Index Vakbarát Hírportál

Film készült a diákjait molesztáló budapesti tanár táborairól

2020.03.09. 16:20 Módosítva: 2020.03.09. 17:21

Hat évvel ezelőtt jelent meg egy cikk egy bizonyos S. tanár úrról, aki Budapest egyik elitgimnáziumában dolgozott magyartanárként a nyolcvanas években. A diákok körében népszerű volt, nyári táborokat szervezett, inspirálta a diákokat, így amikor felmondott, a tanítványai nem nagyon tudtak mit kezdeni a helyzettel. Sőt, nagyon sokáig képtelenek voltak arra, hogy feldolgozzák az akkor ártatlan játéknak tűnő, a valóságba súlyos bántalmazásnak és nemi erőszaknak számító eseményeket.

S. ugyanis szexuális játékokba vonta be a rábízott fiatalokat. 

Leginkább a 14-18 éves korosztály érdekelte, főleg a fiúk, de azért a lányok is. Mindez pedig nem egy világvégi sufniban történt állami gondozott gyerekekkel, hanem egy kifinomult belvárosi közegben, művészek, orvosok, politikusok és egyéb kiválóságok gyerekeivel. Sem a felnőttek, sem pedig a gyerekek nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. (444.hu)

A koppenhágai dokumentumfilm-filmfesztiválon március 22-én jelentkező Visszatérés Epipóba című dokumentumfilm azokról a táborokról szól, melyeket a férfi szervezett, és arról, hogy dolgozzák fel most az akkori diákok a 25 évvel ezelőtti táborozást. A rendező, Oláh Judit is táborozó volt, ő maga is szerepel a filmben mintegy kéttucatnyi társával.

A film ősszel kerül a magyar HBO műsorára. (444)

(A dokumentumfilmben az Index egyik munkatársa, Miklósi Gábor is szerepel.)