Index Vakbarát Hírportál

Szabó Réka dokumentumfilmje nagydíjas lett Locarnóban

2019.08.17. 20:02

A Tünet Együttes 2015-ben bemutatott táncszínház előadásának próbafolyamatát feldolgozó egészestés dokumentumfilm nyerte a Locarnói Filmfesztivál  Kritikusok Hete programjának nagydíját. Szabó Réka rendező személyesen vette át az elismerést szombaton Locarnóban.

Idén ünnepelte 30. jubileumát Locarnóban a svájci filmkritikus szövetség által szervezett Kritikusok Hete (Semaine de Critique), melyen hét innovatív dokumentumfilmet mutattak be, a nemzetközi zsűri pedig Szabó Réka A létezés eufóriája című alkotásának ítélte a fődíjat.

A Tünet Együttes és a László Sára és Gerő Marcell vezette Campfilm koprodukciójában készült filmet a szarajevói fesztivál is műsorra tűzi a versenyprogramjába, szeptember 12-én pedig a magyar mozikban is bemutatják. 

A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Sóvirág című előadást a Vígszínház Házi Színpadán, a 90 éves Fahidi Éva, és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese főszereplésével. Az előadás azóta is repertoáron van, sőt Bécsben, Szabadkán és Berlinben is játszották. Szabó Réka A létezés eufóriája című egészestés dokumentumfilmje az előadás próbafolyamatát követi végig.

„Bár ellentmondott a józan észnek, felkértem a 90 éves holokauszt túlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy táncszínházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel. Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt – ezen keresztül szól ez a film a 20. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról, és az élet elfelejtett értékéről” – mondta Szabó Réka, az színházi előadás és a film rendezője.

Szabó Réka - miközben a kortárs tánc határozta meg az életét - az ELTE matematika és informatika szakán diplomázott. Az egyetem elvégzése után táncosként több magyar és külföldi koreográfussal dolgozott együtt, miközben a Műszaki Egyetemen tanított.

2002-ben alapította saját társulatát, a Tünet Együttest, amely azóta meghatározó szereplője a hazai kortárs, független tánc- és színházi életnek.

A létezés eufóriája Szabó Réka első egészestés filmje, mely az Árnyékfilm (2010) és a Gyászfilm (2014) című rövidfilm rendezéseit követi.

A Médiatanács Mecenatúra Program, Az Élet Menete Alapítvány és a National Fund of the Republic of Austria for Victims of National Socialism és rengeteg magánszemély támogatásával készült A létezés eufóriája című film operatőre Kovács Claudia, zeneszerzője Barna Balázs, vágója Sylvie Gadmer és Sass Péter volt.