Index Vakbarát Hírportál

Harvey Weinstein peren kívül egyezett meg áldozataival

2019.12.12. 09:42

47 millió dollár értékben kárpótolják azokat, akik szexuális zaklatással vádolják Harvey Weinstein amerikai filmproducert, írja az MTI. A peren kívül megegyezéssel elvben minden ellene indított polgári pert lezárnak. Ez azt is jelenti, hogy Weinsteinnek el sem kell ismernie a zaklatásokat.

A megállapodás szerint 6,2 millió dollárt kapnak a Weinsteint perlő nők és ügyvédjeik, 18,6 milliót pedig az az alap, amit az áldozatok részére hoznak létre. Ezenkívül 7 millió dollárt kapnak Weinstein stúdiójának hitelezői is, miután csődbe ment a férfi cége. Csak Weinstein ügyvédeinek a munkája került 12 millió dollárba. Ez azt jelenti, hogy Weinstein áldozatai közül senki sem kap fél millió dollárnál (közel 150 millió forint) többet.

Azonban az ügynek még nincs vége, mivel két polgári és egy büntetőperben nem sikerült megegyezni. Utóbbi esetében Weinstein korábban már jelezte, hogy nem ismeri el azt, hogy az érintettel egyetértés nélkül alakult ki szexuális kapcsolat.

A New York Times cikkében megszólalt Katherine Kendall színésznő is, aki arról beszélt, hogy nem elégedett a döntéssel, de kénytelen volt belemenni a megegyezésbe, mert nem akart kiszúrni a többi áldozattal. Kendallt a vád szerint 1993-ban Weinstein pucéran kergette egy New York-i lakásban, ahová elvileg munkamegbeszélés miatt mentek.

Két évvel ezelőtt robbant ki Weinstein-ügy az Egyesült Államokban, ami valóságos lavinát indított el a szórakoztatóiparban. A befolyásos hollywoodi producerrel kapcsolatban legalább egy tucat nő beszélt arról, hogy szexuális ragadozó, és az ügy miatt életre kelt a MeToo-mozgalom, ami számos más hasonló szexuális visszaélésre derített fényt.