Hódító Pelle című munkája megnyerte 1988-as Arany Pálmát, az 1989-es Golden Globe-ot, valamint a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat is. A filmet szintén vetítik majd a fesztiválon, utána pedig közönségtalálkozó is lesz a rendezővel.

Az Ingmar Bergman forgatókönyve alapján készült Legjobb szándékok Bergman szüleinek tiltott szerelmi történetét dolgozza fel. Előbb négyrészes tévésorozat készült belőle, ebből vágták össze azt a nagyjátékfilmet, amely 1992-ben, Cannesban ismét Arany Pálmát hozott Bille Augustnak. A rendező bevezetőjével ezt is vetítik majd Miskolcon.

A dán filmes tehetségére Amerikában is felfigyeltek. George Lucas meghívására több epizódot is rendezett Az ifjú Indiana Jones kalandjai sorozatokban. 1993-ban olyan hollywoodi sztárokkal forgatta a Kísértetház című filmjét, mint Meryl Streep, Winona Ryder, Glenn Close, Jeremy Irons és Antonio Banderas.

Bille August a mai napig aktív: nemrég mutatták be Csendes szív című családi drámáját, és a közelmúltban fejezte be Szerencsés Péter című filmjét, amely egy dán klasszikus regény feldolgozása. August egyébként mesterkurzust is fog tartani a miskolci filmfesztiválon.

A Cinefestet szeptember 13. és 21. között rendezik meg Miskolcon. Az idei felhozatalról ebben a cikkünkben írtunk korábban.

Ne maradjon le semmiről!