Index Vakbarát Hírportál

Főszerepben a nők a Netflixen

2021.01.07. 22:01

Egyre több olyan saját gyártású sorozattal áll elő a streamingszolgáltató, amiben női történeteké a főszerep.

ÁLTALÁBAN OLYAN NŐK sorsát ismerhetjük meg, AKIK VALAMILYEN ÉLETÚTVÁLSÁGBAN VANNAK, MEGSPÉKELVE mindezt NÉMI KAPCSOLATI PROBLÉMÁVAL.

A dolog izgalmas része, hogy a Netflix teret enged különböző nemzetek sorozatainak, így nagyon érdekes belepillantani, hogy egyes kultúrák miképp dolgozzák fel a szinte ugyanarra a vázra épülő sztorikat.

Korábban már írtunk a 2020-as év egyik közönségkedvenc sorozatáról, az Emily Párizsban filmről. Abban tipikusan amerikai történetet kaptunk, egy este alatt végignézhető évadot, amiben a történet másodlagos, a ruhák szépek, és minden nagyon rózsaszín.

Nem sokkal később debütált egy svéd sorozat, a Szerelem és anarchia. Ezen is átrágtuk magunkat, és ellentétben az amerikai vonallal itt a könnyed szórakoztatás mellett valódi érzelmeket is kaptunk.

És az egész történetben ez a legizgalmasabb. Mert azóta felkerült többek között egy spanyol és egy francia, hasonló sémára épülő sorozat is, ám ellentétben Emily történetével

tényleg próbálják realisztikusabban ábrázolni a főszereplő karaktereket, a hibáikat is legalább annyira kiemelve, mint a megírt szerepek szerethető oldalát.

Persze ezek műfaja is romantikus, szóval bizonyos filmes klisés elemek itt is erősen megtalálhatók, de az érdekes az, ahogyan ezek egy-egy európai feldolgozásban érvényesülnek.

Valeria

  • Ez a sorozat eddig egy évaddal képviselteti magát, nyolc rész, az epizódok átlagban negyvenpercesek.

A történet középpontjában egy 28 éves fiatal nő áll, aki írásból szeretne élni, de a lelke rendesen kiégett. A barátaival szoros a kapcsolata, a családjával nem túl jó. A konfliktusok nem elcsépeltek, nézőként pedig az az érdekes, hogy ez a viszony mennyire függ tőle is, és hogy a főszereplő miben hoz rossz döntéseket.

Romantikus sorozat lévén párkapcsolati problémákkal is foglalkozik, és nagyon erősen mutatja be két ember egymástól való elidegenedését, az újdonság izgalmát. Nagyon ügyesen játszik a nézők érzelmeivel, merthogy, ahogy az életben, itt sem lehet egyértelműen állást foglalni abban, mi lenne a jó vagy a rossz döntés.

A karakterek emberiek, szerethetők, pedig hibáikat is bőven kidomborítják.

Szerelem rendelésre

  • Francia produkció, a második évad jött ki nemrég, részenként fél óra.

Ennél a történetnél az alapszituáció elég meredek. Talán ez rugaszkodik el leginkább a hétköznapi indítástól. Három barátnőt ismerünk meg, a triumvirátus egyik tagja érezhetően padlón van. A másik két lány, hogy a szenvedő csajt kirángassa volt pasijának bűvköréből, rendel hozzá egy férfi escortot.

Nyilván, ahogy alakul a lány és a srác kapcsolata a titokban fizetett randik során, úgy lesz a történet egyre bonyolultabb.

Bár a kiindulás meredek, az írók valahogy mégis a földön tudták tartani a karaktereket. A sorozat legfőképp a kapcsolatokat boncolgatja, legyen az szerelmi vagy baráti.

A második évad utolsó része két okból is különleges. Az egyik, hogy dupla rész, a másik sokkal érdekesebb: 2020 márciusában játszódik, a karanténidőszakot dolgozza fel.

Hihetetlen, hogy háromnegyed év eltelt a vírus első hulláma óta, és ez a pár hónap bőven elég volt ahhoz, hogy leforgassanak és véglegesítsenek a témához kapcsolódó produkciókat. Mindezt úgy, hogy ahány a karakter, annyi a vírusra adott reakció.

a szereplők bár valóságtól elemeltek, a helyzetek mindenki számára ismerősek:

  • rettegés az ismeretlentől,
  • vécépapír-felhalmozás,
  • vidékre költözés,
  • este ablakban tapsolás,
  • az egészségügyi dolgozók leterheltsége,
  • magány,
  • kapcsolatok megerősödése és felbomlása.

Mert az, hogy most mindezt ki hogyan dolgozza fel, csöppet sem hétköznapi állapot.

Ezek a sorozatok arra jók, hogy témákat emelnek ki a napi rutinból és problémákból, elgondolkodtatnak, de attól még romantikusak maradnak. Ha valaki szereti vagy igényli ezt a műfajt, annak érdekes lehet a kanapén ülve utazni és megnézni, más és más kultúra miképpen dolgozza fel ezeket a témákat, azok mennyire realisztikusak vagy elemeltek a valóságtól.

A Netflixnek hála kinyílt kicsit a világ, így nem csak a populáris amerikai produkciókat tudjuk megnézni, a nyelvtanulásnak pedig kifejezetten szórakoztató eleme lehet egy jól megírt francia, svéd, spanyol vagy angol sorozat.