A filmem nem Vietnámról szól. A filmem Vietnám maga. Olyan, amilyen az volt. Őrület. Ahogy a filmet készítettük, hasonlított ahhoz, ahogy az amerikaiak Vietnámban voltak. A dzsungelben voltunk. Túl sokan. Túl sok pénzhez volt hozzáférésünk. Túl sok eszközhöz. És lassan megőrültünk

- ezt Francis Ford Coppola mondta a cannes-i filmfesztiválon, 1979-ben, ahol az Apokalipszis most című filmje (A bádogdobbal megosztva) pár nappal később elnyeri a fődíjat, és ezzel gyakorlatilag sikerült is összefoglalnia, ahogy a filmjéről az elkövetkező négy évtizedben gondolkodtak: emberfeletti munkával készült pénznyelő projekt, az Új-Hollywoodnak nevezett fiatal filmrendezői generáció egyik utolsó szöge saját koporsójában (a temetés egy évvel később volt, Michael Cimino A mennyország kapujában című westernjével), az egyik első film a vietnámi háborúról, elmondhatatlan látványok dokumentálója, a filmrendezői büszkeség és fafejű kitartás mintapéldája, és úgy általában az egyetemes filmtörténet egyik legnagyobb becsben tartott alkotása.

Az Apokalipszis most negyven évvel a bemutatója után idén egy új, véglegesnek nevezett változatban látható, és ez a Final Cut névre keresztelt, hangban és képben egyaránt felújított verzió áll a legközelebb ahhoz, amit Coppola elképzelt, amikor 1976-ban elindul a Fülöp-szigetekre leforgatni az eposzát egy katonai bérgyilkosról és az ő legendás célpontjáról, Kurtz ezredesről.

Az Apokalipszis most sztorija azonban nem 1976-ban kezdődik, hanem majdnem egy évtizeddel korábban, 1967-ben. Ekkor történt, hogy John Milius forgatókönyvíró, a Conan-filmek későbbi rendezője Coppola támogatásával elkészíti Joseph Conrad regényének, A sötétség mélyén-nek az adaptációját. Úgy volt, hogy Milius iskolatársa, George Lucas fogja rendezni majd a filmet, kis költségvetésből, 16 milliméteres filmre, a tervek szerint Vietnámban, ahova áthelyezték a 19. század végi Kongóban játszódó irodalmi mű sztoriját. Végül a projekt megcsúszott, Lucast lefoglalta az Amerikai graffiti című filmje, és elkezdte előkészíteni a Csillagok háborúját, úgyhogy lemondott a háborús övezetbe tett kiruccanásról. A két, bődületes kritikai és anyagi sikert hozó Keresztapa-filmmel a háta mögött Francis Ford Coppolának pont kapóra jött, hogy van egy kész forgatókönyv, amivel házalhat befektetőknél, úgyhogy lecsapott az Apokalipszis mostra.

Az eredeti ugyan A sötétség mélyén szövegén alapult, de sokat nem hagyott meg Conrad alaptörténetéből, gyakorlatilag csak a folyón hajózás ténye, és a Kurtz neve maradt meg a regényből. Milius története egy hatalmas harcjelenettel ért véget, de Coppola az elejétől fogva viszolygott attól, hogy így fejezze be a filmet, amitől létrejött az a helyzet, hogy úgy utazott a forgatásra, hogy nem tudta, hogy mi is lesz a finálé.

Nehéz is igazán rangsorolni, hogy milyen problémákba ütközött a stáb a csak pár hónaposra tervezett forgatás alatt. Voltak alkotói nézeteltérések, nevezetesen az, hogy egy hét forgatás után Coppola búcsút intett eredetileg kinézett főszereplőjének, Harvey Keitelnek. A Hearts Of Darkness című werk-dokumentumfilmben részletek nem derülnek ki a távozásáról, csak annyi, hogy a rendező nem volt megelégedve a munkájával, miután megnézte a leforgatott anyagot. Coppola a Los Angeles-i reptéren találkozott Martin Sheennel, aki nem sokkal később már munkába is állt a forgatáson.

Sheen viszont nem volt annyira bombajó formában, ahogy elsőre tűnt. A színész saját bevallása szerint naponta három doboz cigit szívott, ivott; a filmet nyitó, szinte szó szerint az őrület határán táncoló jelenetét pedig a születésnapján vették fel, de senki sem volt biztos abban a stáb tagjai közül, hogy részeg, üvöltő Sheen nem fogja megtámadni Coppolát. Sheen később szívinfarktust kapott, a forgatást pedig nélküle kellett folytatni hetekig, ami azért volt problémás, mert mégis csak a főszereplőről volt szó, aki minden egyes jelenetben szerepelt.

A színészlegenda - aki Oscart nyert A keresztapa első részével - 3 millió dollárt követelt a három hetes forgatásért, az első milliót pedig előre elkérte. Majd felvetette, hogy igazából nem nagyon van kedve odamenni. Vagy Coppolának, vagy valaki másnak sikerült meggyőznie, de a forgatáson kiderült, hogy jócskán meghízott, ami pedig ennél is jobban megnehezítette a közös munkát: azzal sem nagyon törődött, hogy megtanulja a szövegét, vagy elolvassa A sötétség mélyében-t. A mondatait krétával kellett felírni táblákra, és azokat a feltartani neki a forgatás alatt. Amikor ez is befuccsolt, Coppola amellett döntött, hogy inkább improvizáljon, kitalálnak majd hozzá mondatokat, vezérfonalakat, de csak beszéljen, hátha lesz majd abból valami. Az említett werk-dokumentumfilm legsúlyosabb jelenetei nem is azok, amikor a pusztítást vagy a helikopteres bombázást kell felvenniük a legnagyobb őrület közepette, hanem amikor Coppola megpróbálja Brandót munkára bírni. A színész monologizál, majd az egyik felvételnél egyszerűen kijelenti, hogy már nem tud több dolgot elmondani. Coppola egyszer rákérdez, hogy fel tud-e állni, Brando pedig lassan feltápászkodik az ágyából. A dokumentumfilm legjobb jelenetében, egy monológ végén a színész furcsa grimaszt vág, majd kijelenti, hogy sikerült lenyelnie egy bogarat.

A színészek mellett a helyszínnek választott ország sem könnyítette meg Coppola dolgát. Részletek ugyan nem derültek ki, de a rendezőnek sikerült egy olyan megállapodást kötni az országot vezető Ferdinand Marcosszal, hogy használhatják a rezsim összes helikopterét. Azzal a feltétellel, hogy egy katonai vezetőnek mindig ott kell lennie a forgatáson, illetve hogy bármikor visszahívhatják őket, ha bevetésre kell menniük. Ez többször megtörtént, olyan eset is volt, hogy felvétel közben húzott el egy helikopter. Legtöbbször nem ugyanazok a pilóták jöttek vissza a következő nap, így amit egyszer betanítottak valakinek, azt megint el kellett mesélni a rákövetkező turnusnak.

Ha a színészek és a rezsim nem lett volna elég, az Apokalipszis most stábját a természet is verte. Az Olga tájfun elpusztította a díszletek oroszlánrészét, becslések szerint legalább nyolcvan százalékát, miközben több száz halálos áldozatot követelt az ország különböző részein.

ahol minden egyes akadály vételével három másik kerül az ember útjába. Nemcsak úgy tűnhet, hanem valószínűleg ez is történt, Coppola ráadásul az alkotói szabadság jegyében a saját vagyonát is kockára tette. A pár hetes forgatásból majdnem másfél éves lett, amitől a költségek exponenciálisan megnőttek. Coppola a csőd szélén állt, a forgatás közben az öngyilkosság gondolata kerülgette, egyszer a fáradtság olyan szintjére jutott, hogy beszélgetés közben elájult. Az öngyilkosságot elkerülte, az anyagi megzuhanást viszont nem, bár ehhez az Apokalipszis most utáni filmjének, a Szívbéli című 1981-es romantikus musicalnek is köze volt.

De előreszaladtam: az Apokaliszis most kálváriája ugyanis még nem ért véget azzal, hogy a forgatás nagy nehezen véget ért. Egy akkori magyarázat szerint a finálét nem A sötétség mélyén inspirálta, hanem az Aranyág című kultikus könyv, amiben James Frazer ősi kultuszok és rítusok nyomába ered, és ami szerint bizonyos primitív közösségekben az utódok nem születés jogán, hanem rituális gyilkosság segítségével kerülnek a trónra. Ahonnan szintén rituális gyilkosság áldozataként köszönhetnek le, amint a gyengeség első jelét mutatják.

Habár Coppola saját bevallása szerint nem ásta bele magát mélyen az Aranyágba, abban biztos volt, hogy nem fejezheti be egy akciójelenettel a filmjét, hiszen a halászfalu bombázását úgysem fogja akcióban semmi felülmúlni. Ebben igaza volt, de mai szemmel nézve az Apokalipszis most a film tempójának fokozatos lelassulásával olyan, mint egy lejtőn görgő szikla, amit megállít a dzsungel. Makacsul tartja magát egy legenda, hogy létezik egy akciódúsabb változat, amiben Kurtz bázisát a földdel teszi egyenlővé az amerikai hadsereg szőnyegbombázása, bár hivatalosan ez nem jelent meg sehol.

Az biztos, hogy Coppola a forgatás után is rengeteget szöszölt az anyaggal. A New York Times korabeli cikke szerint 1978-ban már bemutattak egy félkész munkakópiát bizonyos mozitulajdonosoknak, de más volt a befejezése annak, amint New Yorkban és amit San Franciscóban vetítettek, bár sajnos a cikk nem taglalja, hogy mi volt a különbség. A premiert eltolták az év végére, karácsonyra, Coppola pedig hónapokkal előtte egy akkoriban szokatlan módszert választott arra, hogy megismerje a közönség igényeit: saját költségén vetítéseket szervezett, ahol három oldalas kérdőívet töltetett ki a nézőkkel. A karácsonyi premier is elmaradt, a végleges amerikai bemutató 1979. augusztusán volt, de előtte még egy hivatalosan munkakópiának nevezett változatot bemutatott a cannes-i filmfesztiválon, ahol elnyerte az Arany Pálmát, megosztva Volker Schlöndorff A bádogdobjával. Később nyolc Oscar-díjra jelölték, kettőt meg is nyert: Vittorio Storaro kapta a legjobb operatőr díját, mellette még a hangstáb kapott szobrot.

Mivel Coppolának sikerült megőriznie az alkotói szabadságát, így az a privilégium is járt neki, hogy saját maga rendelkezett a filmjének jogaival. Részben emiatt is készülhetett el 2001-ben a Redux változat, ami számos változtatás mellett visszarakott két komplett jelenetet a cselekménybe. Az egyikben a PBR (folyami őrhajó) legénysége megint találkozik a Playboy-nyuszikat szállító, lezuhant helikopterrel, a másikban pedig a csapat összefut egy francia ültetvényes családdal, akik generációk óta élnek a dzsungel közepén, de európai körülmények között. A Redux-változathoz felújított kép és hang is készült, a film maga majdnem 50 perccel hosszabb lett.

Talán túl hosszú is, mivel 2019-re Coppola visszanyesett valamennyit, hogy elkészüljön a Final Cutra keresztelt verzió, amit most a magyar mozikban is meg lehet nézni. A végső változatból 20 percet lenyestek a Redux-hoz képest, a Playboyos pluszjelenet eltűnt, a francia ültetvényesek maradtak. Az utóbbi amúgy kifejezetten lelassítja a filmet, és kiragadja abból a helyzetből (Odüsszeia a folyón), ami az egész ritmusát adja. Az arany napfényes megvilágításban készült kiselőadás egy mogorva francia családfőről, aki azon óbégat, hogy ő francia, és franciaként sosem fog innen elmenni - nem éppen a film központi üzenetének legszebb példája, főleg akkor, amikor a család egyik tagja széttör egy nyers tojást, és azt mondja, hogy “a fehérek elmentek, a sárgák maradtak”. Coppola a Hearts Of Darkness werkfilmben hangosan kijelenti, hogy ezt a jelenetet ő utálja, azt is, amit mondanak benne, és azt is, ahogy kinéz. Ennek ellenére még mindig itt van a végső vágásban, egyes vélemények szerint érzelmi okokból:

A végső változat (Coppola is így hivatkozik rá) végül pár perccel hosszabb három óránál, a jelenetek finomhangolása mellett kapott egy teljesen új digitális transzfert is. A munka maga 11 hónapon keresztül tartott, egyesével restauráltak 300 173 képkockát a filmhez. A hang szintén kapott egy ráncfelvarrást, a film eredeti, hatsávos hangját a történelem adott pontján egy kukába is kidobták, de most ezt használták a Dolby Atmos-felújításhoz.

Az eredmény tényleg lélegzetelállító,

A tökéletes minőségű képet hátborzongatóvá teszi, hogy minden a fizikai valójában történik az orrunk előtt, legtöbbször csalás vagy illúzió nélkül. A meglepetések - a dzsungelből előugró tigris, a nyilas támadás - tökéletesen működnek még akkor is, ha ezerszer láttuk a filmet. Vittorio Storaro operatőr vörös-narancs képei olyanok, mintha néha egyenesen a pokol kapujába bámulnánk, a cselekmény grandiózussága pedig olyan erőt kölcsönöz a fimnek, mintha egy húsklopfolóval püfölnének minket három órán keresztül. Nem minden működik az Apokalipszis most-ban: én a mai napig nem vagyok kibékülve Willard narrációjával, ami inkább egy film noirból mászott elő, nem pedig egy rohamcsónak fedélzetéről, de elsőre ugyanennyire leesik a vászonról az ültetvényes jelenet is. De amikor az ember az Apokalipszis most-ot nézi, akkor nem a hibái jutnak eszébe, hanem az eszelős hangulata. A napalm szaga reggel, “Charlie don’t surf!”, Kurtz utolsó mondatai, a Valkűrök lovaglása, a fiatal Laurence Fishburne, a Csillagok háborúja előtti Harrison Ford egy apró szerepben, a mészárlást túlélő kiskutya, és Jim Morrison hangja, ahogy keretet ad az egésznek: This is the end.

Az Apokalipszis most - A végső vágást Magyarországon is meg lehet nézni moziban a Pannónia Entertainment jóvoltából. Budapesten a Puskin mozi kínálatában szerepel, a fővárosi és vidéki vetítések időpontjait itt lehet megnézni.